Stefihé
Azt nem tudom, hogy Rác-pácegres merre lehet, de ahogy Ervin bácsira gondolok, gondolok édesapa szüleire is, akik nekem nagyszüleim lennének. Apának mesélnie kell róluk, mert ők azelőtt haltak meg, hogy én megszülettem. Én úgy hívom, hogy holnap, amikor én még nem voltam. Apa szerint az tegnap lenne, de ezzel a tegnappal még nem tudok mit kezdeni. nekem csak holnap van, ha az időre gondolok. Nekem a fogam is zenél, ahogy rágok - mondtam reggeli közben, de édesapa szerint ez már csak parafrázis, amit nem hogy nem értek, de nem is tudok kimondani.
Hé! Hé ti Barátaim, akik olvastok engem, de a neveteket nem mindig tudom!
Bodó Gitta lett előbb négy éves, és én nagyon nehezen bírtam, hogy apának és anyának is sokkal hamarabb volt szülinapja, mint nekem. Bodó Gittának van egy kicsike kis húga, Kincső, akinek vörös a haja, szerencsére ő nem most lett négy éves. Mert ő kicsi. De mi sokan ott voltunk náluk, a kertjükben a Napraforgóból és Gitta édesapja lufikat tekert, és volt sátor, amibe bebújhattunk és gumiasztal, amin Izabellával is ugrálhattunk. És sokan voltunk és fiúk is és Gitta édesanyja mindenféle sütikkel, üdítőkkel kínált minket és a földszinti szomszéd bácsi sem volt mérges, hogy kiabálunk, hanem inkább kiengedte a kutyáját közénk és simogathattuk, és vezetgethettük, ő csak tűrte, de volt, amikor már szívesebben ment volna be, de mi mindig utána mentünk. Volt hinta is és nagyon jó volt lufival hintázni, de a durrogás miatt mindig az bőgött, akinek már csak a madzag és egy kicsi léggömbdarab maradt a kezében. Az igazi azonban az, amikor Gitta édesapja előjött a tortával, ami egy mozdony volt. Villanymozdony és még finom is. Marcipánzöld és belül jó krémes. Körülültük az asztalt és mindannyian kóstoltuk. A Gitta szülinapja óta már megvolt az enyém is, de édesapa gépe mindig foglalt volt, ezért nagyon régen írtam nektek, mert beteg is voltam és sok mesét néztünk a gépen.
Izabella az, akivel jó játszani, de jól össze is szoktunk vitatkozni, mondjuk azon, hogy ki a nagyobb. Hát, ha manapság valami foglalkoztat engem, akkor az, hogy nem akarok kicsi lenni. És alacsony se akarok lenni, mert az édesapa szerint az egészen más, mint a kicsi. És hiába vigasztal édesapa azzal, hogy az ő édesanyja, aki miatt engem néha Nüncinek szólítanak (kiköpött anyám, mondja apa) egészen kicsi volt, és édesanya is kicsi, és „jóból keveset ad az Isten”, ez az érv a Napraforgó óvodában kevés, és én nagy akarok lenni. És miközben nagy akarok lenni, egyáltalán nem vagyok álmos és soha nem akarok aludni. És ha aludni nem akarok soha, akkor bizony haza sem akarok menni soha, inkább a játszótérre, mindig, ami azt jelenti édesapa szerint, hogy erős bennem a kalandvágy. Ha nem bámulom a gumimacikat, akkor hallgatom a mesét, ami már nem is mese, hanem a Kicsik tudománya című könyv, ami izgalmasabb, mint a mese. De akkor én hogyan legyek nagy, ha a könyv a címében is kicsinek lát? És ebben a könyvben van az ember belülről, meg van benne, hogy hogyan lesz a kisbaba, és hogy ki, kinek a kicsodája, de ezt még nehéz megjegyezni. Rokonság, amivel nem könnyű valamit kezdeni, pedig nekem van unokatestvérem: Johanna. Unokatestvérem még Áron és Máté is, de ők messze vannak és ritkán látom őket.
A Napraforgó óvodában ragadt rám ez a hé, és Édesanya azzal mentegetett engem Apánál, hogy hát nem tudjuk egymás nevét az óvodában. Azért sok gyereknek tudom a nevét, de ha valamit gyorsan kell elintézni, játék közben, akkor ez a leggyorsabb. Hé, nehogy elkapd a tányéromról a legjobb falatot, Apa! Hééé! De azért ne higgyétek, hogy nem tudok kedves lenni, de kétségtelen tény, hogy nagyon nehezen bújik ki a számon, hogy „kérek szépen”, meg hogy „légy szíves” édesanya! Nem is tudom milyen makacsság bújik belém, mert tényleg jobb lenne azt mondani, amit várnak, de csak az jön, hogy: szomjas vagyok! Éhes vagyok! Édesapa nagyon türelmesen igyekszik elmagyarázni, aztán mire már túl vagyunk az egészen, akkor már mondom is. Kések egy kicsit a kedvességgel. Az Napraforgóban könnyebb, ott elfogadom a játékszabályokat, mert ott sokan vagyunk. Itthon meg csak én vagyok, és Édesapa és Édesanya, akiknek persze nem esik jó, a szeleburdi vagyok.
Most, hogy Tünde (doktor néni) svédül tanul minden péntek délután háromig, egy doktor bácsihoz vitt Édesanya, a Bethesdába, akit Pácz Feri bácsinak hívnak, és ugyan én nem emlékszem Lázár Ervin bácsira, csak apa mesél róla sokat, és tőle is a meséiből, ő bizony mindig azt mondta apa történetei szerint, hogy Rác-Pácegres pusztán született. Azt nem tudom, hogy Rác-pácegres merre lehet, de ahogy Ervin bácsira gondolok, gondolok édesapa szüleire is, akik nekem nagyszüleim lennének. Apának mesélnie kell róluk, mert ők azelőtt haltak meg, hogy én megszülettem. Én úgy hívom, hogy holnap, amikor én még nem voltam. Apa szerint az tegnap lenne, de ezzel a tegnappal még nem tudok mit kezdeni. nekem csak holnap van, ha az időre gondolok. Nekem a fogam is zenél, ahogy rágok - mondtam reggeli közben, de édesapa szerint ez már csak parafrázis, amit nem hogy nem értek, de nem is tudok kimondani. A Pácz Feri bácsi ugyanis hallgatta a mellkasomat a köhögés miatt és azt mondta, hogy muzsikál a tüdőm.
Mégiscsak muzsikásan megkönnyebbültem, hogy írtam és küldtem a Gitta féle szülinapról képeket.
Lázár Ervin bácsi is örült, ha írt, és ugyanúgy izgult mint én, hogy mit szóltok hozzá, ha olvassátok. Apa mondta…
Hát a mese legyen veletek, meg a sok gyerek, akikkel láttok!
Maradok a Stefánia Irmátok
