Stefisakk
Nem könnyű nekem sakkozni, mert nem elég, hogy édesapa nem szeret és nem is tud sakkozni, de úgy kell játszania önmagával, hogy én győzzek. Azt mondja mattot adok. Ezt még nem nagyon értem, de ilyenkor vége. (Azt mondja apa, hogy ő figyelmetlen és mindenki, mindig megverte sakkban.) Igaz lehet, mert a saját mattját, amit magának ad helyettem, azt is alig veszi észre. Nekem viszont minden társasjáték értelme a győzelem. A „ki nevet a végén-t” már megbeszéltük, de ilyen a szemcseppentés, a gyógyszer bevevése és hogy ki alszik el hamarabb.
Nem könnyű nekem sakkozni, mert nem elég, hogy édesapa nem szeret és nem is tud sakkozni, de úgy kell játszania önmagával, hogy én győzzek. Azt mondja mattot adok. Ezt még nem nagyon értem, de ilyenkor vége. (Azt mondja apa, hogy ő figyelmetlen és mindenki, mindig megverte sakkban.) Igaz lehet, mert a saját mattját, amit magának ad helyettem, azt is alig veszi észre. Nekem viszont minden társasjáték értelme a győzelem. A „ki nevet a végén-t” már megbeszéltük, de ilyen a szemcseppentés, a gyógyszer bevevése és hogy ki alszik el hamarabb.
Nagy játszmákat kedvelő barátaim!
Nem könnyű nekem sakkozni, mert nem elég, hogy édesapa nem szeret és nem is tud sakkozni, de úgy kell játszania önmagával, hogy én győzzek. Azt mondja mattot adok. Ezt még nem nagyon értem, de ilyenkor vége. (Azt mondja apa, hogy ő figyelmetlen és mindenki, mindig megverte sakkban.) Igaz lehet, mert a saját mattját, amit magának ad helyettem, azt is alig veszi észre. Nekem viszont minden társasjáték értelme a győzelem. A „ki nevet a végén-t” már megbeszéltük, de ilyen a szemcseppentés, a gyógyszer bevevése és hogy ki alszik el hamarabb. Mert hiába volt Édesapa egész héten beteg, velem játszania kellett mert én is itthon voltam, édesanya meg kétszer egy héten délelőtt angolra jár.
A felöltözésben úgy győztem egyik ilyen apával kettesben való reggelen, előbb megittam az ágy szélén a kakaómat, aztán édesapának elállt a lélegzete. A bugyim, a tartóm, a blúzom, a nadrágom, a pulóverem mind, mind fel tudtam venni, csak a harisnyanadrághoz kell még egy kis segítség. Ezután együtt ágyaztunk el apával, de én győztem, mert mindent együtt hajtottunk össze, és együtt tettük a fiókba. Igaz, hogy utána a nagy ágy párnái közül nem tehettem vissza mindet, mert középen kellett lennie a „Stefi, fagylalt, (három gombóccal rajzolva) Csillagszemű 2010” feliratos párnámnak. Ez a Csillagszemű óvoda az, mit már kijártam… Ezek után megkértem apát, hogy minden ruhadarab összehajtását mutassa meg, de csak azért hogy kiabálhassam, hogy most már tud, most már én csinálom, már én győztem! Szépen elpakoltunk, mert annál nagyobb öröm szanaszét szórni később mindent.
Amire egész héten át vártam az pénteken az én Izabella barátnőm születésnapja. Izabellával egyébként sem találkoztam egész héten a köhögésem miatt, nem lehettem a Napraforgóban, így gondoltuk édesanyával, hogy addigra elmúlik a baj. Volt nagy izgalom, mert édesanya elment a fajátékok boltjába, ahonnan Izabella kapott egy rugós Tündérlánykát, egy fa karórát, egy fa gyűrűt, de nagyon színeset ám! Hát én is kaptam egy karórát és egy gyűrűt fából. És a karóra mutatóját lehet tekergetni, de a számokkal még nem vagyok annyira jóban. Például a dobókockán is mindig megszámolom egyenként a pöttyöket, úgy ránézésre nem merek mondani semmit. De a mutatókat olyan jó tekergetni. Az öltözködésnél nagy vita volt anyával, persze az én ruhámról és el kellett ugranunk az óvodába a kopogós cipőmért is. Izabelláéknál ott volt ő maga, Bodó Gitta, Dóri, Rózi, és én, azaz Stefi, tehát öt kislány azoknak, akik a számok rabjai. Marcika a kakukktojás (apa szerint), pedig óvodástársunk és nem is tojás, és az ő kicsi testvére Ákoska, aki még csak baba, és hason csúszik, nem úgy mint mi! Mert neki a testvére Marci és ő jött az anyukájával. nagyon jól telt az este, csak a végén volt, hogy többen akartunk ugyanazzal a játékkal játszani. Nevezetesen izabella is a rózsaszín pónival és én is. A földön fekve küzdöttünk, amikor jöttek az anyák. Na, ki győzött? Ott a bohócparókás képem. Azon látszik? Azért nagyon jókedvűen jöttünk haza és édesapának majdnem mindent el is meséltem.
A héten megoldódott egy hatalmas titok is. Édesanya szerint nem híztam fél éve egy dekát, se, sőt talán még kevesebb is vagyok fél kilóval. De ma megmérték a szüleim a magasságomat és az utolsó jelzéshez képest öt centivel vagyok magasabb. Apa persze azt mondta, hogy csak a fejem lett nagyobb és onnan adódik, mert őszerinte kicsi vagyok, mint minden nő a családban. Hát nem! Igaz, hogy nem vagyok nagy a kiscsoportban, de találunk ott kicsiket még, hozzájuk képest én nyertem, mert nem vagyok a legkisebb sem. Annyit azért megkérdeztem anyától, hogy: „Anya, én mikor leszek olyan úrinő, mint Tinka?” mert, ha nem tudnátok, pont olyan magas szeretnék lenni, mint Teski Tinka, édesapa barátjának a gimnazista lánya, aki nyíregyházán Krúdys, és Rókabokorban lakik, de nyáron volt nálunk és vigyázott rám, mindig szelíden mosolyogva…
Hát legyetek ti is szelíd mosolyúak, hogy jókedvűen nézzek rátok 101 centiméteres magasságomból.
Megyek is aludni, mert apa szerint aki sokat alszik, az nagyra nő. Majd meglátjuk reggel…
Maradok a ti
Tinkára hasonlító Stefánia Irmátok
