Ugrás a tartalomra

Sikeres volt a hungarikum mozgalom első éve

Sikeresnek tartja a hungarikum mozgalom első évét Gyaraky Zoltán, a Hungarikum Bizottság titkára, aki azzal számol, hogy az érdeklődés a következő években is fennmarad.

    Optimizmusát az MTI-nek azzal indokolta, hogy  a magyarság által felhalmozott értékek az országhatáron innen és túl a magyar nemzet önazonosságának hordozói, amelyhez ragaszkodnak az emberek, közösségek.
    Felidézte, hogy a magyar nemzeti értékek intézményes számbavételét a 2012-ben megalkotott törvény teszi lehetővé. Ez a jogszabály kifejezetten azért született meg, hogy azonosíthatóak, számba vehetőek legyenek a nemzeti értékek, hungarikumok, amelyeket széles körben meg lehet ismertetni bel- és külföldön egyaránt.  
    Gyaraky Zoltán hangsúlyozta, a gyűjtőmunka megkezdését az tette lehetővé, hogy tavaly  megalakult a Hungarikum Bizottság, elkészült a hungarikum törvény végrehajtási rendelete, és megkezdhették működésüket az Értéktár Bizottságok. A bizottság működtetésére tavaly 500 millió forint állt rendelkezésre, hasonlóan az idei évhez.
    A testület titkára beszélt arról is, hogy a Hungarikum Bizottság idén is vissza nem térítendő összegekkel segíti a nemzeti értékek feltárását és megőrzését, 2014-ben a tavalyival megegyezően 144 millió forint áll rendelkezésre erre a célra. Hozzáfűzte: a múlt évben az alapösszeget minisztériumi maradványpénzekből további 100 millió forinttal egészítették ki. Tavaly 135 pályázónak, míg az idén 114-nek ítéltek meg támogatást.
    A testület tervei szerint a következő időszakban előtérbe kerülnek majd a helyi és a regionális értékhordozók, ezek felkutatása és megőrzése. Főként azokat a településeket szeretnék értékeik feltárására bíztatni és ösztönözni, ahol még nincsenek helyi értéktárak. Az elmúlt egy évben mind a 19 megyében létrejött a megyei értéktár bizottság, és 346 településen alakult meg a települési értéktár bizottság - tájékoztatott a Hungarikum Bizottság titkára.

(MTI)