A reggelek nem könnyűek, mert ha anya öltöztet, akkor „harciázik”, ha én éppen „testhez állok”. A szüleim szerint teljesen egyedül kellene már öltözködnöm, de őszintén szólva itthon jobb szeretem, ha mindent kitesznek elém, és vagy apával, vagy anyával öltözhetünk. Jobban hasonlít a dolog a játékhoz, vagy a mérkőzéshez.

A változásokat követni sem képes Barátaim!

Álmomban korán ébredtem. Ezen édesapa is nagyot nevetett, amikor mondtam neki. S ha reggel nincs semmi baj, akkor kukorékolni szoktam az ágyban. Apa szerint inkább kotkodácsolnom kellene, de akkor egész Anyám tyúkját is elmondhatnám, amit nagymama tanított nekem. Mert nagyon hosszú idő után itt volt a nagymamám, és sokat voltunk együtt és iskolásat játszottunk. Vele nagyon jó iskolásat játszani, mert énekelünk, rajzolunk, számolunk és ilyeneket kérdez, hogy Budapest folyója? És akkor azt kell mondani: Duna. Amit persze én sokáig tengernek mondtam, ahogy autóból néztem, mert nyáron, ha sokat utazunk, akkor a végén mindig van tenger is. Ezen a tengeren viszont nem süt a nap és kilátszanak a fenekén a kövek. Apa ezt úgy hívja aszály, és mérges, ha azt mondják a rádióban, hogy jó idő van…           

A reggelek nem könnyűek, mert ha anya öltöztet, akkor „harciázik”, ha én éppen „testhez állok”. A szüleim szerint teljesen egyedül kellene már öltözködnöm, de őszintén szólva itthon jobb szeretem, ha mindent kitesznek elém, és vagy apával, vagy anyával öltözhetünk. Jobban hasonlít a dolog a játékhoz, vagy a mérkőzéshez. Még azt sem értettem, hogy több lett egy órával az alvás. Mégis „kivel versenyeztünk, hogy nyertünk egy órát”? Hiszen minden reggel ugyanúgy kell sietni. De különösen akkor, ha torna van az oviban, vagy tánc. Olyankor már itthonról futás van. A kis fodros tornamezem van rajtam, amiben olyan vagyok, mint egy balerina (sic!), színes tornacipőben. Csak akkor nem szaladunk, ha hittan van, mert az délelőtt van, amikor jön a tiszteletes Noémi néni. Olyankor ugyanúgy beszélgetünk, játszunk és rajzolunk, mint máskor, csak Jézusról is szó esik, ami engem nagyon érdekel.  

Az ollóval  való vágás nagy szenvedélyem, annyira belemélyültem a terítő vágásba, hogy édesanyától és apától, de még a Svédországból itthon vizsgázó Zsebitől is (együtt vacsorázunk a képen) azt kértem vágjon nekem terítőt. Ám amikor meguntam, akkor azt kiabáltam apának, hogy: elég volt, nem vagyok terítész! Ezt a Svédországot sem nagyon értem, csak azt, hogy Zsebi szülei, István és az én doktor nénim, Tünde elutaztak messzire dolgozni. Este szokott telefonálni Tündi, és amikor anyával beszélgetnek én is mindig szeretnék anyával beszélgetni. Ettől néha anya mérges lesz, de ez elmúlik. Viszont a múlt héten laboratóriumban pisiltem apával. Hajnalban ugyanis csípett a pisim, és véres is volt. Nagyon megijedtek a szüleim, és édesapa vitt az orvosi rendelőbe. Velkey Vera néni, az orvos azt mondta édesapának, hogy nem kell megijedni a nagypapának. Mondta apa, hogy nagypapa sincs megijedve, de ő az apukám. Ezen nevettek. Aztán kérdezte apa tőlem, hogy otthon pisiljünk, vagy a laboratóriumban. Mivel laboratóriumban még soha nem pisiltem, oda mentünk. Elkértük a gyerek wc kulcsot, a műanyagpoharat és  kémcsövet. Állva kellett pisilnem, de nagyon tudtuk együtt csinálni apával, nem csöppent el egy csepp sem a földre. El kellett mesélni nekem, hogy a kémcső miért kémcső. Merthogy ebben kémlelik a pisit. Ti tudtátok?  Kaptam gyógyszert, aztán már jól is vagyok, most inkább köhögök.      

Régen, nagyon régen voltunk az Újvidék téri játszótéren, csak elmegyünk mellette és mindig üres. Pedig ott kivágták a fámat, ami egy bokor. Az nagyon rosszul esett, mert még amíg jó idő volt mindig a bokorban üldögéltünk a lányokkal, vagy azon kapaszkodtunk föl a kerítésre. Apa vigasztalt, hogy majd kinő. De akkor miért kellett kivágni?

Azok a hegyek, amik fehérek, az a sütemény, ami rózsaszín. Ezt az Árpád hídon érzi így az ember, mert szemben ott vannak a Budai helyek, és biztos hogy a Daubner cukrászdába visz apa. Az meg általában ünnepet jelent. Itt az ünnepből egy kép, ahol Andriska unokatestvéremmel és nagymamával ülünk az asztal mellett. Majd küldök olyat is, ahol Johannával vagyunk, Andriska testvérével és ahol Andriska a keresztapám ölében ül.  Amikor itt volt nagymama, akkor segítettem neki elgyújtani a kávét. Segítettem a húst is rántani, de ott eszem a prézlis tojást, meg a nyers krumplit és mama ilyenkor rám szól, hogy hagyjak, maradjon a húsra is, asztalra is.

Hát maradjatok ti is, remélem már nálatok is égnek a gyertyák az asztalon, de a kis láng a jó,
a tűzzel vigyázni kell, mi ötévesek ezt már tudjuk, de az ötöt még egyenként számolom, csak akkor hiszem el, egybe nem mondom.

Remélve hogy sűrűbben olvashattok, nézhettek:
Maradok a ti Stefánia Irmátok.