Irodalmi Jelen

Debüt – Karácsonyi Tímea versei

2014. május. 14. - 16:08

Karácsonyi Tímea versei

1994. január 18-án született Marosvásárhelyen, ugyanitt végezte középiskolai tanulmányait a Bolyai Farkas Elméleti Líceumban. Jelenleg a Babeş–Bolyai Tudományegyetem bölcsészettudományi karának elsőéves magyar szakos hallgatója.
2012-ben második lett a Kimenő Összművészeti Diákfesztivál irodalmi pályázatán. Ugyanebben az évben jelent meg első publikációja, a kolozsvári Helikonban.

Időtlenség

Rajzoltam egy kacsát,
Tollat használtam, nem ceruzát.

Tetszik, meg minden.
De mit fogok tenni, ha fázni fog,
Vagy ha eszébe jut egy monológ,
Vagy ha kék akar lenni, s nem lila,
S akkor, ha kell neki egy fa?
Mert rajzolok neki kacsaruhát,
Meg adok neki lapot, ceruzát.
Átfestem kékre a tollát,
S rajzolok neki egy majomkenyérfát.
De ha meggondolja magát?
S nem tetszik, amit lát?
Szomorú lesz, s várja majd a csodát.

Már soha nem fogom tudni kiradírozni.

Az van, hogy rajzoltam egy szomorú kacsát.

Kábulat

Egyedül ülsz egy kávézóban.
Kétségtelen ilyenkor, selejt vagy.
Zúg benned a szédült agy,
mozog benned az az átkozott ördög.
Rondíts bele! De tovább pörög az élet,
mely most nem kedvez neked.
Inkább magadra húznád a fedelet.
De nem bírod el, nem bírod kioltani az életed
egy pohárnyi vérnarancsban.

Nyugodj

Kedvenc könyveden ételmaradék,
rongyok a szék alatt,
az asztalon mocskos csészék,
papírgomolyagok.
Véred díszíti a falat,
illatod is kifolyt már a padlóra.
Te csak várod, hogy valaki lekapcsolja
utánad a villanyt.

Születés

Kialakul a tervezett.
Egy berögzött testi
Megsemmisülés.

Kialakul a mennyezet.
Egy elavult lelki
Megmenekülés.

Kialakul az elmélet.
Egy szigorú agyi
Megbetegedés.

Végül kialakulok én.
Egy lefejezett lény,
Elrendeltetés.

Utolsó füst

Inkább ígérd, hogy vigyázol majd
A csukott fedelemre, ami
Önfeledten nyomja a talajt,
Hogy elhihessem, törődsz velem.
Szívd el utolsó cigarettám,
Emlékemre füstből pöfékelj
Kacsát, amely talányokat öl.
Ha véletlenül nem sikerül,
Még megkeresheted a baltát,
Hogy megtaníthassalak, milyen
Az utolsó cigarettából
A semmibe fújni a kacsát.

Az árva sarokban kuporgok,
Farzsebemben pihen a balta,
Mely egykor még nyomta a szívem,
De mára csak csontok és foltok
Díszítik prostituált testem.

1999

Áhítatos, de vergődő a megszokott,
Szocializálódni kell! című meséd.
Tudom, ismerem már.
Én a szeretetedet akarom,
véredből a jazzt, a melankóliát,
a szemeidből az odaadást.
Akarom a bőröd alá mászott tisztességet,
azt, ahogy őszintén simogattál 1999-ben.

Diéta

Csókolom.
Kérem szépen, tegye le
Azt az illuziót az asztalra,
Lökje jó messze magától.
Ne merjen belekanalazni,
Különben el fogja bolondítani.
Aztán soha többé nem jön vissza.
Eltűnik, majd a testét etethetem,
Jó magányosan.
Ez nem kell nekem!
Úgyhogy menjen a tányértól messze,
Legyen a helyén az esze,
Hessegtesse a kísértést.