SZTÁLIN – M. Szabó István novellája

A változáskor, mintha összebeszéltek volna a tömbházak lakói, egyszerre jelentek meg az öreg lakásán. Betörték az ajtót, Sztálint a falnak szorították, verni kezdték. A teraszról behozták a képeket, összetörték, a nappali közepén meggyújtották.

M. SZABÓ ISTVÁN

SZTÁLIN

Kisebb születésnapi összejövetelre hívott meg a barátom. Családi eseményre, amikor fiatalok, öregek vegyesen ülik körbe az ünnepi asztalt.  
– Az öregembereknek szarszaguk van – jelentette ki határozottan. – Sztálinnak is az volt. Hiába mosta naponta a gatyáit, kulcsos szappannal, lúggal a mosdótálban a felesége. Talán, mert akkora volt az aranyere, mint az öklöm – mutatta megtermett kezét.
A barátom nem szereti az öregeket. Legalábbis azt mondja. Alig fejeztük be a vacsorát, megfogta a karomat, és átterelt a másik szobába. Úgy kezdett beszélni, mintha rég kikívánkozott volna belőle az a történet.    
     – Sztálint Péternek hívták eredetileg. Az első emeleten lakott a családjával. Teraszára kipakolta Sztálin, Lenin és a papa fényképét. Onnan dirigált nekünk, kölyköknek. Dirigált a lakóknak, lakóbizottságnak, úgy általában mindenkinek.
    Kölyökkoromban imádtam az elektronikát. Apám minden kábelét elloptam. Villanyszerelő volt az öreg, gondolhatod. A haverokkal a két tömbház között feszítettük ki a huzalokat. Telefont szerketáltunk. Beszélgettünk egymással nagy boldogan. Volt egy öreg orosz tárcsás magnóm, néha zenét pakoltam a havernak. Nyomattuk a nagy divatos olasz slágereket.  Még apám verését is örömmel elviseltem a drót, meg a szigetelőszalag miatt. A forrasztópáka is bekrepált, leestem a tömbház tetejéről. Szerencsémre egy nagy fa felfogott. Csak a lábam tört el. Hat hét gipsz, közben boldogan dumáltam a barátommal.
    Jött a telefonos, szerelte a lehallgatót a tömbházban. Néztem, guvadtak a szemeim, égett bennem a tudásvágy. Sztálin odaállított a szerelőhöz, mondta, csináljon valamit a kölyökkel, telefonhuzalokat huzigálnak ki egymás között. Szuvas, nikotinos, csonkos fogai voltak. Tökön tudtam volna rúgni. A telefonos röhögött. Bepakolta a készülékeket, és ment a dolgára.
    Péter elvtárs faluról jött be a feleségével. A vasútnál dolgozott, bakter volt. Az asszony a dohánygyárban kapott állást, takarítónőként. Hajlott hátú vénség volt. Az öreg verte, néha előttünk is. Árva leányzóként kezdte a műszakot nagygazdáéknál. A patak partján találták, fogalmuk sem volt, ki hagyhatta ott. Ő lett az aktuális kutya. Hordta a szénát, szalmát, rőzsét, murkot, ganét, kapált, sepregetett, rendet rakott, néha a gazda erőszakoskodott vele. Mikor teherbe ejtette, a magzatot kiverte a hasából.
    Sztálin amolyan félrendes családba született. A papa bérmunkás volt, legfőbb tevékenysége az ital. Az anyja sem vetette meg a lőrét, a községházán, az iskolában takarított. Sztálin egyke volt, akkoriban nagy ritkaság. Valami baja lett az anyjának szülés közben. Ezt kompenzálandó, kapott verést az öreg három kölyök helyett is.
    Annával fiatalon ismerkedett meg. A nagy szerelem, abból állt, hogy Péter elhessegette az alkalmi erőszakoskodókat. Házasságot ígért, ha lesz pénz, és a lány rendesen is viselkedik. Néhány évvel később megesküdtek.
    A falu kiutálta őket. Árvát vett el, nem is szüzet. Péter az erdőn, szénégetőként próbált dolgozni, munkatársai kitúrták. Így került a vasúthoz rakodómunkásnak. Esténként a kocsmában öblítette le torkáról a port. Később belépett a kommunista pártba. Előléptették bakterré. Félni kezdetek tőle a faluban. Büszkén trónolt a kocsmában, olykor a termelőszövetkezet elnökével ivott. Tanácsokat osztogatott az embereknek, azok fizettek neki. Látszatra minden rendben ment.
    Anna anyóséknál kezdte a házaséletet. Nem sokat változott az élete. Verte az apósa, az anyósa, nem lazsált Sztálin sem. Szidta, miért nem öltözik tisztességesebben, de pénzt nem adott ruhára. Az asszony a lábát sem tehette ki a kapun. Hiába is tette volna: a boltban nem szolgálták ki, szóba nem álltak vele. A verések miatt lett valami a gerincével: egyre görbébben járt.
    Később szűkült a büntetőosztag. Péter részegen elaludt a bakterházban, nem eresztette le a sorompót. A vonat telibe kapta a traktort az átjárón. Sztálin szülei is az utánfutón ültek. Összesen nyolc ember halt meg. Az ügyet eltussolták. Kommunista nem lehet gyilkos.
    Menniük kellett, különben megölték volna őket a falubéliek. A házat elkótyavetyélték. Hivatalosan Péter kérete magát városra. Kalauz lett, járta a vonalakat, vagyis részegen hortyogott a fülkében, miután felszedte a sápot a jegy nélkül utazóktól. Amint a városba költöztek – a párt kiutalt nekik egy tömbház-lakást –, azonnal beállt a szekuhoz. Spicli lett. A párt, a lakás ellenében kikötötte, hogy mihamarabb legyen gyerekük. A fiúk három vetélés után született.  
    Az öregnek nagy szava volt a tömbházban. Ő rendelte ki a tömeget patkányfogásra, gyomirtásra, szúnyogcsapkodásra, fameszelésre, hangyairtásra, pártimádatra. Akkoriban ilyen rendeletek jöttek. Például: vegyszer hiányában az egész iskola menjen szöcskét szedni a termőföldekre.
    Mindenki igenpéterbácsizott, és itatta az öreget. A teraszról rekcumolt bennünket, ha zajongtunk. Egyszer visszaordítottam neki: menj a francba, Sztálin. Aztán csak úgy hívtuk. Nem vette zokon a barom. Az anyánkba küldött, vagy kommunista verset, hősi indulót tanulni. Ő vezette a május elseji próbákat, ő vezényelt ki bennünket a felvonulásra.
    Róla tudtuk: spicli. Hangoskodott, üvöltözött, parancsolt, az emberek természetesen lefeküdtek neki. De ott voltak azok, akikről nem tudtuk.
    A fia eredeti módon a Péter nevet kapta. Egyszerre végeztük el a negyedik osztályt; hat évvel volt idősebb. Utána kisegítő iskolába került. Boldogan jött haza jeles jegyeivel, míg én szomorúan húztam magam után a hegedűtokot. Egyszer megmutatta matekfüzetét, megnyugodtam. Hetedik osztályban a szorzójeleket tanulták.
    Éjszakákat kínlódtak vele. A két tömbház hangos volt, ahogy az apja tanította a fiát. Ha a gyerek elvétett valamit körmössel, tenyeressel intette figyelemre. Napokig bedagadt kezekkel vigyorgott a lépcsőház előtt a fiú. Anna néni monoklis szemekkel jött munkából, ötven évesen botra támaszkodva, mint egy derékba tört kérdőjel.
    Péterke felvonulásokon előttem vitte a vörös zászlót. Olykor a fejemre ejtette. Kiáltozta a szlogeneket, apja büszkén nézett rá. Az én fiam, mondogatta a vezető elvtársaknak. Azok hümmögve gratuláltak, megígérték, gondját viselik a jövőben. Sztálin széles kedvre derült, köményessel itatta fiát, este összekapaszkodva érkeztek haza, ruhájuk parázson sült hús, pálinka szagától bűzlött. Hazafias dalokat ordítottak hajnalig.
    A nyolc osztály befejezése után rakodómunkásként kezdett a vasútnál. Korhely munkatársai vannak – mondogatta az apja, miután behúzta a húgyban fetrengő fiát a lépcsőházból. Mi, kisebb fiúk gyakran visszaéltünk magatehetetlenségével. Bajuszt pingáltunk rá, összekötöttük cipőfűzőjét, letoltuk nadrágját, elloptuk övét. Ha felébredt, próbált utánunk szaladni, elesett, véresre zúzta tenyerét, felhasította ruháját. Haragjában úgy üvöltözött, mint egy bamba oroszlán. Mikor anyja kérlelte, ne űzzön csúfot magából, megverte az öregasszonyt: ne mondjon ilyeneket, édesanyám! 
    Apjával is összeverekedtek. Körbevettük őket, drukkoltunk, kiáltoztunk. Ilyenkor feleszméltek, utánunk szaladtak. Persze nem tudtak elkapni. Az elvtársak is megelégelhették a folytonos botrányt, de gondoskodtak, hogy ne vigye el őket a milícia. Szüleink szidtak, néhány pofon is elcsattant. Még mindig az öregtől függött, ki megy munkaszolgálatra a fővárosba, hogy aztán csontsoványan, lerongyolódva kerüljön haza – ha hazakerül.
    A változáskor, mintha összebeszéltek volna a tömbházak lakói, egyszerre jelentek meg az öreg lakásán. Betörték az ajtót, Sztálint a falnak szorították, verni kezdték. A teraszról behozták a képeket, összetörték, a nappali közepén meggyújtották. Az öreget egyre ütötték, benyomták a parázsba. Ordított szerencsétlen, felesége sírt, könyörgött, mindhiába. Fiát pillanatok alatt kiütötték.
    Sztálin bepisált, beszart. Már nem mozgott, mikor elengedték. Fél szemét kirágta a tűz, az arca örökre ragyás maradt. Anna néni jajveszékelve hol a fiához, hol a férjéhez bicegett. A szomszédok elkeseredetten nézték. Vizet hoztak, eloltották a tüzet.
    Sztálint nyugdíjba küldték. Olykor megjelent a teraszon, ha hangoskodtunk, halkan megintett, de inkább csak cigarettáját szívta, hogy belehorpadt az arca.
    Özvegy szomszédasszonyunk fia is lelépett külföldre dolgozni. Videót, televíziót, pornómagazinokat küldött haza. Utóbbiakat hamar felfedeztem, kamaszos álmaimban is megjelentek, annyira vágytam rájuk. A néni gyógyfürdőbe utazott, ránk bízta a lakáskulcsot. Egy este elcsentem, átmentem, megcsodáltam a vadiúj rádiós telefont, pár újságot magamhoz vettem.
    A garázsok mögött fészerbe bújtam a kincseimmel. Éppen belemelegedtem a lapozgatásba, mikor nyílt a kapu. Néhány elemlámpás rendőr jelent meg, röhögtek, a magazinokat elkobozták. Könyörögtem, adják vissza, kettőbe hasítanak otthon. Elhessegettek. Hátuk mögött Sztálin, elégedetten cigarettázott. 
    Szüleim felfedezték, hogy elloptam a kulcsot. Nagy verést kaptam. 
    Néhány hónap múlva Sztálin feldobta a talpát. Merev részegre itta magát a piaci bódéban. Kidobták a sikátorba. A patkányok kirágták hasfalát, belei kifolytak. Tojásnyi daganatok voltak a gyomrában. A bűzről fedezték fel; Anna néni kétségbeesetten kereste egész éjszaka.
    Temetése után fia hetekig nem józanodott ki. Kirúgták a vasúttól. Saját mocskában fetrengett a lépcsőházban, a szomszédok segítettek az anyjának bevinni a lakásba. Mikor késsel kezdett rohangálni az anyja után, lefogták, diliházba vitték. Onnan elvonóra került, hasfalába gyógyszert varrtak, az alkoholizálást megelőzendő. Kikerült; körmével szakította fel hasfalát. Ment inni. Cimborái rendszeresen összeverték. Löttyedt, negédes, mocskos nővel került össze, éjszakánként ott dáridóztak a lakásban, többször is ki kellett hívni a rendőrséget. Ha nem nótáztak, verekedtek, vér, ruhafoszlányok, kitépett haj maradt utánuk a lépcsőház előtt. Ismét elvonóra került, a nőjével együtt. Összeszedte magát, a műanyaggyárban kapott munkát. Hordta a nyersanyagot, a műszak után segített a piaci kofáknak. Kirúgta a nőjét, úgy tűnt, megváltozott.
    Meghalt Anna néni. Gerincét el kellett törni, hogy kiegyenesíthessék a koporsóban. A lakók temették el. Fia komoran állt a sírnál. Temetés után a bodegába ment, pálinkáért eladta az öltönyét. Éjszakánként úgy vinnyogott, mint egy magára hagyott kutyakölyök. Az anyját siratta. 
    Otthagyta a munkahelyét. Járta a piacot, apránként eladogatta a lakás berendezését. Megjelent a nője, próbált beköltözni hozzá. Anyámék lakásába a lábad nem teszed, ordította ilyenkor Péterke. Rendszeresen verekedés lett a vége. 
    Egyszer csak eltűnt. A szomszédok a lakásából kiáramló bűzre kezdtek panaszkodni. Rendőr törte be ajtaját, holttestét az előszobában találta. A halottkém jelentése szerint száraz kenyérdarab akadt meg a torkán. Megfulladt. Alig töltötte be a negyvenet.
    Lakását kövér bankkisasszony vásárolta meg, kiadta bérbe. Rozzant nője olykor megjelent, nemlétező jussát követelte.
    – Ti mit csináltok itt? – nézett be az ünnepelt édesanyja. – Sörözni kint is lehet. 
    Barátom elsavanyodott arccal nézett rám. Kimentünk a nappaliba, elhelyezkedtem a kényelmes bőrfotelbe. 
    Cigarettára gyújtottam, Sándorra néztem.
    Zokogott.