Stefiszékelyföld

Alsócsernátonban van két teljesen egyforma bácsi, azt mondták rájuk, hogy Haszmann ikrek. Ott a kacsákat kergettem, a két udvarház között megnéztük a bútorfestőket, a faragókat, a kályhagyűjteményt a pincében és a méhest, meg mindent, mert ez múzeum. Apa hajába kapaszkodtak a méhecskék, egy pedig képen szúrta, de engem igyekezett elküldeni, szaladtam is, így nem is bántottak.

Mindent megcsodáló, kipróbáló Barátaim!

 
Nem maradtam el tőletek, csak sokat mentem úgy, hogy ültem egy helyben. Az egyik este, amit a felnőttek úgy különböztetnek meg a többitől, hogy július ötödikének hívják, nagyon izgatottak voltak a szüleim, tehát éreztem, hogy az jön, amit utazásnak hívunk. Összeraktuk a holmikat és babákat választottam, Zsuzsit, Tomikát, és Egérkét raktam be és amikor még a napocska föl sem kelt én már nyávogtam kicsit, hogy ne kötözzenek az ülésbe, de aztán a „hatvanas kőnél” (apa hívta így) találkoztunk Kingával, akinek az édesanyja Enéh, és Gyuri pedig az édesapja. Náluk már sokszor voltam úgy, hogy anyáék nem voltak ott, mert Kinga a barátnőm és nagyon szeretek hozzájuk menni. De most együtt mentünk, megint csak hozzájuk, mert Enéh szülőházába mentünk, ahol a szülőhazája is van, azt mondta anya, hogy Székelyföldre. Úgy is mondják, hogy Uzon.

Erről a születés dologról már én is tudok mindent, amikor fájt a pocakom Tünde doktor néninek mondtam is, hogy lehet hogy azért fáj, mert jön a kisbabám. Azt is megbeszéltem Apával, hogy ha nem szólít engem többé krumplicskának, akkor majd ha lesz saját babám, amit én szülök, majd odaadom neki, hogy megölelje és játsszon vele. Csak ne csiklandozza, és csipkedje mint engem szokott. De csak játékiból. Ahogy a nagy kaland is Sztánával kezdődött, ahol már akkor tetszett a Varjúvár, amikor még nem is láttam. Átmentünk egy másik országba, ami csak annyit jelent, hogy behajtottunk egy fedél alá és ott egy néni elkérte az útlevelünket (nekem is van, de még kiskoromból való fényképpel) megnézett, visszaadta és mentünk tovább. Hunyad nevezetű városnál lekanyarodtunk, de tényleg az autó orra teljesen lefelé volt. Ez a lejtő. később már út sem volt, csak föl és le, és legelő és falvak, és azt mondta Gyuri és Apa is, hogy eltévedtünk. Mire megtaláltuk a helyes utat az is pont olyan volt, mint az amelyik nem volt helyes. Sztána után a dombtetőtől aztán gyalog, én pedig többnyire apa nyákban, mert nagy volt a sár. A völgybe aztán találtunk két alagutat, és a sínen átmenve az erdőben a Varjúvárat. Kós Károly bácsi építette, de bemenni nem lehetett, mégis érdekes volt. Esett az eső is, de mégis olyan volt mintha mindenki örülne, hogy idejöttünk. Örültem én is.

Aludtunk egy holland kempingben Kolozsvár előtt, nekem itt a lépcsők tetszettek, mert körbe lehetett szaladni a házat. Tetszettem a holland néniknek, Kingával együtt, és beszéltek hozzánk, de abból nem értettünk semmit. Másnap Torockó volt a legszebb, de ott nem hagytam magamat fényképezni, és estére Uzonban voltunk, egy nagyon régis szép házban, ahol egy fémdobozban égett a tűz, azt mondták rá, hogy sparhelt, és sündisznó nézegetett ránk a kertben, de esze ágában sem volt elmenni. Viszont jött Mannás Pista bácsi, aki nagyon tudott mesélni mert Gyuri és Apa éjszakáig ültek vele az asztalnál és emelgették azokat a kicsike kis poharakat, amiben olyan átlátszó folyadék van. Az elején én is koccintottam teával, de aztán elmentem aludni. Mannás Pista bácsi elvitt minket gombászni reggel az erdőbe, kaptunk tőle esernyőnek lapilevelet, és meg kellett ígérnünk, hogy csendben leszünk mert jön a mackómama és jobban tud futni, mint mi és fára is jobban mászik.

Alsócsernátonban van két teljesen egyforma bácsi, azt mondták rájuk, hogy Haszmann ikrek. Ott a kacsákat kergettem, a két udvarház között megnéztük a bútorfestőket, a faragókat, a kályhagyűjteményt a pincében és a méhest, meg mindent, mert ez múzeum. Apa hajába kapaszkodtak a méhecskék, egy pedig képen szúrta, de engem igyekezett elküldeni, szaladtam is, így nem is bántottak. Apának petrezselyemmel kenték az arcát. Zöld lett és olyan felemás, de azért tudott még a nyakában vinni. A macska amelyikkel incselkedem Sepsiszentgyörgyön a kávéház előtt kellette magát. Meg kellett simogatnom. De féltem azért egy kicsit. Hát ez a Székelyföld, ahol sok út van, meg hegyek is, de hogy a Szent Anna tóban hogy fürödtem, majd legközelebb mesélem el. A mesék is mindig folytatódnak. Várjatok csak türelemmel.
 

Ölel benneteket a sok székely vándor nyomába eredő

Antal Stefánia három éves.