Írunk-e még valaha verseket? – Debreczeny György Sőt mi több című kötetéről
Barkácsolás, tiszteletadás, fityisz a kánonnak, új költői szerepkör, újrarajzolt kontextus – ezek juthatnak eszünkbe a montázsversek olvasása során. Farkas Daniella írása.
Kapcsolódó:
Interjú Debreczeny Györggyel
Videóvers
Írunk-e még valaha verseket?
– Debreczeny György Sőt mi több című kötetéről
Debreczeny György első kötete, az 1982-es Ellentétpárhuzamok óta mindössze egy alkalommal, 1989-ben adta ki összegyűjtött verseit Elodázható elégiák címmel. A 2011-ben a Könyvhétre megjelent Sőt mi több mintegy 50 montázstechnikával készült szöveget tartalmaz. A szerző tehát nem az eltelt két évtizedben írt munkáit gyűjti egybe, hanem igen nagy alázattal a klasszikus, a modern és a kortárs magyar irodalom költőihez fordulva hatalmas korpuszt mozgat meg, értelmez újra.
A montázsversek a szerző számára új szerepkört alakítanak ki: elsősorban a kiválasztott költők és életművek újraolvasójává válik. Az egyes darabok alapegysége a sor, amelyeket Debreczeny György változtatás nélkül kölcsönöz kompozícióihoz. A válogatás, a szövegek szétdarabolása és újrafűzése útján nem egyszerű idézeteket sorol, hanem radikálisan új hangon képes megszólaltatni a sokat vagy éppen túl keveset olvasottakat, kompozitorrá válik, kohéziót teremt széttartó sorok között, új jelentésrétegekkel bővítheti a kontextusukból kiszakított részeket, meglepő, új variációkkal áll elő.
Mindezeken túl előtte áll a komoly feladat: Balassi Bálintot, József Attilát, Sziveri Jánost vagy Tolnai Ottót átszűrni önmagán, s az alapegységként választott sorok változtatása nélkül, mindössze az újrarendezéssel megszólaltatni saját hangszíneit is. A kötet különösen jól sikerült darabjai többek közt a Vörösmarty-szövegekből építkező Szív vagyok elkeserült vagy az egész kötet elé helyezett, Füst Milán soraiból szőtt Én bezzeg rosszul jártam itt, melyekben a kölcsönzött szemelvények széttartása minimális, s a struktúra túlnő a szisztematikus egységről egységre lépegetésen. Utóbbi darabok Debreczeny György azon montázsversei közé tartoznak, amelyeket láthatóan gondos válogatás előz meg, s a szerző elődeihez tisztelettel és értéssel forduló attitűdje nyilatkozik bennük. Szépen mutatják fel továbbá azt a finom türelemjátékot, amely a legkülönbözőbb tematikájú és hangnemű szövegekből származó sorokat átgondolt koncepció szerint illeszti egymáshoz:
„Én bezzeg rosszul jártam itt
angyalok söpörték műhelyem
de nem nektek szól többé
soha többé kevély mosolyom
Mennydörgetős ménkűvel barátkozom”
A mechanizmus azonban időnként önműködővé válik, s kegyetlenül bezúzza az egykori szövegekkel, szerzőkkel együtt magát a kompilátort is: elvész az újraolvasás, de még az értelemre törekvés igénye is. A kötet néhány darabja főként a jól sikerült darabok mellett árulja el magáról, hogy vagy koncepció nélkül, egyszerűen a sorok összeöltögetésével készült, vagy a szerző türelme, érzékenysége fogyatkozott meg a munka során. Az Olvasom a világ tarkaságát című darab Petőfi Sándor verseiből válogat, néhány strófán át következetesen a forradalmi- és a haláltematika a rendezőelve, majd mintegy visszacsatolásként a címhez (amely egészen addig nem tudott párbeszédbe lépni a szöveggel), felhagy addigi koncepciójával, és igen gyenge, az addigitól idegen hangot megütő, az érthetetlenségbe forduló strófákkal zár.
„Én világlátott ember vagyok
barna kislány ha nem alszol
együtt fogunk a sírban porlani
ha el lehetne mondani
hogy rossz verseim is vannak mint hogy te feledtél”
A Sőt mi több négy cím nélküli, római számmal jelölt egységből épül fel, melyek minden alkalommal egy-egy ars poetica jellegű, alkotáslélektani gondolatokat megfogalmazó verssel indulnak, erős kohéziót kölcsönözve a kötetnek. E montázsok nemcsak tipográfiájukkal különülnek el a további daraboktól, hanem szerkesztésmódjukban is, hiszen minden soruk más-más szerzőtől származik, s hiányzik forrásuk lapalji jegyzet formájában történő megjelölése.
„A SEMMI SZÜLT ÉS SZOPTATOTT
RÜGYEK SZERELMEK FORRADALMAK
SEJTEM HOGY ESZKÖZÖK VAGYUNK CSAK
CSAK FOLYTATOK EGY MONDATOT
MINTHA NEM NÉZETT VOLNA RÁM ÁGYU SE
MINDEN SAROKBAN OTT ÜL A RÉM
LYUKAS NADRÁGBAN ÉS KEHES KABÁTBAN
MÁSNAPOSAN A TÖRTÉNELEMTŐL”
A Sőt mi több a Syllabus Könyvkiadó gondozásában jelent meg. A fülszöveg egyértelműen a könnyed játékosság, a „furcsa irodalmi kalandozás” területére utalja a kötetet mind az írás, mind a befogadás oldaláról. Ennek megfelelően igen szűkmarkúan is ajánlja azt: „Játékos kedvű olvasóknak ajánljuk a kötetet, akik együtt tudják élvezni a párhuzamosan futó »klasszikus« és a »modern« verseket; magyartanároknak, akik magyarórán diákjaikkal fedezik fel a versek, sorsok, hangulatok bújócskázó, titkos-bűvös kettősségét.” A borítóra került kép hiányossága, hogy felületesen és kevéssé esztétikusan reflektál a színes papírdarabokon megjelenített, különböző betűtípusokból összeálló címmel a versek jellegére, s a fülszöveghez hasonlóan némileg bagatellizálja a költő kísérleteit.
Debreczeny György új könyve érdekes vállalkozás, tiszteletadás az elődöknek, a költőtársaknak, a határok bejárása és óvatos kitolása, alternatív kánonképzés. Egyszerre nyilatkozik benne a hagyományokhoz való szerves kapcsolódás igénye, s a saját hang erejének próbálgatása. A kötet talán újrahangolódás, egy hosszú út megtétele ahhoz, hogy megválaszolhatóvá válhasson a záró darab, az Undorodom a verseimtől Uram súlyos kérdése: írunk-e még valaha verseket?
„Aztán a megváltottak jussán
megbillent a járda alattam
hát itt maradunk megint a sárban
nagy baj nem lehet amíg
messze-fehérlik a boldog béke útlevele
meg kell szüntetni az egyes szám első személyt
ELVIRÁGZOTT RAKÉTARÓZSÁK
ÍRUNK-E MÉG VALAHA VERSEKET?”
Debreczeny György: Sőt mi több. Syllabux Könyvkiadó, 2011.
A szöveget James Koehnline alkotásával illusztráltuk.
Farkas Daniella
Kapcsolódó anyag:
