Én csak föltartom az egyik kezem és már nem kell behajlítanom egyik ujjamat sem, pont annyi éves vagyok. Talán mégis apa matematikai képességeit örököltem, mert egyenként azért el kell számolnom ötig, hogy azt mondjam öt. Egyébként csak mutatom.

Ujjaitokkal megbízhatóan számoló Barátaim!

Viszont ismét ihatok kakaót, a tejtől nem jönnek már ki rajtam azok az apró piros pöttyök. De még azért óvatos vagyok a tiszta tej ritkább dolog. Étkezésnél remek ötleteim vannak, hogy elüssem az időt. Jutka, vagy Gabi óvó néni mondta hogy utolsónak röppenek fel, viszont szólni kell hogy szálljak már le végre a földre. Tehát nehezen kezdem el az étkezést viszont utolsó vagyok aki feláll az asztaltól. Itthon ollót kérek, hogy elvágjam a tésztát, a parizerbe szemeket és szájat harapok, hogy arc legyen, a kolbász közepét kirágom és felhúzom gyűrűnek, a főtt tojásból csak a fehérje kell, viszont a sárgáját összegyúrom, a sonkából a zsíros rész a legjobb. És most aztán volt alkalom tortázni is, mert sokan születtünk az oviban ősszel és a többieket, meg engem is ünnepeltünk. Annyiszor, hogy már azt nem is számoltam, mert hol mi mentünk, hol hozzánk jöttek.
Mindkét keresztapámék köszöntöttek, de előbb Berecz András és Pityu kivételével minden Berecz családtag volt itt, és Kinga barátnőm a szüleivel, de ős szerencsére kétszer is mert amikor óvodástársaim jöttek, akkor ő és Berecz Kati segített is. Kinga nálunk is aludt! Hárman sorba álltunk és fontuk a hajunkat. Anya nem a magáét. De előbb még el kell mesélnem, hogy oviból hazafelé jövet Berecz András keresztapám és édesapa az Újvidék téri játszótéren találkozott. És ahogy mentünk a járdán hazafelé, egy autóból kikiabált egy bácsi, hogy „Drága Berecz úr, köszönjük a sok szép dalt és mesét, amit magától mindenütt hallunk!” Erre én odafordultam a biciklimmel és a járdaszegélyről rákiabáltam a bácsira, hogy „Hé, ő az én keresztapám, és én pedig Antal Stefánia vagyok. Bizony!” Azt nem nagyon értettem, hogy ezen mit nevetnek a felnőttek, de a bácsi gratulált.
A születésnapok közül az egyiken nálunk voltak az óvodás társaim közül sokan és apukák meg anyukák is: Mi nagyon jól éreztük magunkat gyerekek, mert Berecz Kati és Konkoly Kinga kitalált mindenféle játékot. Táncoltunk, székeket foglaltunk és ki kellett találnom, hogy éppen kitől kapok ajándékot, és énekeltünk is. Édesapa meg borozgatva kibeszélgette magát az apukákkal. Másnap reggel pedig boldogan olvasta a nekem szánt angol könyvet, amiben az egyik oldalon magyarul, másik oldalon angolul van a mese. Apa azt mondta, hogy ez az ő szintje. De nem tudom mire gondolhatott…

Még négyévesen lerajzoltam anyát színesben és javasoltam neki, hogy tegyük ki a kerítésre, hátha megveszik a képet. Ő csak a lépcsőházba merte kirakni és azóta már egy kicsit ki is fakult, de még ott van. Miközben rajzolok, úgy érzem mintha a Zsuzsi babám forgatná a ceruzát, de én forgatom. Meg is kérdeztem anyát, hogy hol van most Szepessy Béla bácsi, akivel apa és én fametsző művésztelepen voltunk, és mikor lehetek a növendéke? Az új játékaim közül a kedvencem a gúgóhely (sic!) építés. Én így mondom, mert szerintem csak így van értelme: Gúgóhely! Pokrócokat és párnákat teszek apa rajzbakjaira és beszorulok alájuk. Néha megmászom a nagy zöld heverőt és a karfáján alszom, ahogy látjátok. S ha véletlenül lerántom az íróasztalról a nagy rajzoló lámpát, akkor azt mondom apának: „belém kapaszkodott a lámpa.” Egyébként tudok úgy lógni mint a lajhár és apa szerint állandóan nyávogok és gyakran bőgök. Apa Ágh Pista bácsit mesélt ma este, a Struga manósat, amiben pettyesek a képek.
De maradjunk ennél a lassuló mozgásnál. Szép álmokat nektek, öt és több évesek!
A legjobb torta a Dobos és a Sarlott torta. (Így írják, na! Apával én is voltam Daubnernél.)
Maradok a Ti Stefánia Irmátok és ennyi éves vagyok ni: 5