„Sakkozz velem, légy szíves apa!” na, ettől aztán nagyon ideges lesz az én édesapám, mert mindig azt mondja, hogy ő nem is tud sakkozni, őt mindig mindenki megverte, csak a lépéseket tudja, de nem tud figyelni. Én a lépéseket se tudom még, pedig figyelek. Így aztán apa nagy nehezen pukkadozva leül velem (ha anya nem ér rá) és jól megveri magát. Lép helyettem is és nagyon igyekszik hogy minél gyorsabban mattot adjon magának.

Kedves Barátaim – Akik már nyeregben érzitek magatokat!
 

Az én szüleim azért hajszálpontosan nem dekázzák ki a programomat, ezért előfordul, hogy „nagyon unalmas” vagyok. Ezt persze akkor mondtam, amikor még egészen picike voltam. Ma azt kiabálom, hogy „apa unatkozom, unatkozom, unatkozom!” Ezt rengeteg féle hangsúllyal lehet mondani. „Sakkozz velem, légy szíves apa!” na, ettől aztán nagyon ideges lesz az én édesapám, mert mindig azt mondja, hogy ő nem is tud sakkozni, őt mindig mindenki megverte, csak a lépéseket tudja, de nem tud figyelni. Én a lépéseket se tudom még, pedig figyelek. Így aztán apa nagy nehezen pukkadozva leül velem (ha anya nem ér rá) és jól megveri magát. Lép helyettem is és nagyon igyekszik hogy minél gyorsabban mattot adjon magának. Ezt én nagyon élvezem, mert mindig én győzők.

Így történt, hogy amikor nyáron kiderült, hogy édesanya és édesapa szabadsága sem lesz elég az óvodai szünetre, és egy hétig nem lehet engem sehova se tenni, senkire se bízni, anya megtalálta a számítógépen az Akadémia Lovas iskolát. Ez nem olyan, mint Tudományos, mert az egy ház, de március 15-én ott is szoktak a Duna parton huszárok lenni lóval. Ott nem mertem még felülni, tiltakoztam nagyon, de akkor még egészen kicsi voltam. A lovas iskolába nehezen is találtunk oda, ahol a Régivám köz van, meg már erdők is és földutak. Apa szerint Rákosrettenesen van, de én rákot nem láttam, pedig van egy halas tó is ott. Ahogy megérkeztünk, beiratkoztunk jött Fülöp, aki egy póni és Zsolti vezette száron. Azonnal fölültem Fülöpre, olyan békés volt, pedig még semmit sem tudtam arról, hogy mi az a kengyel, mi az a kantár. Éppen az első lovaglásomat látjátok. Másnap kora reggel már vitt is anya. És több napig ott voltam. Talán négy napig, mert apa ment Tokajba újságot csinálni. El sem hiszitek, de a lovakat ápoltuk, fürdettük, keféltük a szőrüket, enni adtunk nekik, csak a patájuk takarítását nem tudtam megcsinálni, meg a magas lovak simogatását, mert mindenütt nem értem föl őket. Nagy játék volt és voltak macskák, kutyák, meg ebéd is, amire egyszer azt mondtam apának, hogy vékonyka volt. Ezen remekül mulatott, mert szerinte én rosszul eszem amúgy is. Az Kincsem pedig egy igazi ló, ezt nem véletlenül mondom.

Az egyik vasárnap, amikor más másnap óvoda lett volna elraboltam apát. Csak annyit kell neki mondani, hogy kaland és már megyünk is. A Hunária körút felé vágytam, hát felültünk a villamosra és apa nagyon felderült, hogy kimegyünk a Margit szigetre legalább. Ő sem volt vagy húsz éve, amiről én nem tudom hogy mennyi, mert én még csak öt és fél éves vagyok, de mindjárt hat leszek. Igen ám, de a híd közepén ott nincs villamosmegálló és így átmentünk Budára, onnan kellett visszasétálnunk. Én nagyon élveztem mert ráláttunk a vízre, de apukámnak tériszonya van, úgyhogy állandóan elrángatott a korláttól. A szigeten aztán belecsöppentünk, a nagy réten egy népünnepélybe, ahol felfújhatós ugrálós várak voltak. Sokan voltunk gyerekek és nagyon élveztem. Aztán apa bérelt nekem egy négykerekű túrórudi-pettyes biciklit, amin egy órán át nyomtam a köröket. Közben fedeztem föl hogy rajtam is minden pettyes. Hát tetszettem a közönségnek! Visszaintegettem a padon ülő néniknek, mint egy filmsztár. Aztán fagyi és a Margit híd előtti Pesti Duna part. Innen hívta föl apa édesanyát, hogy értünk jöhet és hozhat ennivalót is. Megjött anya, vártuk a tűzijátékot, de nekem pisilni kellet, s apa áldozatkészen bevitt a sörözőbe, ahol rögtön kért magának egy sört. A gond csak az, hogy apa fiú én meg lány vagyok és a lányvécé előtt lányok álltak sora. Nagyon aranyosak voltak, előre engedtek és mivel apa velem jött a női vécébe, ők átmentek a férfiba. Mindenki nevetett, még a pincér is. Különösen, amikor kikiabáltam, hogy jöhetsz apa, kitörölheted a fenekem! (Mert nagyobb dolgok születtek ott.) Annyira vidám volt mindenki és olyan szép volt a tűzijáték, hogy hazafelé azt mondtam anyának az autóban, hogy : „Olyan boldognak érzem magam…”

Másnap reggel már fájt a torkom és nem mehettem óvodába, köhögtem és vége lett a nyárnak, pedig nagyon meleg volt továbbra is. Persze betegen több filmet is nézhetek, de talán Fülöp miatt, a póniló miatt a pónis sorozatokat kértem apától a számítógépéből. Őt persze ez nagyon bosszantja, mert mind a kétfélét giccsesnek tartja. De nézem én a Magyar Népmeséket is, ne aggódjatok, alig van amit ne láttam volna már. Sőt tudom ki az a Nemecsek Ernő, mert megnéztem a Pál utcai fiúkat, Fábri Zoltán filmjét. Apának is élvezte! De nekem Boka nagyon tetszett igazán, mert „olyan merész szeme van, mint Marcinak az oviban”. Kérdeztem apát, hogy mi az a Grund, amire ő azt mondta, hogy az a haza. És ezek a fiúk - tudjátok - hazaszeretetből védték meg a grundot. Nekem nagyon tetszett ez a hazaszeretet, pedig nekik a csatához nem volt lovuk, egy pónijuk se. Pedig akkor még az utcán is lovak mentek kocsival maguk után, mert ez régen volt.
Annyit azért elmondok, hogy voltunk azóta már Kecskeméten az Ittzés rokonoknál, az erdőben is ahol fürdő volt, és szülinap, persze sajnos nem az enyém, hanem az apáé. Majd mesélek…

Viszont az akadémiai lovasoknál tőlem személyesen is elbúcsúzott egy igazi nagy ló, aki nem póni. Őt hívják Kincsemnek. Édesanya is nagyon meglepődött, mert odajött hozzám és odadugta a puha meleg orrát a szőke hajamhoz.
Azért itt vagyok a képeken a családdal, Ilike nénémmel, és az unokatestvéreimmel Nyíregyházán és Pesten. Ezt is el kell majd még mondanom.
De már este van és én megyek aludni. Álmodjatok ti is szépeket. Lovasat, de legalább pónisat…

Maradok: a Ti Stefánia Irmátok