Fejét kidugta – hívta már a nap –
holt-fehéren, kis Lázárként, a bab.
Aztán percenként itt is, ott is egy
újabb parányi lap emelkedett.
Régen örültem olyan jót, mint másnap
az általános bab-feltámadásnak.
(Illyés Gyula)

Feszes, későgótikus ég alatt
néma és barna állat,
Európa - mondtad s megcsókoltalak.
És eltörtem az állad.
(Orbán Ottó: Heves Vagy Ágnes)

lényedbe az elmúlással szeretnék végleg belopózni
ha meghalok föld álá viszem az arcod
szétázó fogsorom jéghideg vizekre
bolyhos férgek csillámló hadára testálja ízed
szétcsorgó szememből kimarja rideg agyaggá
oldja a föld Iúgja lenti mosolyod

költő vagyok
aki elveszítette a szemébe rajzolt
hegyek vonalát

Életének hatvanharmadik évében, augusztus 19-én meghalt Kemenczky Judit költő és festőművész.

    a négy alsó ránc égetett agyagból és vasból
    a legalsóban ülnek a koldusok
    feljebb a testi betegek mutogatják sebeiket
    a harmadikban az anyák fekszenek kő és szalma között
    legfelül a kivégzettek ődöngő árnyai

Megitták a jó forró teát. Lefeküdtek. Beszélgettek. Fehér úr elsírta kétségbeesett helyzetét: hónapok óta él a legsötétebb nyomorban. „Modern művésznek idehaza – nincs jövője. Megyek Berlinbe. Két hétre van pénze! Nem bánom, ha éhen döglök is… Valami történni fog… Berlinben, útközben vagy valahol. De így ez nem maradhat!” Elaludtak. Fehér úr korán ébredt. Rohant az állomásra. És hétkor útnak lendült vele a vonat Berlin felé. (Egy éjszaka története. Planista kör-novella, részlet)

Az, ki zsidóul és görögül és végre deákul
Szóla vala régen, szól néked az itt magyarul:
(...)
Itt vagyon az rejtek kincs, itt vagyon az kifolyó víz,
Itt vagyon az tudomány, mely örök életet ád.
(Sylvester: A magyar népnek, ki ezt olvassa, 1541)

A képen Batsányi János "konkrét verse" látható  - 1798-ból.

Hajlamosak vagyunk szökni hagyni a verseinket.  Verseinket, novelláinkat, regényeinket - gyakorta még a szerzőinket is. A mi Petőfink is folyvást szökésben van; legalább is a látszat szerint. Paradox helyzet: senkit nem idézünk többször, senkit nem állítottunk ennyire masszív talapzatra. De billeg rajta szegény, mert a másik felét elfelejtettük az alakjához hozzáilleszteni. Nagy szöktető a feledés, rafinált fosztogató! - sokáig fel se fogjuk, mi hiányzik a rezervából. A Cipruslombok... és a Felhők költője, az Úti levelek és A hóhér kötele írója biztosan. A szökevény Petőfi. (M.E.)

Mi kell még? Élsz s szeretheted magad,
s egészen elviselhetővé
törpült minden körötted, s benned is.
Berendezkedni könnyebb kis magányban.
Ne félj, a kertitörpék csöndesek.
A szolganép pedig tapintatos.
Talán a gyermekek zavarnak? Hát,
igen. A gyermekekkel nincs mit kezdeni.
(Levél egy XIX. századi elmegyógyintézet ismeretlen főúri lakójához)