Stefiunalmas
„Jajj ezek az anyák!” sok gond van velük, ezért édesapával „titokjuk”-ot játszunk. Például, ha édesanya nem ad jéghideg tejet, mert rondán köhögök, akkor addig kell sugdolózni édesapa fülébe, amíg nem csurrant egy kis pohárral, vagy anya észre nem veszi az összeesküvést. Pedig anya megígérte Gyurinak, Kinga édesapjának, hogy egyáltalán nem iszom hideg tejet, mert nagyon könnyen vagyok köhögős. De most azt sem tudjuk, hogy a köhögés csak bevezette a lepkehimlőt, vagy már mástól is köhögős voltam. A lepkehimlő egy új betegség, ezt még a Bandika keresztapám úszóbajnok gyerekorvosa, Gyarmati Andrea se tanulta az egyetemen.
Tudatosan - vagy akaratlanul - szerepjátékot játszó Barátaim!
Hetek óta nem tudok billentyűzethez jutni, hogy írjak nektek, mert mindig apa kopácsol. Ám, ha nem kopácsol, akkor meg nincs itthon, dolgozik. Ha nincs itthon akkor „olyan unalmas, vagyok, mert a babáim nem játszanak velem.” És persze ilyenkor édesanya és édesapa sem. Mindig valami munkára hivatkoznak, bár szóba kerül (anya részéről) az angoltanulás, meg a vizsga is. A reggelek még viszonylag érdekesek, mert anyával az ágyban Csibéset játszunk, és ha apa közelít, akkor megmondom neki, hogy „hagyjál minket játszani apa, ne gyere bele a játékunkba!”. Ilyen előfordul akkor is, amikor értem jön a Napraforgóba(óvoda). Ott ugyanis rendszeresen akkor érkezik értem, amikor Milánnal lovacskázunk, vagy Izabellával királykisasszonynak öltözünk, puzzlit (képes kartonokat) rakok össze, beköltözködöm a szekrénybe, vagy elmerülök egy rajz részleteiben. Nem könnyű ilyenkor ürülni, hogy értem jöttek, mert az jó, hogy nem maradok utolsónak a Napraforgóban, de az hogy a játékot félbe kell hagyni az már baj. És hiába mondja édesapa, hogy fejezd be nyugodtan Stefike a játékot, megvárlak, én már egyáltalán nem vagyok nyugodt, és le-legörbül a szám ilyenkor. Csak az segít, hogy ha felöltözve az udvaron versenyezhetek Vizi Rózival, hogy ki szalad gyorsabban a kapuig és vissza.
„Eljátszom a színpadot” amikor itthon teljesen egyedül benépesítem a heverőt, odacipelem az összes plüss állatkát, a babákat és beszélgetek velük egy egész délelőtt. Olyankor óvó néni vagyok. Egyszerre Jutka néni és Gabi néni, vagy külön-külön. Egy nap legalább ötször átöltözöm, ha hétvégén itthon vagyunk, s amikor a Napraforgóba indulok, akkor elszabadulnak az indulatok, mert az a ruha, amit édesanya kitesz nekem, az soha nem jó. Én mindig mást képzelek, mást szeretnék felvenni. Viszont nagyon kedvelem, ha szól a zene, mert akkor szédülésig táncolhatok, ahogy a Táncház találkozón is megtettük Johannával Kinga barátnőm vezetésével és az ő barátnőik segítségével. Ők igazi Csillagszeműek, mert együtt tanulnak népi táncot és fel is lépnek. De arról majd később küldök képeket, mivel valóban olyan régen nem jelentkeztem levéllel, hogy még Johanna unokahúgom és Andriska is csak régi képekről nézhet rátok, Andriska pedig azóta már nemcsak alszik, hanem nézeget is és ráncolja a homlokát. Az elmaradások miatt ide kell tennem egy olyan fotót is, ahol láthatjátok Izabella barátnőmet, akit legjobban kedvelek az óvodában, ő királynő én pedig pillangó vagyok. Ez még a farsangi jelmezünk és megnézhetitek Gabi óvó nénit ahogy ő is beöltözött szakácsnőnek és egy szép bajuszt kanyarított magának.
„Jajj ezek az anyák!” sok gond van velük, ezért édesapával „titokjuk”-ot játszunk. Például, ha édesanya nem ad jéghideg tejet, mert rondán köhögök, akkor addig kell sugdolózni édesapa fülébe, amíg nem csurrant egy kis pohárral, vagy anya észre nem veszi az összeesküvést. Pedig anya megígérte Gyurinak, Kinga édesapjának, hogy egyáltalán nem iszom hideg tejet, mert nagyon könnyen vagyok köhögős. De most azt sem tudjuk, hogy a köhögés csak bevezette a lepkehimlőt, vagy már mástól is köhögős voltam. A lepkehimlő egy új betegség, ezt még a Bandika keresztapám úszóbajnok gyerekorvosa, Gyarmati Andrea se tanulta az egyetemen. Ez megnyugtató mert az új ruha, az új cipő, és az új betegség mindig izgalmas. Ez a lepkehimlő a farsangi jelmezemhez is stimmel és elhozza nagymamát Császárszállás - Butykatelepről, aki amikor vigyáz rám iskolásat játszik velem. Mindenféle óránk van, még rajz is, mert ahogy látjátok már rajzbakon is rajzolok. Édesanyának és édesapának is nagyon tetszenek a rajzaim mert mindig okosan végiggondolom a dolgokat például a portrén: „nem rajzoltam szájat mert apa úgysem akar enni” de szemüveg van rajta, mert néz.
Az idő olyan mint a tenger, lehet rá emlékezni. Bár amikor Gyuri Veresegyházán megkérdezte tőlem , hogy emlékszem-e a tengerre, azt mondtam neki hogy nem. Viszont azonnal hozzátettem, ha felvenném a fürdőruhámat, akkor emlékeznék. Ezen Kinga is nagyon sokat nevetett, mert éppen azidőtájt, amikor édesanya az angol vizsgájára készült egy egész hétvégét kinn töltöttem Kinga barátnőmnél, Enéh szárnyai alatt. nagyon szeretek Veresegyházán lenni, mert ott a szomszéd gyerekek átkiabálnak, hogy Kinga hogy hívják a testvéredet? És ő mondja hogy Stefinek, de nem a testvérem és ezen nagyokat nevetünk!
Rengeteg írni és mesélnivalóm van még, így nem engedem hogy édesapa kiessen a ritmusból. Rabb Andriskáról mesélek majd, aki megpuszilt, Ulmann Pisti bácsi mézeskalács szívéről,
Orosz Annáról akivel cukrászdában voltam és mesélnék zsebiről is akivel az utolsó fényképen vagyok, de ő már elutazott. Édesanya vitte ki a repülőtérre és Svédországban jár már iskolában.
Ott dolgozik Tünde aki, a doktor nénim volt és István az ő apukája.
Búcsúzás az élet, most ki is próbálom!
Pihenjétek ki az ünnepeket,
puszi: Antall Stefánia Irma négy éves.
(Összeszorított ujjal mutatom és mondom is!)
