Ugrás a tartalomra

Költészet, hóesés, forraltbor

HELYSZÍNI

A Zsivágóban az első hóval búcsúztattuk az idei évet az Irodalmi Jelen lapszámbemutatóján, ahol a jelenlévők megszólaltatták a távol maradottak műveit is.

  

 

 

Költészet, hóesés, forraltbor

 

A decemberi est középpontjában a költészet állt, s ahogy Mányoki Endre megjegyezte az első néhány vers elhangoztával: a művek úgy léptek párbeszédbe egymással, hogy abban nem volt semmi előre tervezettség, ez csupán a véletlen – vagy talán nem is annyira a véletlen – műve volt. Mint ahogy az is, hogy Böszörményi Zoltán új verse, a Katedrális az örök télnek a Budapestre hulló első hóval debütált a kávézóban. A művet Mányoki Endre hangján hallgathattuk meg a költő-főszerkesztő távollétében, aki a tenger túloldaláról verse mellé üdvözletét is küldte a Zsivágóban összegyűlt közönségnek. „Tizenhat évesen nem akartam / megváltani a világot, de valamilyen / forradalmat elképzeltem, forradalmat, amelyben kitombolhatja magát / az ember. (…) / Máskülönben a forradalom volt a / legkézenfekvőbb annak, aki a tizenhárom / vértanú városában született, nem kellett / a szomszédba mennie ötletért…” Így kezdődik Böszörményi Zoltán verse, s ez adta meg az alaphangot is az est második részében zajló beszélgetéshez, melynek során Mányoki és Jónás Tamás vitatták meg egyéni és közösségi költészet viszonyát.

Böszörményi Zoltán hangját Mányoki Endre „helyettesítette

Kapcsolódó anyag: az estről készült videó

Előtte azonban még felolvastak a jelenlévő költők is: a sort Jónás Tamás nyitotta, ahogy szokta, a legfrissebb, „Facebookos” versével. A Nem jó élni népdalszerűen csengő rímekkel és táncos ritmussal mászott a fülekbe, majd az Ingatagoknak már az est témáját, a költészet üzenetét „dobta fel”. „Repülni versben, szamovár, / menni, mert valaki hazavár. (…) És ha már minden elfogyott / lekaparni a csillagot" – zárta Jónás dalait, és Simon Adrienn már át is vette a szót. „Üvölts, Andri!” – instruálta Mányoki Endre a halkszavú költőnőt, akinek az erőt most sem a hangja, sokkal inkább maga a verse sugározta: a Földerengés a 2012-es olaszországi katasztrófa emlékére született. Az epikus, itt-ott balladisztikus műre Mányoki feleletként Vesztergom Andrea Láthatatlanul című költeményét olvasta fel a decemberi Irodalmi Jelenből, amelyet a költőnő Rab Zsuzsához írt. Ugyanígy felelt a Vészkorszak című Simon-versre a Czóbel Mika emlékére született Vendég, idegen című Vesztergom-költemény.

Adri nem kiabált, a verse mégis erősen szólt

Szőke Imre Kilábalás című verse iróniával vegyíti társadalmi üzenetét – „A nyugat-bangladesi cipőkészítők száma egyre nő (…) / Százak és százak emelkednek ki a szegénységből” – tér vissza újra és újra a vers központi motívuma. Dobai Bálint nem kevésbé ironikus, ám személyesebb síkon szólalt meg Jónás Tamás előadásában: A barátomnak című vers a barátságot teszi idézőjelbe frivol rímjátékaival.

A felolvasások első blokkja után Mányoki Endre a nemrég átalakított Verstörténés rovat szellemiségét idézte fel költészet-eszménye alátámasztására: „Olyanokkal próbáltam ott versfolyamot építeni, akiknek a vers a létezés megélésének egy formája”. Majd rögtön hozzá is tette: hiányérzete van a költészet mai állapotát tekintve, mégpedig azt a fajta filantróp attitűdöt, a közélet és a magánélet kérdéseit egyazon síkon kezelő, reformkori ember hangját hiányolja, amelyet Böszörményi Zoltán pendített meg az estet nyitó versében. Kevés az olyan költemény – így Mányoki –, amelyben visszaköszön a születésünk előtt felhalmozott műveltséganyag, mely által az olvasónak, a közösségnek, a másik embernek a költő útmutatatással, normával, igazsággal szolgál. Böszörményi versében újra ez a hang szól, amelyet Vörösmarty, Kölcsey és a reformkori költők óta alig hallani.

Figyelem

Jónás Tamás nem mindenben értett egyet a szerkesztővel: szerinte ugyanis ma nagyon sok hang szól egyszerre, s e költészeti „pluralizmus” egyfajta új Nyugat-korszakot teremthet. Számos platformon beszélhetünk versekről, és nyilvánulhatunk meg versekben: az új formák, csatornák mind új lehetőségeket hordoznak, s ezzel párhuzamosan maradhatunk akár az ilyen „ódivatú” összejöveteleknél is, mint a mai este. Mányoki a Jónás-emlegette alanyiságot sokkal inkább összetéveszthetőségnek értékeli, majd fel is tette a kérdést a fiatal költőnek: tudunk-e ma mit kezdeni a Petőfi-féle nagyon direkt közéleti költészettel? Jónás szerint ma sem hiányzik a költészetből ez a szegmens – példának Erdős Virágot hozta, aki nagyon egyéni hangon, eredeti formákban, személyiségén átszűrve, egyszerre hitelesen és populárisan szólaltatja meg a közéletiséget, amely, egyébként, jelen lehet bármely költeményben, de van, ahol csak a mélyebb rétegekben.

Mányoki Endre a mai „trend” szerinti közéletiséget a nyolcvanas években kibontakozó költészeti mozgalommal vetette össze, amikor is a társadalmi nyomás annyira erős volt, hogy az alkotók minden gesztusukkal rámozdultak annak a megfogalmazására, hogy itt a létezés rendjével van a baj. Jónás Tamás változatlanul a mai kor mellett tette le voksát: számára szimpatikusabb „a Napba néző és elájuló” Petőfi, mint a ’70-es, ’80-as évek csoportos mozgalmai.

Lap és laptop – Mányoki a múltat idézte fel, Jónás a jelenkor mellett tette le a voksát

Az új megnyilatkozási formák kapcsán szinte megkerülhetetlenül jött elő a rap és a slam kérdése, amely a közelmúltban az Irodalmi Jelenen is felbukkant egy nagyobb vita és számos más megszólalás formájában. Míg Mányoki a rapet kifejezetten eredeti műfajnak értékeli, amely az eltűnő népművészetet, közösségi művészetet hivatott pótolni, addig a slamre azt a frappáns hasonlatot használta, amikor a yuppie-k tízezrekért veszik meg a hippik korát idéző szakadt farmereket. A slam amolyan „dumaszínházas”, előre megírt spontaneitás, miként a szerkesztő megfogalmazta.

Angyal Gyulától nagyon is spontán szólt a slam

Tágabb kontextusba helyezve a rapet és a slampoetryt, a jelenlévők közül abban szinte mindenki egyetértett, hogy a költészet hangiságát, mondhatóságát adták vissza ezek a műfajok, hiszen a hangzó vers és próza a könyvnyomtatás elterjedésével gyakorlatilag eltűnt. Mint Jónás Tamás megjegyezte, az Irodalmi Jelen hangosvers-sorozata ezért tölt be fontos küldetést: e megnyilvánulási forma által megmérettetik a mű és a szerző. Szőke Imre felvetésére azt is többen megállapították, hogy a magyar nyelv ebből a próbatételből is győztesen került ki, hiszen a magyar költészet egy tőle alapvetően távoli hagyományt (afrikait, majd afroamerikait) asszimilált kiválóan a rap- és a slamköltészet esetében.

Szőke Imit versben és a hozzászólásában is jó volt hallgatni

S mintegy gyakorlati alátámasztásaként az elhangzottaknak, búcsúzóul meghallgathattuk a Szegedről érkezett Angyal Gyula, Mészáros Péter valamint Marczinka Csaba slamkölteményeit, Csepcsányi Éva és Kölüs Lajos „klasszikus” versei társaságában, a szerzők előadásában. A versek után pedig az elmaradhatatlan „három B” következett: borozás, beszélgetés és barátkozás.

 

 

Szöveg és fotók: Laik Eszter

További képek az eseményről:

Csepcsányi Éva Fapapucs című versét olvasta fel

 

Vershallgatás

 

Tekintetek

 

Rónai Balázs Zoltán ezúttal nem olvasott fel, csak figyelt

 

Jónás Tamás – részlet

 

Csendélet

 

Olvasnak bennünket

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.