Persze nekem néha magyarázkodnom kell a Napraforgó óvodában, hogy apát nem kell mindig komolyan venni. Hogy hülyéskedik. Valami ilyen lehetett akkor is amikor az óvoda kerítését festették friss kékre, előbb azonban csiszolták és alapozták. Apa erre azt mondta nézd, milyen ügyesek a Picasso bácsik! Festik a kerítést. Én meg bátran rájuk kiabáltam, hogy: – Nagyon ügyesek vagytok Picasso bácsik, szép lesz a kerítés! – Azt nem nagyon értettem hogy ezen miért nevettek. Ti tudjátok?

Rengeteg tennivalóval birkózó Barátaim!

Minden esti lefekvés nagy nehézségekkel jár. Mintha félnék elaludni, egészen addig küszködöm, amíg le nem ragad a szemem. Kell a mese vagy édesanyától, vagy édesapától. Az egyik kedvencem most a Biblia, a másik a Gilgames, ami olyan mint egy nagy mondóka. Apa szerint a gyerekeknek való változat is komoly, de szereti olvasni. Persze mostanában már én is mesélek, az egyik ilyen ajánlatom a Jégkirály. Én találom ki. De előtte azt mondtam anyának, hogy: – Nincs erőm felvenni a pizsamámat, mert kiállítás-megnyitóra készülök! – Anya meg is kérdezte, milyen kiállításra? – Hát a vadállataimnak és a szelíd állataimnak nyitok kiállítást, hogy ne unatkozzanak.
Ezen aztán mindketten nagyon jót mulattak, pedig én valóban úgy gondolom, hogy nemcsak édesapa nyithat kiállításokat, hanem én is. Na, olyankor van is izgalom, ha együtt megyünk, és időre…

Beiratkoztam a Szabó Ervin könyvtár Sárkányos gyermekkönyvtárába, kétszeri nekifutásra sikerült, mert édesapától mindenféle papírokat kértek és valami mindig hiányzott. Ott a könyvtárban találkoztunk Lackfi Jancsi bácsival, aki a gyerekeknek olvasta föl a verseit és nagyon viccesen beszélgetett velünk. Kaptam tőle az egyik könyvéből, és ő írt bele valamit, amit úgy mondott, hogy dedikál nekem. Hoztuk haza a könyvet és másnap volt még egy dedikációm, mert Szabó T. Anna néni is küldött a gyerekverseiből, és ő még rajzolt is nekem. Lackfi Jancsi bácsi könyvét egy este felfaltuk, de már Szabó T. Anna nénivel takarékosabb voltam: Azt mondtam édesapának, hogy tegyünk el ezekből a versekből holnapra is. Így is lett. Lehet hogy néha magam is költök mert egyik reggelinél azt mondtam, hogy: így beszélnek a Túró Rudiak: Pötty, pötty, pötty…

Nekünk olyan óvó nénijeink vannak, akik minden esztendőben egyszer elvisznek minket kirándulni a szüleinkkel együtt a budai hegyekbe. (Édesanyával mentünk, mert apa Egerben volt és a Kepes-gyűjteményben nyitott kiállítást.) Ott egy játékot is előadtunk, amiben nekem túl rövid szerep jutott, tehát egy kicsit bánatos voltam, de aztán az alufóliás sütéskor a tűz megvigasztalt. Emeséval rendetlenkedünk éppen, az édesanyja pedig a most született kistestvérrel a karjában próbál fékezni minket. Aztán a következő óvoda nélküli napon (szombatnak hívják a felnőttek) Veszprémbe mentünk a Villa Medicibe, ahol Heimann Zoli bácsi bort kóstoltatott és apával együtt beszélgettek, meséltek mindenfélét azoknak, akik vacsoráztak. A szobánk erkélyén várom, hogy menjünk a szálloda uszodájába, ami nagyon tetszett nekem, mert volt pezsgőfürdő is, amiben néha belekóstoltam mert csúszós a kád. Mögöttem az asztalnál pedig Zoli bácsi a fehér szakállával, és anyával közös portrénk a hangulatot mutatja. Apa még maradt Zoli bácsival, mikor mi aludni mentünk, így másnap az Andriska keresztelőjén a templomban olyan furcsán bólogatva hallgatta Végh Tamás bácsi tiszteletes urat. Mi pedig Johannával a nagymamám és a nagymamám testvére között ültünk. Aztán édesapa átaludta az ebédet…

Láthattok a kertben nagy napsütésben hintázni a fülvédős sapkámban és apa kalapjában is. Jó, nem? Persze nekem néha magyarázkodnom kell a Napraforgó óvodában, hogy apát nem kell mindig komolyan venni. Hogy hülyéskedik. Valami ilyen lehetett akkor is amikor az óvoda kerítését festették friss kékre, előbb azonban csiszolták és alapozták. Apa erre azt mondta nézd, milyen ügyesek a Picasso bácsik! Festik a kerítést. Én meg bátran rájuk kiabáltam, hogy: – Nagyon ügyesek vagytok Picasso bácsik, szép lesz a kerítés! – Azt nem nagyon értettem hogy ezen miért nevettek. Ti tudjátok?

A művészetből persze soha nem elég. Édesanya elvitt minket Kinga barátnőmmel az Operába, ahol a Hófehérkét játszották, táncolták. Annyira tetszett, hogy édesanya kollégájának kislánya nem is akart eljönni a végén. Mi se, de aztán felmászhattam az Opera előtti szfinxre. Apa szerint ezt tette Ady Endre bácsi is, aki költő volt, és a Három Hollóból hajnaltájt kijőve megmászta a köveket és azt kiabálta, hogy „kőszívű Léda”. De ez biztos ugyanolyan történet lehet apától, mint a Picasso bácsik. Úgyhogy hagyjuk. A zene és a tánc jó volt az Operában és én úgyis balerina leszek…
Ti is legyetek azok, amik szeretnétek!

Maradok a ti
Stefánia Irmátok
Lehet, hogy már nagycsoportos vagyok. Majd utánanézek.