Ugrás a tartalomra

Leütés 7. – Gyökérrágó – Mányoki Endre tárcanovellája

Egy  hófúvásos téli késődélután, a vassötétben – más harcfeladatra hivatkozva – föllopóztam a tízuccába, és a Faludy néni trafikjában vettem egy szál Kossuthot. "Apádnak lesz, mi? Amíg szét nem töri a csontod", mondta rezignáltan a másfél mázsás asszony, de koponyámat a sebtiben leslukkolt spangli zúzta szét; haza is alig találtam. Pár évre rá Bajkai Bandi megállított egy fa alatt, nézzek fel, mondván. Száraz babhüvelyek csüngtek rajta fürtökben, "bakaszivar", mondta, "én már szívtam". Promt az első nyelettől elájultam, és... berezeltem – a sokktól kilazulhatott a gyűrűsizmom. "Beszari!", hárította el Andris másnap a kézfogást és kicsulázott: "Képzeld, ha a partizánok is berosáltak volna..."

"Most aztán gyűrődnek majd, selyemhernyák! Itt nem lesz pihipuha ágy,  hamimami, popsikenőcs! Magukra fog rohadni a gatyájuk!" – darálta rutinosan a kövér Gál, mielőtt  eltávozott az örök bögrecsárdába. "Úgy kipállik a szattyánbőr seggük, hogy zsolozsmázni fognak hashajtóért!" Negyednapra elfogyott mindenünk: gyíkhús, kolbászos bab, zsíroslecsó, lencsefőzelék, scsecsini rizseshal a rezervből; arcbőrünkre a mocsárvíz gennyes rapancsokat tenyésztett, és a nincsalvásban módunk nyílt kitanulni a taccsolás kooperatív technikáit. Védtük a hazát. Mi voltunk az ellenség.

Az a japán vitéz, aki '75-ben bukkant elő a Pacific Ocean egyik szigetén az őserdőből, vajh' mit kóstált cirka húsz éven át? Tamango makit? Szunomonót? Kohaku namaszut? Szukijakit? Góhant? Avajukikant? Csavan musit? Tori no terijakit? S ha nem volt hordozható kézikifőzdéje: tatutikmonyt? Liánt, kérget, rügyöt, olajágat? És honnét tudta, mi a jó? Volt nála füveskönyv, fáskönyv, bokroskönyv; túléléskönyv, öléskönyv?

Mennyivel simább amerikánernak lenni! "Pilótakeksz": fölül radarernyő, alul  idegen dzsungel, közte meg a békeharcos a life saving set-tel. ("Hogy is hívják a piskótát, Steve? – Valami Forrest...")

És mije volt a nagyapámnak? Az ernyedt testén kívül, ami megvonaglott, mikor rálöttyintette a talján a meszet? "Der springt noch auf!", hangzott volna fölötte alig harminc esztendő múltán a túlsó[?] parton, de Isonzónál más dialekt járta; egy apáca nyelvelte ki a gödörből s hízlalta föl a füleki sihedert, hogy ő hálából juhok vesztébe sodorja. Bárányok vérén váltotta meg a  szabadságát a pajtafalhoz állított szökevény, s két évre rá, csikorgó ádventi hajnalon érkezett haza. Nappal rejtezett, éjszaka vándorolt. Falvakba menni itthon sem mert, hátha még nincsen vége, hátha még szökevény... Mint kései sorstársai, a Gulager névtelen, maroknyi bujdosója.
De min élt mindeközben a grószfater, a zománcedénygyár majdani brigadérosa, a jobbágytelkén arisztokrata magyar Jacsmenyik, bacsák és számadók munkásivadéka, akinek sírgödrébe, mint ősi temetkezéseken volt szokás, virág helyett útravalót dobtak a túlélők: egy zománcozott kislábast? Min élhetett a gyökérrágó  útban hazafelé? Csak azt tudom, miből élt a rák, amit a kislábosban magával vitt a túlvilágra.

És mi? Úton-útfélen: mi lesz velünk, ha...? Ha a függöny nem mögöttünk, hanem előttünk suhan le? Ha hirtelen mocsárban-bozótban, erdőelvén leljük föl magunkat? Hol van a rezerva? Ismerjük-e a gombák, gyökerek, zúzmók világát? Tudunk-e hurkot vetni, szélmentén cserkészni, csapdát ásni, nyomokat fejteni? Lombokból sátrat verni? Olvasni az égbolt jeleit? Vadakat szelidíteni, követ pattintani, íjat húrozni? Tudunk-e majd túlélni? Ezer éves múltat ezredévnyi reményre cserélni? Gombakurzus, bogyóbüró, gyökértanoda, íjász-vadászat, tőrvetés: ez lesz a biznisz kisvártatva? Megválaszolatlan az marad csupán: ki skribálja be és hová a hasznot ama új úzus jogán?

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.