Apából „kitört a néprajzos”, mert azt mondta anyának, hogy nézd meg a gyerek már a dramatikus játékokat csinálja. Hát játszom a babáimmal, akik gyerekek, ez igaz, és etetem őkat, itatom, öltöztetem és rajzoltatom is. Több papír fogy, mint amikor csak én rajzoltam. Míg beteg voltam kaptam filctollkészletet, amit rendben is tartok, visszarakom a kupakokat és a dobozuk is tele van, ahogy kell.

A fontos eseményekről is megfeledkező barátaim!

Olyan feledékeny ez az Édesapa, csak válogatja a képeket, nézegeti, nekem is megmutatja, aztán pont arról felejtek el írni, ami fontos. A múlt héten egy szakállas szemüveges bácsi mellett ültem, és az egyik lányára a Svédországban dolgozó Darányi Sára gyermekpszichiáterre mosolyogtam.

Na, ez volt életem első könyvbemutatója, amit aktívan, de nagyjából csendben, azaz suttogva végigültem. Ez olyan tudjátok, hogy két bácsi és apa kiül egy asztalhoz és mindenki őket nézi és hallgatja csendben. Csak az utolsó tíz percben mentem ki kakilni anyával, de az nem a sok embertől, vagy a versektől volt, hoztam az oviból.  A kötet címe apa szerint az, hogy Könyörtelen utazó. Sándor bácsi ingázik Svédország és Magyarország között, mint tudós ember. És közben költ verseket. (A fényképet még egyszer ideteszem, mert jól nézünk ki együtt.) Azt a mesét nem nagyon szeretem, ami ilyen, hogy rövid sorokból és strófákból áll, a szabad mese jobb, még néha azt is kérem Édesanyától, hogy inkább a könyvvel a kezében, de ne azt mondja, hanem másként mint ahogy ott van. Mondjuk a kép alapján.
 

De a vasárnap esti boldog hajmosás és a tükör előtti bohóckodás közben nem sejthettem, hogy a hétfő nagyonis fájdalmas lesz. Édesapa vitt Csillagszeműbe, mert nem rohant Kultúrkört szerkeszteni a rádióba, de már a délutáni alvást sem tudtam végigcsinálni mert fájt a fülem. Előbb csak az egyik, aztán a két fülem, és nagyon. Édesapa értem jöttében találkozott Hanich Banidka keresztapámmal, így együtt jöttek és mentünk hozzájuk kataflam cseppért. Be sem mentünk Krisztihez, és Johannához, olyan fáradtnak és nyűgösnek érzetem magam. El is szunyókáltam, de nem esett jól az sem. Mire Anya megjött és a doktor bácsihoz érkeztünk, mert Tündi doktor néniék síeltek, nagyon sokan voltak a váróban. De már ez sem érdekelt, mert minden nagyon forró volt bennem, és végül nem bírtam tovább, eleresztettem róka rudit, kijött belőlem minden, amit ettem, a láztól, így viszont soron kívül behívtak. Édesanya szerint nagyon ügyesen viselkedtem, de már ez sem érdekelt. Letisztogattak és egy pulóverbe tekert anya, úgy hozott haza. Másnap megjött nagymama is, de hol fájdalom és lázcsillapító szirupot kellett szívnom - már utálom az eper ízt - hol a fülembe cseppentettünk, hol belesírtam magam a sapkámba, az álmomba, hol meg játszogattam. Nagymama aztán hazament, csütörtökön új gyógyszert kaptam, pénteken Édesanya volt velem és már jobban vagyok. Bár a sírás még nagyon könnyen megy. Dehát a fülfájás, az inkvizíció, ahogy Tünde doktor néni mondja. Azt nem tudom, mit jelenthet, de biztos latinul van, mert azt az orvosok nagyon tudják.
 

Édesanyának névnapja volt, és köszöntöttük apával, tulipánt hoztunk neki, ami hagymából nő ki. Én a hagymát nem szeretem, de ezt nem is kell enni pusztán azért, mert azt mondják rá a szüleim, hogy vitamin. Ezt a névnapot én az egyszerűség kedvéért születésnapnak hívom, hiába magyaráz nekem anya, hogy születésnap mindenkinek csak egy van egy évben, én szeretném, ha több lenne legalább nekem, és ezért, amikor édesapa gyertyát gyújt este, én azonnal el is fújom. Bármikor ezt csinálja, mindig. De nem kapok semmit, ilyenkor csak rám szól szemrehányón, hogy miért kellett elfújni? Hiszen a hideg és a téli depresszió ellen jó. Azt mondja apa, hogy a kajaszag ellen is. De most a fülembe gyertyázik anya és bár nem kellemetlen, nagyon kiabálok. Lehet, hogy a fülfájás elmúlik tőle, de a hisztim kijön. A fuldoklásig, ami apa szerint tisztítja a légutakat, mert azért még köhögök. 
 

Apából „kitört a néprajzos”, mert azt mondta anyának, hogy nézd meg a gyerek már a dramatikus játékokat csinálja. Hát játszom a babáimmal, akik gyerekek, ez igaz, és etetem őkat, itatom, öltöztetem és rajzoltatom is. Több papír fogy, mint amikor csak én rajzoltam. Míg beteg voltam kaptam filctollkészletet, amit rendben is tartok, visszarakom a kupakokat és a dobozuk is tele van, ahogy kell. Kaptam léggömböket is, de azt még nem fújtuk fel. Pedig pici pumpa is van mellé. De nem tudom hová tettem. Vagy édesanya rakta el? Nem tudjátok ti sem?  Na, sebaj, kedden már mehetek Csillagszeműbe.
 

Addig is ölel benneteket:

Stefánia Irma, akinek most nem két füle fáj, hanem egy se!

És Tündiék is hazajöttek Zsebivel, akivel a fahéjas dobozzal orrozunk. Mind a ketten  az orrunkkal tartjuk.