Ugrás a tartalomra

Két magyar versenyző is bejutott a Pablo Casals Gordonkaverseny döntőjébe

 A középdöntőbe jutott mindkét magyar versenyző, Kokas Dóra és Szabó Ildikó is bejutott a Pablo Casals Nemzetközi Gordonkaverseny hét fős döntőjébe - tájékoztatták az MTI-t a verseny szervezői szerdán késő este.

    Liszkay Mária versenytitkár közlése szerint a magyar versenyzők mellett a kolumbiai Santiago Canón-Valencia, a lengyel Tomasz Daroch, a dél-koreai Lim Hee-Young, az ugyancsak dél-koreai Mun Taeguk és a francia Clara Pouvreau vehetnek részt a péntek délutáni és esti döntőben, melyen a csellistáknak zenekari kísérettel kell előadniuk egy szűk körből kiválasztott művet a Zeneakadémia nagytermében. Az MR Szimfonikusokat Kovács János vezényli.
    Az 1992-es születésű Kokas Dóra a budapesti Zeneakadémia mellett Bécsben és Londonban végezte, illetve végzi tanulmányait, mesterei Reinhard Latzko, Oleg Kogan, Mező László és Perényi Miklós. Kokas Dóra a Kelemen-kvartett tagja, ahol nővérével, Kokas Katalinnal, Kelemen Barnabással és Homoki Gáborral zenél együtt. A döntőben Csajkovszkij Változatok egy rokokó témára című darabját adja elő.
    Az 1993-ban született Szabó Ildikó a Zeneakadémia mellett Berlinben tanult, illetve tanul, tanárai Mező László és Jens Peter Maintz. A döntőre Sosztakovics I. csellóversenyét választotta.
    Santiago Canón-Valencia szintén Sosztakovics művét játssza, míg Tomasz Daroch és Lim Hee-Young Dvorák h-moll gordonkaversenyét adja elő, Mun Taeguk és Clara Pouvreau pedig Schumann a-moll gordonkaversenyét mutatja be a zenekar kíséretével.
    A világ 38 országából 157 fiatal csellóművész jelentkezett a Filharmónia Magyarország által szeptember 4. és 13. között megrendezett nemzetközi versenyre, közülük végül 94-en jelentek meg az első fordulón, majd 15-en jutottak tovább a középdöntőbe.
    A jelentkezők között 18 magyar versenyző volt, emellett nagyon sokan érkeztek Dél-Koreából, Japánból és Franciaországból, de vártak fiatalokat Venezuelából, Üzbegisztánból és Litvániából is.
    A nagy múltú Budapesti Nemzetközi Zenei Versenyek sorában utoljára 10 éve került sor a csellóra.

 (MTI)