Ugrás a tartalomra

Három generáció a prózában – a Magyar Széppróza Napja nyitóestéje

Első alkalommal gyűltünk össze a Magyar Széppróza Napja apropóján, amely új esemény az irodalom ünnepnapjai sorában. A nyitóesten a Magyar Napló Könyvesboltban Oláh Jánosra emlékeztek, valamint Majoros Sándor és Papp Dénes prózavilágába kaptunk betekintést.

 

Hogy miként született meg az új kezdeményezés, a Magyar Széppróza Napja, arról a nyitóesten Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke beszélt. Az Írószövetség választmánya döntött úgy – az elnök mellett a jelenlévő Mezey Katalin, valamint Erős Kinga szorgalmazására –, hogy Jókai Mór születésnapján emlékezzünk meg a magyar prózáról is. Az események hétfőn délelőtt kezdődtek országszerte, és rengeteg színes program várja az érdeklődőket február végéig. A beszélgetésektől kezdve a rendhagyó irodalomórákon át a felolvasásokig több mint száz program szerepel majd a rendezvényen, amelynek honlapján részletesen lehet tájékozódni. Hétfőn, e műsorral egy időben Szentesen és Székesfehérváron rendeztek estet, Jókai szülővárosa, Komárom pedig kiemelt szerepet kap az eseménysorozatban – hallgathattuk meg a kedvcsinálót Szentmártoni Jánostól. 

A budapesti nyitóesemény „Három generáció – A megalázottság és a kitaszítottság a magyar prózában” címmel a Magyar Írószövetség, a FOKUSZ Egyesület és a Magyar Napló Kiadó szervezésében Oláh Jánosra, a Magyar Napló két éve elhunyt főszerkesztőjére emlékezett, valamint két fiatalabb alkotó, Majoros Sándor és Papp Dénes beszélgettek az est fő témájáról saját műveik és Oláh János elhangzott prózarészletei kapcsán. Nyitányként dr. Jánosi Zoltán, a Magyar Napló jelenlegi főszerkesztője előadását hallgathattuk meg elődje prózájáról. „Szertesugárzóan gazdag életművet” hagyott hátra Oláh János, hangsúlyozta Jánosi Zoltán, amelynek minden műfaji megnyilvánulása egyenrangúan fontos. Az Elérhetetlen föld című antológia létrehozásában betöltött szerepe és a pártállammal szemben álló lírája miatt elsősorban költőként szokták számon tartani, pedig drámái, prózái sokszor még meg is haladják lírai életművét: Oláh János új dramaturgiai és prózanyelvet teremtett. Szépprózája a magyar epikai hagyománytól eltérő, a tény- és dokumentumirodalommal rokon, a francia új regénnyel szinkrón látószöget nyitott meg.

Oláh János a kommunista diktatúra ellen folytatott totális harcot a szó eszközével. Gondolatrendszerét markánsan megkülönbözteti kortársaiétól, hogy semmiféle engedményre nem volt hajlandó. „A vakvilágban is látó költőként nem rejtette el a hallgatag hóhért” – jellemezte őt Tőkés László. Vagy amire Kodolányi Gyula hívja fel a figyelmet: Oláh régi erkölcsi adósságot törlesztett a ’89 utáni magyar irodalomban, amikor felhívta a figyelmet a múlt bűneire. A prózaíró a falutól a fővárosig látja át a létezés tereit, ahogy a gyermekarcoktól az öregek elgyötört ráncaiig saját korszaka egész körképét alkotja meg. E körkép teljes néprétegeket fog át: kezdetben a vidékieket, majd a város peremén élőket, s végül az értelmiségi közeg képviseletében áll ki a valóság feltárása mellett – jellemezte Oláh János prózai világát Jánosi Zoltán. A költő-író-esszéistától azt a mondatát idézte, melyben a kollektív emlékezet nélkülözhetetlenségére mutat rá az íróvá váláshoz. Nála ez az emlékezet Somogy megyei szülőfalujából sarjad, innen tágítja a geográfiai teret a kis-, majd nagyváros irányába, kezdetben a két közeg pólusait ábrázolva többek közt a diákokon és ingázókon keresztül, végül pedig eljut a nagyvárosi létezés mindennapjaiig. Jánosi Zoltán Oláh János néhány művével kiemelten is foglalkozott előadásában, így például a Száműzött történetek című gyűjteményes novelláskötettel, illetve a Közel című nagyregénnyel, mellyel bőven megelőzte Nádas, Esterházy, Hajnóczy hasonló poétikai alakulatait. „Oláh János jelentős harcot vívott a másik Magyarországért – zárta előadását Jánosi –, egy másik nemzetképért, ami ma már az evidencia fényével jelenhet meg a magyar kultúrában.” 

A felolvasott esszé elmélyültségét Papp Dénes oldotta fel gitárjátékával, hiszen a fiatal alkotó egyben dalszerző is. Oláh János emlékét szolgálta ez is – mint megtudtuk, ő volt az, aki nagyon sokat tett a Hanghordozók című énekmondó verseny elindításáért.  A Világvége című dalt követően Oláh János két művéből hallgathattunk meg részletet Kakasy Dóra színművész interpretációjában. Az előadásban is emlegetett Közel című regény epizódja egy „közelharc” pattanásig feszített konfliktusát mutatja be, ahol lényegében egy bot elvételéről van szó, de ez a verésbe torkolló durva vita jóval túlmutat önmagán, és az erőszak lélekölő természetét tárja fel. A Papírsárkány című elbeszélés a „Köles-ér kanyarulatában” megbúvó faluba vezeti el olvasóját, ahol kivégzések lövéseitől hangos a környék. A novella a szovjet korszak árulásait, az emberi gyávaság és aljasság meghökkentően változatos formáit ábrázolja megrázó erővel. 

A művek után ismét Papp Dénes játéka vezetett át az est következő szakaszához: mint elárulta, Útonálló című dalának ez a nyilvános premiere. „Mennyit érek, mennyit érek így vajon? / Térden csúszva kísérem a lábnyomom” – szóltak a zenében megszólaló vers kezdősorai. Később Dénes prózában is megnyilatkozott, de előbb Majoros Sándor – a címben meghirdetett három generációból a középső nemzedék képviselőjeként – olvasta fel egy regényrészletét. A kérés eredetileg úgy szólt a felolvasókhoz, hogy Oláh János elhangzott műveire reflektáló írások szólaljanak meg, így Majoros is ehhez választott részletet. Felvezetésképp elmondta, a kiszolgáltatottság és megaláztatottság számára, aki az egykori Jugoszláviából érkezett Magyarországra, a háborúval egyenértékű. Vukovárnál sok fiatal vesztette életét, erről szól Meghalni Vukovárnál című regénye. A felolvasott részlet is a civil életből elragadott és a frontra terelt fiatalok rettenetes pillanatait mutatja be: a horvátok megállítanak egy magyar fiatalokat is szállító buszt. A halállal való szembenézés félelme jelenik meg költői erővel a szövegben – és a transzcendencia jelenlétéről később még szó esett az esten. 

Papp Dénes a legfiatalabbak képviseletében olvasott fel, s mivel személyes élménye szerencsére nincs a háborúról, egy „metaforikusabb térben” kapcsolódott a témához, ahogy ő fogalmazott. A vízköpő és a tűzfújó című novella valójában mese, és a képek erejével, a mesei fordulatokhoz hasonló szimbólumok segítségével beszéli el két élet végének megrázóan szomorú, balladisztikusan tömör eseménysorát. E két főhős a vízköpő fiú, amely egy város főterén áll, illetve a tűzfújó lány, aki egy vándorcirkusszal érkezik. A szöveg éppolyan lírai és dalszerűen szép volt, mint Dénes énekelt művei. 

Az est záróprogramjaként dr. Molnár Krisztina irodalomtörténész és Zsiga Kristóf, a Magyar Napló Kiadó vezetője beszélgetett a két íróval kitaszítottságról és irodalomról. Majoros Sándor akkor ismerte meg Oláh Jánost, amikor a kilencvenes évek elején háborús menekültként sodródott Magyarországra – emlékezett az író Zsiga Kristóf kérdésére válaszolva –, János és Mezey Katalin együtt támogatták, egyengették a pályáját. „Habár János másik korszak szószólója volt, én maradtam a háborús témánál” – fogalmazott Majoros. Személyes élményeket nem szerzett a háborúról, de rengeteg kutatómunkát végzett. Papp Dénes nem ismerte személyesen a néhai főszerkesztőt, így most ez az est olyan számára, mint „egy új földrész felfedezése”, fogalmazott. Molnár Krisztina több idézetet is kiemelt a beszélgetés során, amelyre a megkérdezettek reflektáltak, így például a következő emblematikus Oláh-mondatot: „Mire jó a bűnbakkeresés, ez a békétlenség, mondták, ami elmúlt, elmúlt, ne bolygassuk a múltat.” Az irodalomtörténész arra volt kíváncsi, hogy az elhallgatás mint traumafeldolgozási mód hogyan függ össze a két meghívott író prózájával. 

Majoros Sándor szerint Oláh János tételmondata inkább metaforikus. „Az én személyes érintettségem az elhallgatásban elég mély” – magyarázta az író. Írt ugyanis egy Bácskáról szóló regényt (az Irodalmi Jelenben itt olvashatnak róla), amely voltaképpen A Noszty fiú esete… folytatása. Hogy a témáról nem beszéltek, nagyon mélyen megmérgezte a családot – vallotta meg az író. Molnár Krisztina Papp Dénes egy másik írásából is idézett egy mondatot (eredetileg ezt tervezte felolvasni az író), ami a feledésről szól: „Te pedig majd szépen hazamész, és elfelejted ezt az egészet.” Dénes az írás motivációi felől közelített a kérdéshez: szerinte fontos, hogy sose a sértődöttséget közvetítse, a bosszúállást szolgálja az alkotás, azt „fel kell emelni”. Majoros Sándor regényében a sötéttel, a démonival való találkozás egyben a transzcendenciával való szembenézés is – hangsúlyozta Molnár Krisztina. Az író válaszából kiderült: a regény a vukovári nyomasztó valóság mellett egy fiktív réteget is hordoz, és az utolsó pillanatban áll össze a kép. „A háborúban már késő keresni Istent” – fogalmazott Majoros –, oda vagy megalapozott istenképpel érkezik az ember, vagy a nyers borzalmakkal kell szembenézni. 

De vajon tud-e békévé válni a sérelem? – kérdezte a beszélgetés vége felé Molnár Krisztina. Papp Dénes elmondta: a nagyszüleitől sokféle háborús történetet hallott, neki szerencsére már nem kellett ezeket átélnie. Most egy gyermekotthonban dolgozik, és tegnap egy hétéves, megerőszakolt kislánnyal tanult együtt. „Most nincs háború, de ezekről a dolgokról nem sok szó esik” – vonta meg a szomorú mérleget. Zsiga Kristóf kérdésére, hogy kaptak-e olyan visszajelzést műveikre, miszerint az segített valakinek, Majoros Sándor elmondta: A Vukovár-regénynél annyira igyekezett elkerülni az akkoriban divatos riportszerűséget, hogy egy igen bonyolult szerkezetet talált ki, amivel csak kevesen birkóztak meg. Visszaterelve a szót az este szellemében megidézett főszereplőjéhez és fő témájához, elmondta: Oláh János azért tudott kiemelkedni az irodalomban a megalázottság és a kitaszítottság ábrázolásával, mert nem „direkt”, hanem kifinomult írói eszközökkel valósította meg, és mert egy egész generáció nevében tudott hitelesen megszólalni.

A beszélgetés után még Papp Dénes dalainak örülhetett a közönség, és a többi szó már kötetlenül, bor és némi harapnivaló mellett folyt tovább.

 

                                                                                                        Szöveg és fotók:  Laik Eszter

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

Az Irodalmi Jelen megváltozott, és egész novemberben teszt-üzemben működik. A véglegesítésbe Ön is besegíthet!