Ugrás a tartalomra

Gyulai Várszínház – 50. évad

Összművészeti Fesztivál – 2013. június 22.–augusztus 11.

IX. Shakespeare Fesztivál – 2013. július  4–15.

 

A gyulai IX. Shakespeare Fesztivált július 4. és 15. között rendezzük meg világhírű produkciókkal, a legjobb magyar előadásokkal, fókuszban a  Hamlettel és a  Szonettekkel

Új Hamlet  a IX. Shakespeare Fesztiválon: július 5-én a Várszínpadon a  Gyulai Várszínház a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatával közös produkcióban  mutatja be Mátray Lászlóval a címszerepben, rendező a román UNITER-díjas sepsziszentgyörgyi Bocsárdi László.  Ez a Gyulai Várszínház 2013-as évadának első bemutatója.  Még két Hamlet várja a közönséget idén: az egyik  az idei kőszínházi   szezon eseménye volt a Színház- és Filmművészeti Egyetem (2010-2015)  III. éves színművész osztályának vizsgaelőadása,  Zsótér Sándor rendezésében. E mellett vendégünk lesz a  Miskolci Nemzeti Színházelőadása is, a rendező Kiss Csaba.

 

Shakespeare Makrancos Katája - A hárpia megzabolázása  a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatával érkezik, Sorin Militaru rendezésében.  Az előadásban a román színházi nyelv jellegzetes látvány-, mozgás- és ízlésvilága találkozik a magyar színházi hagyománnyal: izgalmas Shakespeare-értelmezés, amelynek lényeges alkotóeleme a Nádasdy Ádám-féle zamatos fordítás is, több díjat is nyert a kisvárdai fesztiválon.

 

A IX. Shakespeare Fesztiválravilághírű produkciókat is meghívtunk. Nagy nemzetközi sikert ért el az utóbbi években a Song of the Goat Theatre lengyel-angol társulat, Európa egyik leginnovatívabb együttese. Egyedi hangvételükkel meghódították a fesztiválok közönségét. A társulatot 1996-ban alapított Grzegorz Bral rendező és Anna Zubryczki színésznő. Előadásaikban nagyon fontos szerepe van a különleges színészi játék mellett a zenének, az éneknek, a ritmusnak. Gyulán a Lear dalai című produkciójukat mutatják be, amely Shakespeare drámáján alapul. A produkció premierje 2012 nyarán, Edinburghban volt, ahol három fontos díjat nyertek el.

Szenzációnak ígérkezik a 2012-es londoni Globe Világfesztivál legjobb produkciója, egyben Nagy- Britanniában az év színházi eseményének választott Szeget szeggel, Jurij Butuszov rendezésében amoszkvai Vahtangov Színház előadásában.

 

Az idei Shakespeare Fesztivált a Szonettek nyitja, Mándy Ildikó Társulatának előadásában és a továbbiakban a szerelmes mellett a cselszövőt és a filozofikust is megismerheti a közönség egy-egy  szóló produkcióból. Láthatnak egy összeállítást Shakespeare szövegeiből Színház az egész világ, színész benne minden férfi és nő címmel, amelyet Emil Boroghina román színész ad elő, aki egyben a Craiovai Shakespeare Fesztivál művészeti vezetője. Steven Berkoff világhírű angol színész egyszemélyes előadása Shakespeare neves ármánykodóiról szól. Ezzel a produkcióval Berkoff nagy sikert él el a világ fontos fesztiváljain, New Yorkban  és a londoni West-Enden is.

 

Két kontratenor: Birta Gábor és az angol Nicholas Clapton Shakespeare szövegeire írt Purcell, Liszt, Haydn, Schubert dalokat fog énekelni, Balog József zongorakíséretével.   A W.H. együttes korábbi sikerük folytatásaként  Shakespeare szonetteket és dalokat adnak elő most megjelent második lemezükről. A Márkos Albert vezette együttestől a jazz, a kortárs zene, a modern zene, az ének sajátos műfajában előadott produkciót kapunk.  A zene és Shakespeare találkozása a belga jazzénekesnőCaroll Vanwelden  szonettekből állókoncertje is. Az ő lemeze az év sikere volt tavaly  Németországban, a kritikusok őt tartják az európai Diana Krallnak.

A 10 nap alatt világhírű filmeket is láthatnak az előadásokhoz kötődően, és érdemes a konferencián is részt venni, ez alkalommal Lenni vagy nem lenni – Shakespeare monológok témakörben folyik majd a beszélgetés.

Vendég lesz a kitűnő költő-műfordító Nádasdy Ádám, akivel a Shakespeare szövegek magyar nyelvre való átültetéséről beszélgetünk.  

Gondoltunk a gyerekekre is, lesznek kiegészítő programok: tánc, utcaszínház és gasztronómia is – Shakespeare konyhája a Patrióta étteremben kóstolható meg. A IX. Shakespeare Fesztivált július 4. és 15. között különböző helyszíneken, naponta több programot kínál minden korosztálynak.

Shakespeare nyáron - Gyulán várom!

A Gyulai Várszínház a műsorváltozás jogát fenntartja!

www.shakespearefesztival.hu