Én onnan érzem a tavaszt, hogy a múlt héten már egyik reggel rollerrel (időnként még korcsolyának hívom) mentünk apával a Csillagszemű napköziotthonos óvódába. Teljesen végigggördültem a mi utcánkon és a Szobránc utcán is szakaszosan, de aztán a Hungária körútnál felvett apa a  nyakába, mert ott lámpa van és forgalom.

Tipegő, lépegető, ritmust ütögető Barátaim!
 

Én onnan érzem a tavaszt, hogy a múlt héten már egyik reggel rollerrel (időnként még korcsolyának hívom) mentünk apával a Csillagszemű napköziotthonos óvódába. Teljesen végigggördültem a mi utcánkon és a Szobránc utcán is szakaszosan, de aztán a Hungária körútnál felvett apa a  nyakába, mert ott lámpa van és forgalom. Hozhatta a kosárkáját a ruháimmal, a rollert és vihetett engem is, pedig a nyakában ülve néha még félek egy kicsit. Ám megkapaszkodom boltozatos homlokában (gyérülő hajában úgysem tudok) és ha szerencséje van még a szemét is befogom. Ilyenkor „vakon repülünk”- ahogy ő mondja.  Délután aztán úgy szoktam kiabálni, ha jön értem anya vagy apa, hogy „ Megjött anyám!  Itt van apám!”... Ezen aztán mindenki mosolyog. Pedig nem is olyan vicces, csak egyszerűen tényleg örülök. Ha szerencsém van akkor még ott a játszótér az Újvidék téren, ahol a héten már a nagy csúzdát is használni mertem, ráadásul a függőhíd deszkáin is önállóan lépegettem. A hintát viszont hiába kívánom, ha apa meglöki, azonnal elengedem a láncot és az apa karjába kapaszkodva kérem, hogy vegyen ki. Őt meg a frász töri ki, hogy elengedek mindent és esetleg kibillenek. Hiába, nekem a hintával az a bajom, hogy leng. Ha lóg, akkor meg unalmas. Kérdeztem apától, hogy ő mikor lesz asszony, de azt mondta reméli soha. Én leszek majd és ezt mondtam is Konkoly Gyurinak. Kinga apukájának.
 

Tavasz van attól is, hogy március idusa után, amikor huszár voltam, csákóval, és simogattam a lovakat, meg etettem is az Akadémiánál (akkor írtam utoljára) végre a következő hétvégén kimehettünk Kinga barátnőmhöz Veresegyházára. Gyuri (Kinga apukája) szombaton ugyan még dolgozott, egy szépséges Krisztus szobor talapzatát állította föl, amit egy sváb család csináltatott, amikor a pestisjárványt mind a négy kisgyerekük túlélte. Ezt persze még nem értem teljesen, de az ülő Krisztus ki is volt festve. Az eredetit meg beteszik a múzeumba, az új lesz kinn az utcán. Minket azonban Kingával sokkal jobban érdekelt a kert, az új Folti kutya, aki rám is és apára is minduntalan felugrik, olyan foxiszerű, nagyon jtékos és a macskákkal is jól elviccelődik. Kingával bicikliztünk, énekeltünk, sétáltunk, fogócskáztunk és bújócskáztunk is, de ebből csak azt érzékeltem hogy minduntalan keresni kellett KIngát. Estére nagyon elfáradtam, amiből aztán itthon nagy küzdelem lett. Feküdtem a szobámban a földön rugdostam a padlót és sírtam, visítottam,  rángattam magamra a jétékaimat. Anya is és apa is próbáltak hagyni, de én nem hagytam. Aztán egy pohár víz, majd a fürdés, de én csak sírtam, sírtam. Hiszti - mondta anya, Hiszti - mondta apa. Próbáltak mindent, szép szót és hangosat, de csak azt tudtam hüppögni elalvás előtt már a csendben anyának, hogy „ilyenkor nem bírok az erőmmel...” Maksay Helga hangmérnök néni vigasztalta apát, hogy kinövöm. A kis rózsaszín pulóveremet már majdnem sikerült. A fejem alig fért a kapuscniba, amikor a táncháztalálkozóról jöttünk haza. Lehet hogy a hiszti is szorítani fog?
 

Mivel egy levelem elmaradt most a táncháztalálkozót is megírom, ahol kaptam pörgős szoknyát és pártit, amit anya pártának nevez. Szép varrott, csillogós párta. Ez ahol szól a muszika és nagyon sokan táncolnak, meg játszanak ez a sportcsarnokjban van hozzánk közel. Előbb kis csészét csináltam agyagból, aztán kaptunk Johanna unokatesómmal egy egy tapsikoló lepkét ami hangosan csattog ahogy toljuk. Johannának sárkánya van, de még azzal is én játszhattam, mert majd csak Húsvétra visszük át neki. Ne szóljatok, meglepteés lesz. Édesapával nagyot táncoltunk, és majdnem kaptam egy kalotaszegi öltözékű porcelánbabát, de édesanya először azt mondta, hogy nem, és igyekezett később is ehhez tartani magát, pedig talán nem kellett volna olyan sok ahhoz a babához. Voltak a táncházban Futaki Etelkáék, Laci férjével és két kisgyerekükkel. Nagyon kedvesek voltak ők is de aztán már nem bántam, hogy jöttünk haza. Így nem láthattam hallhattam berecz keresztapámat meg Marcit a színpadon. Majd otthon megnézem őket. Fáradt voltam és mégsem aludtam délután, pedig abból aztán mindig esti feszültség van.
 

Ám ezt is feloldja az álom. Én általában napot álmodok,  anyának jut a hold, apának a csillagok.

Táncoljatok is is és akkor billeg az égen minden.

A mindent ölelve gondolok rátok:

Stefánia Irma (aki csak viccből cumizik már)