Ugrás a tartalomra

Kettős könyvbemutató a Magyar Írószövetségben

Vasadi Péter Sokan vagyok című esszékötetét és Báger Gusztáv Edzésterv című verseskötetét mutatják be hétfő este a Magyar Írószövetség klubtermében. Az esten Lázár Balázs színész és Tallián Mariann hegedűművész lép fel.

    Zsille Gábor költő, műfordító az MTI-nek elmondta, hogy Vasadi Péter sajnos a hétvégén balesetet szenvedett, így egészségi állapota miatt nem tud részt venni a könyvbemutatón, Báger Gusztáv viszont jelen lesz.
    A 76 éves költővel, közgazdásszal, egyetemi tanárral a Edzésterv című, nyáron megjelent, 18. kötetéről beszélgetnek majd. "1996-ban tért vissza fiatalkori szerelméhez, a versíráshoz, rendhagyó, kései pálya az övé" - jellemezte az eddigi életművet Zsille Gábor, hozzátéve, hogy Báger Gusztávnak szinte minden évben jelenik meg verseskötete.
    Az Edzéstervről megjegyezte, hogy a költő az eddig megkezdett utat folytatja, költészete továbbra is közel áll az avantgárd-absztrakt hagyományokhoz, a kötetben elvontabb, tömör miniatűrök és hosszabb, közérthetőbb, közéletibb versek kaptak helyet. "A hosszabb versekben gyakran direkt társadalmi üzenetek olvashatók, amelyek között kevéssé költői témák is megjelennek, például a közgazdaság, a világpolitika, a globalizáció" - tette hozzá.
    A kötet egy létösszegző vers címét viseli, amely az életet a halálig tartó edzéshez hasonlítja - a személyi edző pedig maga isten - jegyezte meg Zsille Gábor, aki felidézte azt is, hogy Báger Gusztáv katolikus papnak készült, ám az 1950-es évek "közbeszóltak".
    "Ebben a kötetben hangsúlyos szerepet kap a születés-halál témaköre. Egy kerek, letisztult életfilozófiát tár elénk a szerző" - vélekedett a műfordító.
    Vasadi Péter a magyar költészet egyik nagy öregje - méltatta a 88 éves Kossuth-díjas alkotót Zsille Gábor, hozzátéve, hogy az idén a Nemzet művésze díjjal jutalmazott Vasadi Péter egyszerre ír verseket és prózát, azon belül pedig esszét. Hozzátette: teologikus tárgyú prózáit főként egyházi lapokban publikálja. Szerinte ezen műveit is hatalmas műveltséganyag jellemzi, az alkotó igazi "poeta doctus", aki hívőként töpreng az istennel kapcsolatos nagy kérdésekről.
    A kötet az utóbbi négy év írásait tartalmazza. A cím egy verssorból származik, arra utal, hogy mindenkiben sokféle személyiség, hajlam, irányultság lakik - mutatott rá Zsille Gábor, hozzátéve, hogy Vasadi Péter elkötelezett amellett, hogy a prózáit is úgy írja, mintha verset írna. "Egyfajta prózaversként fogja fel az esszét" - hangsúlyozta.
    "Sokan vagyok, mert sokan, igen sokan vannak bennem: szinte másodpercenként érkezik, bukkan föl valaki (bent, belül), akár szerves egységben, az életével, vagy csak egy hosszan, (örökké) tartó villanásával, szavával, művével, énekével, érintésével; számolhatatlan szemű ember-hálóban, szó-hálóban; s ez az életem. Vagy nem felejtem, vagy élem őket..." - idézte a költőt Zsille Gábor.

 

(MTI)