Válasz a hozzászólásra
SALVATORE QUASIMODO EMLÉKDÍJ
Balatonfüred Város Önkormányzata ismét meghirdeti verspályázatát a Salvatore Quasimodo Emlékdíj elnyerésére.
Valamennyi pályázó két magyar nyelvű, kiadatlan, más pályázatokon nem díjazott és nem említett művel vehet részt. A pályamunkákat gépírással 5 példányban kérjük eljuttatni 2010. május 31-ig a következő címre:
Polgármesteri Hivatal 8230. Balatonfüred, Szent István tér 1.
A kettőnél több verset küldők pályázatát nem áll módunkban figyelembe venni, illetve a csak egy példányban küldött pályázatokat sem.
Valamennyi beküldött példányon kérjük feltüntetni a pályázó teljes nevét és címét, a borítékra írják rá: Quasimodo költői verseny!
A beküldött műveket nem áll módunkban visszaküldeni!
A pályázaton első díjas költemény elnyeri az Emlékdíjat, valamint 400 000 Ft összegű ösztöndíjat.
A zsűri a fődíjon kívül más díjakat is kiadhat.
A díjkiosztót a 2010. szeptember 4-én rendezendő nemzetközi költőtalálkozó keretében, az este 6 órakor kezdődő gálaesten – a zsűri jelenlétében – tartjuk meg.


Október 4. és 7. között rendezi meg a Magyarországi Német Színház a tavasszal pénzhiány miatt elhalasztott Magyar Dráma Nemzetközi Fesztiválját, amelyen külföldi társulatok visznek színre magyar darabokat.

Csütörtökön nyílik meg Torontóban Észak-Amerika legnagyobb szabású nemzetközi filmfesztiválja, amelyen idén zömmel az emberi jogok megsértését, illetve a kultúrák közötti összeütközéseket ábrázoló filmek szerepelnek.
125 éve, 1885. szeptember 11-én született D. H. (David Herbert) Lawrence angol író, esszéista, a maga korában hatalmas botrányt kavaró Lady Chatterley szeretője című regény szerzője.

A szeptember 2–5. között hatodik alkalommal megszervezett Gyergyószárhegyi Írótáborban először osztották ki a Csiki Lászlóról elnevezett irodalmi díjat. 
13+1 kategóriában 284 pályamű érkezett a kilencedik alkalommal megrendezendő Kamera Hungária Televíziós Műsorfesztiválra – közölte Csermely Ákos, a fesztivál főszervezője szerdán Budapesten, a televíziós alkotók seregszemléjét megelőző sajtótájékoztatón.














Megkérdezték










Friss hozzászólások
4 óra 9 perc
12 óra
16 óra 19 perc
21 óra 39 perc
21 óra 56 perc
22 óra 3 perc
23 óra 20 perc
23 óra 42 perc
1 nap 1 perc
1 nap 1 óra