Ugrás a tartalomra

Ha fut, mi van az alatt?

Egyáltalán nem a nagy témák elutasításáról van szó, sőt, mondhatni csak nagy témái vannak. Élet, halál, szív, isten. Előveszi őket, és csontvázig csupaszítja. „Néhány éves szívnagyobbodását mozgással / próbálja lefaragni. Nagy szíve elől menekül, / tenyérnyi kétségbeesés az arcán. (…)” (szív). Verseiben szépen bejárja a költészet örök témáinak évszázados útját, de mindeközben dekonstruálja is a költészet nagy stilisztikai tradícióit. – Vincze Ildikó kritikája Sopotnik Zoltán Futóalbumáról

 

 

Ha fut, mi van az alatt?

   Sopotnik Zoltán harmadik verseskötete játékos címének – Futóalbum – ellenére a legkevésbé sem játékos könnyedségű. Az ellentmondásosság gyanúját rögtön a kötet borítójának (múlt)századfordulós hangulatú, nyomasztó képe is belém ülteti (a sötétben egy felborult szék, meztelenül aláfüggő villanykörte, sarokba támasztott magányos sétabot, kísértetiesen hömpölygő felhő a szobafalon, és mellettük a keskeny ablakon mégis szikrázóan betűző napfény). És a gyanú hamar beigazolódik. Az ellentmondásosság itt ugyanis szervezőelvvé emelkedett. Ellentmondásokból jót építeni pedig nem könnyű. Ez a munka azonban gerinces, kiegyensúlyozott, és konzisztensen viszi színre az inkonzisztenciát. Sopotnik az irodalomnak abban a progresszív terében keresi-alakítja helyét, amelyben a hagyományok tisztelete a hagyományok semmibevételével, pontosabban tagadásuk módszeressé tételével fonódik össze. Ez a tagadás azonban nem valamiféle antitradicionalizmus, sokkal inkább nevezhető transzgresszív mimikrinek. Egyáltalán nem a nagy témák elutasításáról van szó, sőt, mondhatni csak nagy témái vannak. Élet, halál, szív, isten. Előveszi őket, és csontvázig csupaszítja. „Néhány éves szívnagyobbodását mozgással / próbálja lefaragni. Nagy szíve elől menekül, / tenyérnyi kétségbeesés az arcán. (…)” (szív). Verseiben szépen bejárja a költészet örök témáinak évszázados útját, de mindeközben dekonstruálja is a költészet nagy stilisztikai tradícióit.

   A tartalomjegyzékben a legesleghasználtabb költői toposzok sorakoznak kulcsszavakként, úgymint tavasz, nyár, ősz, tél, angyal, szív, szerelem, isten, olyan címek mellett, mint rádió, nagyi, áram, cetli. Az erőteljesen epikus jelleget mutató kötet versei mind egy-egy valós vagy annak hihető élethelyzetből, jelenetből indulnak, hogy aztán sejtelmes és homályos történeteikből valami keserédes (magán)mítosz teremtődjék. Nyelvhasználatára ellenben a legkevésbé sem a titokzatosság vagy a kétértelműség jellemző. Minimalizmusra törekvő, köznapi nyelvhez közelítő, éles, de sosem nyers megszólalások. Nagyon is kimunkált, tetten érhető a redukcióra, a szándékos alulstilizáltságra  való gondos törekvés. Mégsem jellemzi nyelvi purizmus, nem célja antiirodalmat művelni: nincsenek túlfeszített képei, viszont gyakran tölt fel elhasznált formákat, hétköznapi stíluselemeket. Elővesz és lebont műfajokat, majd egyes elemeit megőrizvén újat kreál belőlük; ahogy például tavasz című versét teszi valami sötét, egyben ironikus és modern balladává. „Kihordják a tóhoz a bútorokat. / Öreg házaspár, tele fájdalommal. (…) Tavaszkezdéstől ezt / csinálják: reggel jönnek, este pedig / szedik a sátorfát. Mint a múltat. / A közöset. Amitől alig kapnak / levegőt. Visszafelé keresik az összefüggéseket. És a fiukat / Robit, aki tizenöt éve tűnt el éppen / itt (…) az apa hiába / merült alá évekkel később, nincs / ott másik világ, jobb fajta város / Csak ócska kacatok a kéklő iszapba / fúródva. Meg egy valamilyen okból / még működő tévé, ami, ugye lehetetlen. / És a tévében egy fiatal házaspár, / amint szokásos életüket élik éppen. / Nagyon hasonlít. De mégsem.” (tavasz)

   A szándékolt dilettantizmus, banalitás versei költői nyelvezetüket tekintve híján vannak bárminemű pátosznak, fenségességnek, többnyire mégis képesek a toposzok erejével, azoknak eredendő jelentésével hatni. "Talán. Komornak kéne lenni. /Mint a természet. Amit az ember rajzol. / Fejben. Futás közben. / A tó köré. // Talán. Fel kéne nőni az őszhöz. / Fel a természethez. Az emberihez. A sárga leveleken egy halott rokon / ereit fedezni fel. Hogy pont olyanok. / mint mikor régen megfeszítette a karját. (…) És annyiszor kezdeni újra. Ahány / pontot ver az eső. A tóba. // Vagy az elfelejtett csónak deszkáira. / Ember- és rokonpróba.” (ősz) Érdekes módon, mialatt a versbeszéd ódzkodik a drámai felhangoktól, a kötetben mégis képes lezajlani egy tragikus monodráma. Közepében a felszín és  a mélység, a látszat és a valóság, az elrejtés és a megmutatás dichotómiája, a mindent felőrlő fojtogató múlt, a hiány, a halál, a tehetetlenség, a kegyelemért könyörgés.

   A dráma hőse a futó, aki mialatt kitartó köreit rója a lakótelepi tó körül, a múlt emlékeinek sötétjében járja Odüsszeiáját. „Mint mikor a fényképész / exponál, olyan hirtelen / ugranak be neki a képek. // Hosszú folyosó. Tolókocsi. / Angyalszárnyak. // Mohás kőre csorgó nyál. (…) Testvére hangját hallja a / fejében. Valahogy nem áll / össze emberi nyelvvé. Mégis / jobban érti, mint bármi / mást.” (kép) A beszélő azonban nem ő, valaki más. Távolság van közöttük, de mégis összetartoznak. Mintha a versek egyszerre jelenítenék meg azt, amit a futó futás közben lát, hall, érzékel, majd az élmények beindította asszociációkat, emlékeket és azt, amit később mindezekről gondol. Bravúros megoldása a problémának például, hogy az egyes szám harmadik személyben megszólaló elbeszélő verstani szempontokból alanyának, vagyis a futónak az állapotát képes tükrözni: a szaggatott tagolások, gyakran egyszavas mondatok, a gyakori áthajlások olykor egy ziháló, kifulladás szélén álló futó lélegzését imitálják, amely lassan kontemplatív nyugalomba fordul. „Hideg a keze. Törik. Az út. Kavicsos. / A tó visszafelé is tükör. A halak átlátszóak, / mint régen az az üvegharcsa a nappaliban, / amiben egy szégyellnivaló rokon vére / kavargott homályosan // Mindenki tévedjen el saját telében, / mondja. És arra a rokonra gondol. / A vérére. Vajon, hogy került a hal / belsejébe?Kiszívta a nagypapa a kígyóméreggel együtt negyvenötben, / aztán beleköpte, fesse csak meg a családi / ereklyét? (…)” (tél)   

   „Homokot perget át az / ujjai között. Jósol és / jövőbe lát, meg vissza is. / Teóriákat gyárt. És / emlékeket. Kívülről mindent. / Mint amikor átlapoz egy albumot.” (homok) Ez a fajta kívülről látás kell ahhoz, hogy a futás kétféle értelme megmaradhasson a maga ellentmondásosságában a kötet nagymetaforájaként. „Az ember versenyezteti szeretteit. / Elképzeli, hogy ők is vele futnak. / (…) Persze ez a verseny nem olyan, mint a rendes. / Mások nem is hívnák versenynek, annyira nem. / Csak ő, aki mindig elhagy másokat. / Előz, zihál, a vízzel párolog. (…)” (erő) A menekülés, egyben szembemenetel is. Ezen felül a futás monotonitása révén segít megszabadulni a szorongástól, mint meditatív aktus pedig egyben annak lehetőséget is felkínálja, hogy a szorongások mélyére tekinthessünk. Eltávolít, hogy közelebb vigyen. „Egy tó a panellakások között. / A szorongást futja itt ki magából az ember. / Körbe-körbe, mint medve a láncon. / Akik szembejönnek gyalog, röhögnek. / A kutyasétáltatók szemtelenül néznek. / A szorongást futja így ki magából az ember. / És öreg rádióállomásra kapcsol legbelül. (…)” (rádió)

   A kötet világában mintha minden csak látszat volna, vagy inkább tükörkép, ami olyan, mintha valós lenne, de mégsem. Éppígy problematizálódik a szerző, a futó és a beszélő kilétének kérdése is: „Hallotta a hentesnél a múltkor, / hogy a tóban van egy másik lakótelep. / Ugyanolyan emberekkel, mint ők. / Hogy mindenkinek megvan a maga / fuldokló-párja. (…) // Elképzeli, hogy két méterrel lentebb egy / másik férfi fut vele ellenkező irányba. / És máris könnyebbnek érzi lépteit. / A fantáziával osztani meg terheit. Neki / való dolog.” (tükör)

   Őszinteség vagy imitáció, műgond vagy dilettantizmus, irónia vagy paródia jellemezné a kötetet? Azzal, hogy e kérdések kimondásának potenciálját Sopotnik ilyen mélyen kötetébe ültette, maga is toposzt gyártott, a posztmodern egymásnak ellentmondó értelmezési lehetőségeinek toposzát. 

 

 

Vincze Ildikó

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.