Ugrás a tartalomra

Urbán Péter: Féregjárat

 Mint keresztes hadjáratból megtért lovagok, úgy álltak a metró lépcsőjének alján Mihály és György. Egyenruhájuk vasaltan feszült vállukon, a karszalagon vörösen virított a főváros címere, oldalukon fegyver. Szigorú tekintetük előtt élő és holt egyformán meghajolt. A peronon az éjjeli órában féltucatnyian lézengtek. Először csimbókos szakállú öreg lépett elébük:
   – Nekem van vonaljegyem. Egy kiterjedés nélküli egyenes, egy dimenzió. Ennyim van. – nyöszörögte.

 

 

Urbán Péter: Féregjárat

Mint keresztes hadjáratból megtért lovagok, úgy álltak a metró lépcsőjének alján Mihály és György. Egyenruhájuk vasaltan feszült vállukon, a karszalagon vörösen virított a főváros címere, oldalukon fegyver. Szigorú tekintetük előtt élő és holt egyformán meghajolt. A peronon az éjjeli órában féltucatnyian lézengtek. Először csimbókos szakállú öreg lépett elébük:
   - Nekem van vonaljegyem. Egy kiterjedés nélküli egyenes, egy dimenzió. Ennyim van. – nyöszörögte.

   Mihály egyetlen pillantást vetett felé:
   - Jól van – . De nem engedte fel az öreget. Az remegő kézzel műanyag palackot húzott elő koszos, spárgával erősített markolatú, csíkos szatyrából. Letekerte a kupakot, hátranézett, tétován vissza, meghúzta. A filléres bor buggyanva csurrant alá a kapszulából.
   - Még karibuvadász koromban, Afrikában, egyszer pusztakézzel fojtottam meg egy gepárdot – hunyorított a vén csavargó. – Csodaszép állat volt, a leggyorsabb a világon, azt mondják. Ha újra lehetne, akkor nem tenném.
   Csüggedten elbotorkált egy narancsszín szék felé, fáradtan lerogyott, üveges szemmel bámult maga elé. Talán a szavannát látta megint.
   Nagydarab férfi állt kicsit odébb, jobbjával oszlopnak támaszkodott, méregette azt. Borostás képéből karvalyorr hajolt előre, kopasz fejét baljának lapáttenyerével simította végig.
   - Micsoda ez az egész? – motyogta maga elé. – Micsoda hely ez? Miféle oszlopok ezek? – elhallgatott, előre dőlt, morgott, mint valami medve.
   - Egykor könnyedén döntöttem volna össze – ujjait lassan húzta végig fejebúbján, hátulról előre, lassan arcát is eltakarta. – Akkor még volt erőm. Most jobb, ha megbékülök.
   Közben György kezében szikrázott az öngyújtó, lángot vetett, felparázslott a cigaretta. Vaskos ujjával előrebökött, és Mihálynak mutatá:
   - Amott a szűz királynő.
   És csakugyan, hófehér ruhás, szoknyás leány lépdelt fejedelmien a biztonsági sáv szélén, lábait kecsesen rakta egymás elé, lépdelt végig a vonalon, mint valamely kötéltáncos. Füléhez telefont tartott, az apró készülékből búgó férfihang hallatszott. Előbb suttogott, majd üvöltött, végül siránkozni kezdett a hang, a lány szenvtelen arccal, amúgy fél füllel hallgatta. Szónokolt, magyarázott, győzködött a vonal túlsó végén valaki, beszél és beszélt. Végül a nő könnyedén, mint almacsutkát, a sínek közé hajította a kicsi szerkezetet.
   - Ördögi masina – bólintott György, füst ömlött ki száján, mintha sárkány barlangjából ömlött volna. Mihály is bólogatott. A mobilból tovább áradtak a szavak, halk zsongássá szelídülve keringtek körbe.
   Kicsit arrébb feketére festett hajú kiskamasz hallgatta a beszédfoszlányokat, oldalán kibuggyanó derekú lányka állt. Figyeltek, lassan egymás felé fordultak.
   - Majd elkezdem a szakközepet, de nem fejezem be.
   - Én fodrász suliba járok.
   - Dolgozom itt-ott, közben jön majd a gyerek.
   - Hízok, eltartalak téged is, a gyereket elvetem.
   - Beállok az apád benzinkútjához, ott végre megragadok.
   - Jön az újabb gyerek, kislány, imádni való, viszem bölcsibe, veszekszünk, jön a második, ez fiú, a lány már óvodás, vásárolok, unatkozom…
   - Veszek kocsit, megyünk vele anyádékhoz, veszekszünk, piásan is vezetek, megnézek minden meccset, a srácok már iskolások…
   - Megcsallak a vízvezetékszerelővel, te a boltosnőhöz járogatsz, nem megyünk sehova, nézzük a tévét, öregszünk, hízunk, a gyerekek hülye felnőttek lesznek, unokák nincsenek. És csodálkozunk.
   - Igen.
   Megfogták egymás kezét, azután elengedték, a fiú bő fekete farmerje zsebébe süllyesztette markát, a lány kotorászni kezdett valami után rózsaszín táskácskájában. Nem néztek ezután egymásra.
   A hatodik csak ült, ült, mint egy kőszobor, időtlen arcán semmi. Se csüggedés, se bánat, se fájdalom nem látszott rajt’, ült mozdulatlanul, békésen, rendíthetetlenül. Fülébe nem jutottak le a szavak, szeme messzire révedt, a végtelenbe, szája összepréselt vonal.

   Fuvallat söpört végig a peronon. A várakozás feszültsége merevítette meg az arcokat. Egy földmélyi hang jelentette be: most érkezik. A szél újra lebbent, felborzolta a hajszálakat, hullámokat rajzolt a ruhákba. Újabb széllökés, ez már sebesen érkezett, és erősödött tovább, dübörgés támadt az alagútban, szörnyű robaj. A peronon lévők legtöbbje rémülten nézett egymásra, körbe. Ekkor iszonyú zajjal egy irdatlan féreg csavarodott elő az alagútból. Sárgás szelvényei nedvesen csillogtak, fekete fején hatalmas, tölcsérszerű, bőrredős száj. Tekergőzve rontott elő a barlangból, a sínek sikoltottak sertés teste alatt, ahogy kitépte őket a földből. Az emberek üvöltve menekültek, szemben a két lovag, hátuk mögött a szörny. Volt , aki térdre borult, és úgy imádkozott, más az öklét rázva káromkodott, vagy éppen letörten kuporgott a földön, esetleg fel és alá rohangászott. A féreg kúszott előre, egymás után nyelte el az öreget, az oszlopos férfit, a szűz királynőt, a két fiatalt, a  mozdulatlan hatodikat.
   Végül földrengéshez hasonlatos morajlás közepette az alagút másik végén távozott, mögötte összedőlt oszlopok, felgörbült sínek, lehullott vakolat és műmárvány burkolat, sárgás nyálka maradt.

   György elpöckölte a cigarettacsikket.
   - Menjünk – mondta Mihálynak. Annak tenyerén apró veréb kenyérmorzsákat csipegetett. Most felhajította a madarat, az csapongva szállt tova. A két férfi lassan, fáradtan elindult felfelé a lépcsőn. Mögöttük, a megállóban a veréb csipogva, csivitelve repült körbe és körbe. Örökké csak körbe és körbe.

 

 

Kapcsolódó:

Interjú a szerzővel

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.