A nyár az élővilág jegyében telt. Hiába riogatott édesapa, hogy a bodobácsok azok tulajdonképpen poloskák, nekem nagyon tetszenek, tehát nemcsak megfigyelem őket, de összegyűjtöm és fölhordom a lakásba. Édesanya elől inkább titkolom a dolgot, mert az a gyanúm hogy nem örül neki.

Bogaras és gyíkos Barátaim!

Most nem nézhetek filmet édesapa számítógépén, mert arra hivatkozik, hogy nektek írok levelet és ez belépő a halhatatlansága. Én inkábba  lovas rajzfilmeket választanám, mert ez a világhír nem tűnik nekem megbízhatónak. Igaz, hogy arra hivatkozik apa, hogy júliusban írtam nektek utoljára. Hát az igaz, hogy akkor még kiscsoportos voltam, a nyár különben is az összevont csoportokról szól, ahol sok új barátot lehet szerezni. Marosvölgyi Marci engem mindig a kerítésen lógva várt, és már messziről kiabált, hogy „szevasz Stefi! Stefike, meghívlak a születésnapomra! Nagyon soká lesz még, de meghívlak!” Nem tudom hogy mihez kezdjek ezzel a dologgal, de Marosvölgyi Marcival jó játszani. Este amikor jöttünk haza az oviból azt mondtam, hogy: „ az a baj anya, hogy nem tudom megjegyezni a titkaimat…” Annyit persze tudnotok kell, hogy (szeptember 3-án) hétfőtől megjönnek a legkisebbek és mi nagycsoportosok leszünk a Napraforgó óvodában. Én tizenhárom és fél centiméter magas vagyok, de egy dekát sem híztam egész nyáron, tehát 18 kg a súlyom. Az evést kizárólag játék alkalomnak tekintem, a szalámi karikának szemet és szájat harapok, a majonézt mintásra nyomom, kenyeret nem eszem és paradicsomot, vagy egyéb zöldséget sem. A zsenge borsót csak pucolás közben nyersen, s amikor édesapa a túróra akart rábeszélni, hogy attól erősödik a csontom, kerek perec megmondtam neki, hogy „mit képzelsz apa, túróból áll a világ?”   

A nyár az élővilág jegyében telt. Hiába riogatott édesapa, hogy a bodobácsok azok tulajdonképpen poloskák, nekem nagyon tetszenek, tehát nemcsak megfigyelem őket, de összegyűjtöm és fölhordom a lakásba. Édesanya elől inkább titkolom a dolgot, mert az a gyanúm hogy nem örül neki. Abból gondolom, hogy amikor óvatlanul kinyitja egy-egy üres krémes dobozát akkor könnyen kiderülhet hogy az mégsem üres. Hiába, aki szereti az állatokat… Korcsula szigetén pedig egy gyanútlan gyíkot kaptam el és egyáltalán nem akartam elereszteni, de édesanya azt mondta, hogy az autóba nem vihetem be, és így el kellett engednem. Nem tudom hogy a gyík vagy én bőgtem hangosabban, de a gyíknak biztos nem húzott a fenekére akkorát az édesapja, mint nekem az enyém. Ilyenkor azt mondják a szüleim, hogy hisztizek, pedig csak nem bírok az érzelmeimmel… Ebből persze láthatjátok, hogy idén is elmentünk a tengerhez, mert édesanya allergiás és nagyon szenved tőle. Szemcseppekkel és krémekkel próbálkozik, szedi a bogyókat, de nagyon nehéz neki. És akkor még itt vagyok én is.  Amíg itthon voltunk és nagy volt a hőség édesapa felfújta a medencét a kertben és nagyokat fürödtem. Akkor volt a legjobb, amikor jött a két unokatestvérem Johanna és Andriska. Láthatjátok, hogy mit rendeztünk.

A nagyobb víz viszont messze van. Kinga barátnőmmel és az apukájával Gyurival, az anyukájával Enéhhel vágtunk neki és két napig autóztunk, amíg egy kicsike kis öböl partján megtaláltuk a házat. Iván bácsi és Marija néni háza volt és hol fügét, hol madártejet, hol fánkot hoztak nekünk az asztalunkra. De a víz volt a legjobb. A macimmal és Enrico Carusoval úsztam (Ezt apa kedvéért írom, mert annyira tetszik neki a saját vicce) és nem érdekelt, hogy a víz milyen mély alattam, mert teljesen le lehetett látni az aljáig, az ő lába sem érte a földet. Enéh és Kinga sokat rajzoltak, festettek apa pedig ismét csak elhozta a rajzcuccait, hogy visszahozhassuk. Éppen modellt ülök Kingának láthatjátok, hogy ha az összevert térdem miatt nem is lehetek manöken, modell már vagyok. És apa szerint pösze is, de csak a tejfogammal, ahogy anya mondja. Ha apa utánoz, akkor én tudok rendes sziszegőket is és olyankor mondom neki, hogy „látod, hogy te vagy pösze?”  
 

Sokat olvasok, bár a betűket még nem nagyon ismerem (a Stefit le tudom írni). Az első képen például apa hasán ülve lapozgatok hosszan. Megvigasztalom szegényt, hogy „lehetsz pocakos apa, ne keseredj el, szeretlek így is”. Bár októberben hat leszek most nem megyek iskolába. Nyerek egy évet! De vesztettem egy hetet, mert ahogy indult az ovi, augusztus 20-án, a tűzijáték izgalma után fájt a torkom. Egy hétig rondán köhögtem. Hol anya, hol apa lopott egy napot, hogy velem legyen, de szerencse, hogy ezen a nyáron sokat segített Ilike, aki a nagymamám testvére és nagyon szeretjük egymást. Csak azt mondom Ilinek, hogy kaland, és megyünk! Elvitt már állatbemutatóra, elvitt elektromos autóval vezetni, és nagyon jókat főz nekem. Azt meg is eszem, mert vele nem lehet vitatkozni. Játszunk, játszunk és addig játszunk, hogy vége az ebédnek. Ilivel nagyon jó!

Még írok majd a lovas táborról, a Margit szigetről és mindenről.
Legyetek jók és hétfőre egy kicsit jobb kedvűek is! Engem apa visz oviba taposós fa bicajjal.
Ő meg rohan utánam. Az emberek azért mosolyognak rajtunk. Ti is tegyétek ezt.
Maradok a ti:
 

Stefánia Irmátok

(Mikor lesz már október, a szülinapom?!)