Ugrás a tartalomra

KÖRFkép 2.

HELYSZÍNI


Az ország legkeletibb fapados fesztiválján jártunk a Békéscsaba és Gyula közötti Pósteleken, ahol a könnyűzenei fellépők mellett 2012. június 5-e és 7-e között irodalmi sátor is várta az ide látogatókat. Az eseményről készített videónkat a tudósításba ágyazva tekinthetik meg.

Kapcsolódó anyag: kisfilm a KÖRF első napjáról

 

 

KÖRFkép 2.

 

A Békéscsaba és Gyula között keletkezett városi legenda szerint néhány, 19 és 23 év közötti fiatal 2011-ben elhatározta, hogy egy könnyűzenei fesztivállal fityiszt mutat a rendezvényszervező nagyhalaknak, és önerőből, zsebpénzből megvalósítja a térség hiánypótló könnyűzenei fesztiválját. Tavaly nyáron színpadot hegesztettek a szakadó esőben, mert a programokat előkészítették, a fellépőket leszervezték, a néhány kolbászsütőt beengedték, a sörsátrakat felverték. Így 2000 ember látogatott el Póstelekre a Körös Körül Ifjúsági Fesztiválra (KÖRF), az egykori Weinckheim-kastély romjai mellé, ahol évekkel ezelőtt kialakították a kempinget, az állatsimogatót, az erdei sétautakat, a szalonnasütő helyeket, és újra kirándulóképes övezetté változtatták az elfeledett kastélyparkot. A rom a fesztiválozók kedvelt szerelmi fészkévé vált, a simogató állataival meg gyakran beszélgetnek a részeg tizenévesek. A KÖRF születése pedig olyannak tűnik, mint ahogy azt a Wayne világa második részében láthatjuk, ahol Jim Morrison álmukban szól a szereplőkhöz: rendezzenek fesztivált az Isten háta mögötti Orarában.

A felmerülő nehézségek is hasonlóak, mint a filmekben a kisemberek küzdelme a nagy céggel. A tavalyi debütálásra a térség egyetlen rivális rendezvénye, a Kolbászfesztivál is felkapta a fejét. A városi legenda titkos fekete könyve szerint az új kezekbe került, gasztronómiai jellegét elvesztő békéscsabai mulatság kezdetben komoly konkurenciát látott a KÖRF-ben. Mára azonban egyre inkább úgy néz ki: megpróbál partnerré válni, miközben feni a fogát a pósteleki fesztiválra. A fiatalok sátrat kaptak az őszi eseményen, most pedig kék mintás köténybe öltözött hölgyek osztogatták a képeslapokat a Kolbászfesztiválról. Modern üzleti hadviselés.

A KÖRF további érdekessége, hogy a legkevesebb fellépővel és színpaddal rendelkező nyári fesztivál. Abszolút fapados, az egyetlen kényelmi lehetőséget a mobil sörpadok biztosítják – a résztvevők is inkább a füvet vagy a sátor laticeljét használták, ha elfáradtak. A nagyszínpad mellett egy elektronikus zenei sátor és egy kisszínpad adott helyet a főként feltörekvő hazai együtteseknek (Nemjuci, Turbo, Sajnosbatár). Egy-egy napot pedig olyan zenekarok koronáztak meg, mint a Subscribe, a Belga vagy a The Carbonfools.

A fesztivál kisszínpada minden nap 13 és 17 óra között irodalmi programokkal várta az érdeklődőket a József Attila Kör szervezésében. A három nap alatt megfordult itt Grecsó Krisztián (vele készült interjúnkat hamarosan láthatják), Hartay Csaba, a híres békési blogger és költő, Győrei Zsolt, a magát leleplező Velemi Névtelen, Kiss László, a Bárka folyóirat szerkesztője és Benedek Szabolcs, A Vérgróf írója. Gaborják Ádám, a JAK elnöke is kitartóan tűrte a hőséget, és lelkesen toborozta a sátorlakókat az irodalmi rendezvényekre, ahol a másnaposságot enyhítő szövegrészletek és könnyed, fesztiválkompatibilis kérdések hangzottak el. A közönség pedig pimasz beszólásaival gyakran zavarba hozta az enélkül is gyöngyöző homlokú írókat.

A látogatók zöme a térséghez kötődő középiskolás fiatalok közül került ki, de jócskán akadtak közöttük békéscsabai és szarvasi főiskolások is. Nekik azért is lehet ismerős a helyszín, mert éveken keresztül itt tartották a viharsarki megyeszékhely tanítóképzőjének gólyabálját. Megcáfolható tehát az a tétel, hogy a Viharsarok nem képes szolgáltatásaival megtartani a fiatalokat. A megkérdezettek közül máris sokan idecsábították barátaikat, hiszen a napijegy mindössze 2500 forint, a bérlet pedig a helyszínen 6000 forint. A határon túliak utóbbiból még 1000 forint kedvezményt kapnak. Kemencés lángost már 500 forintért, hotdogot pedig 450-ért lehetett kapni. A kolbász viszont talán a konkurenciaharcból adódóan 850-ért kelt, ami egyrészt megalázóan kicsi adag volt, másrészt Csaba és Gyula húsiparának ismeretében mégiscsak furcsán veszi ki magát. 

Remélhetőleg mind a Kolbászfesztivál, mind pedig a KÖRF szervezői időben felmérik, hogy a térség varázsa nem az apró és drága disznóságokon múlik. Hiszen azt szintén lehet hallani városi legendákból, hogy a fesztiválnak egyre több támogatója akad, bár sok tekintetben még fejlődhetne is, hiszen a színpad előtti tánctér a legnagyobb koncertek ideje alatt mindössze félig telt meg. Sokan pedig éppen a balkáni hangulat, az elviselhető számú látogató miatt érkeznek ide. Úgyhogy mi mást is kívánhatnánk jövőre a KÖRF-nek, mint a családiasság érzését őrző, formálódó hagyományokat.

 

Boldog Zoltán

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.