Szabad úr lenni
Déli részegség
„[…] vendége voltam”
Kosztolányi Dezső
Egy hatalmas úr, itt balról,
most lépett le a falról,
vendége voltam, mondja,
s beszél valami halról.
Valami hosszú halról,
szálkákról és filékről,
majd egy kicsit a létről,
és lefordul a székről.
Jaj, ötven, ötven, ötven,
éveim egyre többen,
úszkálnak körülöttem,
alattam és fölöttem,
lassuló léthalacskák,
nem félik már halálom:
éhes, szomorú macskát.
Halottaim is többen,
ó, egyre, egyre többen,
föloldódnak a vízben,
míg születnek a ködben
gyermekek, akik aztán
tán sose lesznek ötven.
Harangoznak. Fölállok.
A lét s a számla kurzív,
s egy ismeretlen taxit
egy ismeretlen úr hív.
Szabad úr lenni
„Úgy szeretnék szabad úr lenni”
Ady Endre
„Egyszer libacombot enni”
József Attila
Úgy szeretnék szabad úr lenni,
egyszer legalább combot enni.
Nem ám libát: szabadságcombot,
játszani udvari bolondot.
Dicsekednék is halált hozó
fűnek meg minden egyes fának,
végre el szabad mondani,
hogy ez vagyok: egy irodalmi
szükségét végző, bús vadállat.
Úgy szeretnék szabad úr lenni,
a kelő nappal sohase kelni,
de lenyugodni sem a nappal,
királyokat ölni szavakkal.
Youhász. Az epilógus
Nem tudom már. Nem tudom. Vége. Vége.
A hajszínére sem emlékezem.
Csupán szerelmem kékellő erére,
amint lüktet a papírszéleken.
A hangja gyapjú, mit fölfalt a moly.
A karcsú szobrot szétkúrta a szú.
Szájamban ama régi, méla íz,
mint dohosodó tokaji aszú
figyelmeztet, hogy mossak már fogat,
öblögessek, s köpjem, köpjem ki végre,
hadd ömöljön az örök lefolyóba,
s ha eldugul, bízzam a csőgörényre.
(Részletek a Kellett hozzá a nyelvtan is című, előkészületben lévő kötetből)