Ugrás a tartalomra

Hollós Máté: A szó zenéje Weöres Sándor költészetében

 
Hollós Máté
 
A szó zenéje Weöres Sándor költészetében
 
A költői szó, a vers zene. A ritmus lüktetése, a rím dallama azzal rokonítja. Megesik, hogy a vers mindjárt hangköltemény is:
 
Les sanglots longs
Des violons
De l’automne
Blessent mon coeur
D’une langeur
Monotone
mondja Verlaine Őszi chansonja. Tóth Árpád magyarításában:
 
Ősz húrja zsong,
jajong, busong
a tájon,
s ont monoton
bút konokon
és fájón.
Ez impresszionisztikus hangfestés. De vajon ilyet találunk-e Weöres Sándor költészetében is?
Immár nemzedékek sora nőtt föl a Bóbita köteten, amely tele van „zene-versekkel”. Emlékszem, hogy élveztem három-négyéves koromban a Száncsengőt (amely a költő összes versét tartalmazó kötetbe Szán megy el az ablakod alatt címen került).
 
Éj-mélyből fölzengő
– Csing-ling-ling – száncsengő.
Száncsengő – csing-ling-ling –
Tél öblén halkan ring.
 
Mit értettem én ebből? Mi az, hogy „éj-mély”? Mi a „tél öble”, amin a száncsengő halkan ring? S aztán mit jelent, hogy nyolc patkó „csönd-zsákból hangot lop”? Ha valaki megkérdezett volna, miről szól a vers, amit sokszor megismételtettem, felsültem volna. Ugyanis azt „értettem”, ami a fogalmi gondolkodásban otthonos felnőtt számára megnyíló szóbeliség mögött van. Azt, amit a szövegtelen zene is megpróbál ihlet és mesterség összekapaszkodásával életre kelteni: az ősi varázslást, az emóció és az imagináció hangi megnyilvánulását.  
Ebben a régióban nem általánosan otthonosak a költők. Weöres Sándornak is van sokféle más hangja: a költői képek, metaforák, allegóriák, sőt még a filozofikus tartalmak kifejezésére is. De íme, le tud menni a lélek akusztikus mélyére! Hallgassák csak Barbár dalát, ahogyan ő maga mondja el! Sámáni hang. Recitáló dallamában megbúvik az irracionalitás. Megbúvik? Dehogy! Sokkal inkább feltárul. S hogy kétségünk se maradjon, miről szólt a még felnőttnek is érthetetlen varázslói „éj-mély”, „képzeletbeli fordítást” ad a költő. Értelmet ad az érthetetlennek. De figyeljék csak: a hanglejtésben ott marad a non-verbális közlés színvilága.
 
Weöresnek nem ez az egyetlen „értelmetlen” szavakból álló költeménye. Sőt, abban a másikban már nem is „fordítja le” úgy, mint a Barbár dalban. Hangcsoportok az összefoglaló címe a nyolcsoros Puha, forró hangok, a négysoros Gyors, gyöngyöző, vidám hangok és az ugyancsak négysoros Áradó, sugárzó hangok akusztikus-poétikus fantázia-szövegének. A fiatalon elhunyt, saját hangrendszert teremtve is egyéni hangú kiváló zeneszerzőt, Vántus Istvánt ihlette gyermekkar komponálására a Hangcsoportok.
A komponista írta a bemutató előtt, hogy „ezeket a Weöres-verseket rendkívül költőinek, kifejezőnek tartom, és biztos vagyok abban, hogy a gyerekek »érteni« fogják ezeket”. A Tiszta hangok című kitűnő Vántus-monográfia írója, Illés Mária zenetörténész teszi hozzá, hogy Vántus „érezhette (…) a vers rokonságát a védarecitálás technikájával. Úgy tudta – talán magától a költőtől –, hogy a vers tartalmaz szanszkrit szavakat. Két valódi szakszkrit szó található az első versben (ange – test, munni – szent ember), de a szöveg, különösen az első vers hangzásában is emlékeztet a szanszkritra, amely a magasrendű tudás kifejezésére szolgáló mesterséges nyelv”.
Hallgassuk meg a Hangcsoportok első két tételének Vántus István általi zenébe átköltését: Puha, forró hangok; Gyors, gyöngyöző, vidám hangok – a Magyar Rádió és Televízió Gyermekkarát Thész Gabriella vezényli.  
 
 

Weöres Sándor talán a leggyakrabban megzenésített huszadik századi magyar költő. Alig akad zeneszerző, akit ne ihletett volna komponálásra, s ő nem is zárkózott el a versei után nyúló kortársai elől, sőt, nemegyszer maga adta kezükbe akár színpadi művé formálható alkotásait is. Talán élt benne vágy, de legalább indíték, hogy szavait a hangok mélyébe küldje alá, ahonnan azok – mint az említett esetekben is láthattuk – származtak. Nem kezdünk felsorolásba, ki mindenki talált utat Weöres költészetéhez, mert előadásunk egész idejét a névsorra áldozhatnánk. Említsük meg csupán a fordított utat: Kodály 333 olvasógyakorlatát, ezeket a néhány hangból gazdálkodó, óvodásoknak és kisiskolásoknak szánt pedagógiai „morzsákat”. Az 1950 táján még igen fiatal Forrai Katalint küldte Weöreshez, aki végigénekelte mind a 333 gyakorlatot, s mintegy 170-hez írt – rögtönzött – is szöveget a költő. Ez tehát a könnyűzenében szokásos szövegírói módszer volt: nem a költői műből terem a zene, hanem a ritmus és dallam hallatán ébred megfelelő prozódiájú szöveg „a szavak emberében”. Hogy az illető költő, onnan tudjuk, hogy egyes szavak és a kis cselekmények röpte elárulja.
Lássunk két példát.
 
 
S egy, amelyet 2/4-es és 3/4-es metrumban is elkészítettek:
 
 
S a páratlan metrumú változat:
 
 
A „küszöbünkön vacsorázó cinke”, s még inkább „a falomb közt lépő telihold” árulkodik arról, hogy nem szövegíró, hanem költő képei ezek. Hogy nem volnának többek a Weöres-költészet egy-egy madártollánál? Lehet. De a toll színeiben, mintájában ott van az egész madár megalkotása tökélyének lenyomata…
Végül idézzük föl Weöres Sándor egyik legszebb késői költeményét, a Bolerót. A cím alapján talán nem rögtön ismerik föl, de ha a kezdősort említem, várom a szemek és arcvonások felderülését: „Mind elmegyünk…” Többen is hangokba öntötték, legelsőként kantátában Petrovics Emil. Mi azonban most Orbán György zongorakíséretes dalát hallgatjuk meg Meláth Andrea énekével, Virág Emese zongorázásával.
Első pillanatra furcsállani fogják, hogy az elmúlás fájdalmát sanzonos hangvételben énekli meg. Még különösebbnek hathat, ha ráismernek a huszadik század elejének sanzon-slágerére, a Lili Marlenre. De mielőtt idegen anyagként ki akarnák vetni, jusson eszükbe, hogy Weöres Sándor a Psyché költője is! S e dalban az élettől való búcsúzás a Lili Marlen álruhájában történik meg.
Mivel a jelen előadás nem zenei tárgyú, s a zeneszerzői eszközök nem zenész hallgatóság számára való megvilágítása a rendelkezésünkre álló időkeret többszörösét igényelné, nem mehetek itt bele olyan részletekbe, mint hogy egyes akkordok, a harmonizálás bizonyos pillérei a szöveg mely pontjaira helyeződnek, hogy a „De késő már, gyerünk” dramaturgiai tetőpontja a kvázi aranymetszés-ponton a sanzontól eltérő hangkészletével miképpen rántja ki a hallgatót a vigasztalanság és a beletörődés rezignációjából. Elég ha most arra figyelnek, e két idegen „történet” milyen összeillően fényképeződik egymásra.
 
 
 
 
 
"A teljesség felé" című Weöres Sándor-konferencián elhangzott előadás szerkesztett változata (Magyar Művészeti Akadémia, 2017. szeptember 18-19.)
 
 
Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

Az Irodalmi Jelen megváltozott, és egész novemberben teszt-üzemben működik. A véglegesítésbe Ön is besegíthet!