Ugrás a tartalomra

„A szerkesztés munka, a versírás kegyelmi állapot”

Áfra Jánossal a Gérecz Attila-díj apropóján beszélgettünk első slam poetry fellépéséről, doktori témájáról, készülő verseskötetéről, a KULTer és az Alföld jövőjéről és arról, meddig merészkedne el az irodalom népszerűsítéséért.

A Debreceni Egyetem Irodalomtudományok Doktori Iskolájának doktorandusza vagy. Milyen érzés oktatóként részt venni az egyetem működésében?

Még mindig szokatlan. Kiscsoportos szemináriumi közegben jól érzem magam, a frontális oktatásnak viszont nem vagyok híve. Kevésbé a tényanyag bemagolását, mint inkább a kreatív gondolkodás elsajátítását és a gyakorlatban való alkalmazhatóság megmutatását tartom fontosnak. Meggyőződésem, hogy a beszélgetések során hallott dolgok könnyebben rögzülnek, mint a monológokból kinyert információmorzsák.

Mi a kutatási területed? Miért e témát választottad?

A szöveg az ezredforduló környéki magyar képzőművészetben. Az utóbbi évtizedek képzőművészetében tapasztalható „szövegrobbanás” nyomait próbálom értelmezni irodalom- és kultúratudományos nézőpontból. Tucatszám lehetne sorolni az alkotók neveit, akik a képi és szöveges tartalmak közti interakcióra építve hozták létre egy-egy alkotói periódusuk sajátos formanyelvét vagy akár az egész életművüket – Ország Lilitől Bak Imrén és Csontó Lajoson át Baglyas Erikáig. Az érdekel, mikor a szöveg valamiképp a kép részévé válik, vagy annak kiegészítőjeként jelenik meg, továbbá az is, amikor a mű helyett áll terv vagy dokumentáció formájában. Tanultam festészetet, innen az ez irányú érdeklődés, de igazából ez a kutatás sem tisztán elméleti orientáltságú. Azt hiszem, jó alapot adhat ahhoz is, hogy egyszer még – az írásról való lemondás nélkül – visszataláljak a képzőművészethez.

Első köteted 2012-ben jelent meg Glaukóma címmel. E könyv „katalizátorként” működik, hiszen 2013-ban Makói Medáliák-díjat, Móricz Zsigmond-ösztöndíjat, illetve nemrég Gérecz Attila-díjat kaptál, többek között e kötetnek köszönhetően. Melyik illik hozzád a legjobban?

Ezt nem az én dolgom eldönteni, mindenesetre tény, hogy sok tehetséges kortársam van, de remélem, nem kaptam és soha nem is kapok olyan elismerést, amire a szakma nagy része vagy akár egy szélesebb olvasói kör érdemtelennek tart. Az ilyesmi többet árt, mint használ. Örül az ember a díjaknak, de nem miattuk ír jobban vagy másképp, és jó esetben nem is értük. Ha mégis, az már konformizmus, és ez a fajta megalkuvás szerintem problémásabb, mintha szélesebb olvasókört céloz meg a szerző, s azért változtat valamin.

Úgy tudom, szinte már befejezted az új köteted. Mesélnél a koncepciójáról, a címéről, a témájáról és a műfajáról?

A munkacím: Két akarat. A párkapcsolatok szintjén megnyilvánuló egymásra találásokról és konfrontációkról, a családi életből beszüremlő minták befolyásoló erejéről szólnak ezek a versek. A szerelmi tematika dominál, ami nem túl divatos, kicsit gyanakvással kezelt téma manapság, pedig mindnyájunk életében kulcsszerepet játszik, a megléte vagy épp a hiánya miatt. Az alanyi szövegek mellett lesznek kicsit absztraktabbak is, amelyek kortárs művészeti alkotásokkal is közvetlen párbeszédbe lépnek. Egyébként minden íráshoz kapcsolódik egy-egy társművészeti munka, de nem szeretném, hogy ez rátelepedjen a kötetre, ezért ennek a könyv végén vagy csak online lesz nyoma.

InstaJános (Fotó: Haraszti Ágnes)

A KULTer.hu kortárs kulturális portál alapító tagja s egyben főszerkesztője vagy. Milyen terveitek vannak? Láthatóan elkezdtetek magazinosodni a kritikaparódiákkal és az olyan válogatásokkal, amelyek közül az egyik a rendszerváltás utáni költőnemzedéket mutatta be…

Jövő évben, még azelőtt, hogy ötévesek lennénk, szeretnénk új, korszerű vizuális arculatot adni az oldalnak, s ez tematikus bővülést is jelent majd. De már 2014 elején elkezdtünk szakmai elemzésekkel egybekapcsolt toplistákat közölni, amelyek támpontot adhatnak a kultúra különféle területei iránt érdeklődők számára arról, melyek is voltak pl. az előző év legjobb könyvei, klipjei, verspublikációi, divatkollekciói, kiállításai stb. Mire érdemes emlékezni, mihez fontos visszatérni? A szubjektív válaszokkal jövő év elején sem maradunk adósak. Az R25 projekt pedig 15, kötettel még nem rendelkező, határnyitás után született fiatal költő munkásságát hivatott népszerűsíteni – a versekkel tagolt központi esszé mellett egy interjúsorozat segítségével is. Elképzelhető, hogy ebből némi bővítés után print antológia is lesz. A könyvszemle-paródia sorozat is népszerű, de tele vagyunk még hasonló ötletekkel, csak energia függvénye, hogy mennyi valósul meg belőlük.

Most épp fut nálunk egy gyakornoki program is, amely – a Debreceni Egyetem Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének köszönhetően – a BA-s és MA-s hallgatók számára tanóra formájában is felvehető volt. Remélhetőleg ez is hagyománnyá válik a kezdeti botladozások kiküszöbölése után, így nem csak újságírókat és kritikusokat, de friss szerkesztőket is segíthetünk az indulásban.

E lap mellett az Alföld tördelőszerkesztője, a prae.hu ésa Szkholion szerkesztője is vagy. Ennyi szerkesztői munka után hogyan jut idő a versírásra?

A szerkesztés munka, a versírás kegyelmi állapot. Az egyik külső, a másik belső kényszer. A szerkesztői tevékenységnek is van persze kreatív dimenziója, viszont a következetesség és a pontosság elmismásolhatatlan kritériumok, akkor is, ha az ember nem pénzért, hanem gyakorlatszerzés céljából vagy éppen felelősségérzetből dolgozik. Egy költő kéznyomaként a hiba lehet stílusjegy, a szerkesztő esetén viszont nincs szó ilyesmiről, szinte minden mozdulata objektiválható, számon kérhető rajta. Ahogy változnak az idők, úgy változik a számon kért dolgok köre is. Ami egy generáció számára érték, az a következő számára tűnhet némileg idejétmúltnak.

Hogyan látod a nagy múltú Alföld jövőjét, amely láthatóan erősen elzárkózik az online jelenléttől?

Nem hiszem, hogy az Alföld közeli jövője az online verzióra való átállás lenne, hiszen tizen- vagy huszonegynéhány oldalas tanulmányokat még ma is szívesebben olvasunk papíron, főleg az a szakmai kör igényli ezt, amelynek tagjai aláhúzogatják a lényeget a szövegben és jegyzetelgetnek a lapszélre. Az Alföld jelenlegi elismertségét a lap nagy hagyományának és a szakmai színvonal hosszú távú fenntartásának köszönheti, néhány éven belül biztosan lesz némi arculati változás, de erre vonatkozó jóslatokat nem tennék, hiszen az sem biztos, hogy a következő szerkesztői ciklus során még a lapnál dolgozom majd.

Debrecen kulturális életében jelentős szerepet vállalsz. Milyen a város mostani helyzete e tekintetben?

Meglepően sok a lehetőség, ha az ember tudja, mire kíváncsi és hol keresse a programokat. A jól hirdetett fizetős rendezvények mellett az ingyenes, alulról szerveződő kulturális eseményeken is szép számmal van közönség általában. Érzékeltetésképp: október közepén én kétségbe voltam esve, mikor egy könyvtári beszélgetésre készültem, mert párhuzamosan még öt helyi kulturális rendezvény volt meghirdetve: könyvbemutatók, slam poetry, DESZTII fesztivál (ahol A semmi nem késik című darabom is debütált a Színláz Társulat jóvoltából), mégis voltak szép számmal mindenhol. Pedig egy pénteki napról beszélünk, amikor az egyetemisták többsége már nincs Debrecenben.

A debreceni Roncsbár szervezésében október 29-én a Kávészünet nevű zenekarral, Saiiddal és Indianával léptek fel debreceni slammerek, akikhez ezúttal te is csatlakoztál.

Sosem slammeltem korábban. Ennek elsősorban alkati okai vannak. Egyrészt a szövegeim inkább belső olvasásra valók, s aligha állnának meg a magyar slamszínpadon – nem elég lelkesítőek, még kevésbé humorosak. Másrészt borzalmasan lámpalázas voltam mindig is, s sokat kellett dolgozni magamon, hogy ki merjek állni nagyobb közönség elé. De most a netadó ötlete felháborított, így hát kiszakadt belőlem egy közéleti szöveg, azzal álltam ki a színpadra, és nagy élmény volt, talán azért is fogadták ennyire jól, mert tőlem szokatlan volt a hangnem.

A József Attila Kör elnökségi tagja vagy. Melyek a konkrét feladataid?

Részt veszek az egyesületet érintő kérdések megtárgyalásában és a debreceni kulturális programokat szervezem. Egyre több olyan projektünk van a hagyományos könyv- és lapbemutatók mellett, amelyik szélesebb érdeklődői kört is elér: KULTOK konferencia, szabad mikrofonos estek, társművészeti projektek, s a jövőben szeretnénk még inkább együtt működni a helyi irodalmi élet képviselőivel, társszervezőként bekapcsolódni a DEIK és a LÉK irodalmi kör egy-egy kiemelt eseményének, valamint a DRHE Irodalmi Teaházainak programjaiba.

Öltönyben (Fotó: Bach Máté)

Legutóbb az Írók öltönyben programon és a Gérecz Attila-díj átadóján is öltönyt húztál. Mire lennél még képes a költészetért és a saját könyved népszerűsítéséért? Láttuk, hogy sokan vetkőznek, mások botrányt generálnak…

Nem megalkuvás kiöltözni a költészetért. A MrSale Öltönyüzlet és a JAK közös kezdeményezése jó példa arra, hogy az állami pénzektől függetlenül is megvalósíthatók izgalmas ötletek, ráadásul az öltönyboltos felolvasás épp egy olyan közönségnek szólt, akik talán tudnának valamit tenni az irodalomért. Jó lenne, ha az üzleti szférából is minél többen látnák meg a fantáziát a kulturális dolgok támogatásában. Egy antológia is készült a projekt népszerűsítéséhez. És hogy mire lennék még képes az irodalom népszerűsítéséért? Majdnem mindenre, aminek tényleg pozitív hatása lehet.

Balogh Péter

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.