Vannak festmények, melyek világot hazudnak egy sík felületre, világot, mely összpontosítottabb, teljesebb és irányítottabb, mint a hétköznapok valósága. Ettől olyan irracionális és álomszerű; hasonlatosan ahhoz, mikor egy tükörben nézzük magunkat vagy valami mást, és észrevesszük, hogy egy sík felület varázslatának rabjai lettünk.

Caspar David Friedrich: Tetschener oltár

A művek folyamatos határátlépésre hívnak, önnön ellentéteibe: az ösztön és a szellemi, a profán és a szent, a megnyilvánulatlan és a megnyilvánult, a szervetlen, kemény, súlyos és a szerves, lágy, könnyű között mozgunk; egyszerre minden racionális és irracionális, geometrikus és organikus. Egyszerre fény teli, légies, törékeny s egyszerre nehéz és merev.
„A művészet semmiféle megváltást nem biztosíthat. Túl van a hatáskörén. Csak csábíthat, megvilágíthat. Utána tisztább a levegő. Nem tiszta, csak tisztább.” (Mészöly Miklós)

Nincsen lova, nincsen lova már a magyar huszárnak,
Mert elvitték, abfirolták azt a magyar gazdáknak.
Ha kellett, hát odaadtuk, eljárunk mi gyalog is,
De a nevünk, az megmarad, huszár leszek, vagyok is.

"DE A NEVÜNK, AZ MEGMARAD!" – A MÚLTUNK KATONAFOTÓKON