Balázs Imre Józsefet, a Korunk folyóirat főszerkesztőjét kérdeztük a 38.Tokaji Írótáborban határokról, régiókról, átjárhatóságról, pályakezdésről, az internetes és a nyomtatásban való megjelenésről és a dizájn fontosságáról.

„Az ugyanis nem munka, hogy egy ember beszél, és száz hallgatja. Ezért fölösleges Tokajra, vagy bárhová elutazni. És ehhez nem kellene feltétlenül sok pénz, aminek a hiányára ilyenkor hivatkozni szoktak. És el kellene attól a képtől szakadni, amit egy úgynevezett „hivatalos” Írótábor takar, amely mindenkor meg akar felelni valamiféle konkrétan ki nem mondott, de mégis a szervezők szerint elvárt politikai elképzelésnek” – interjú Gáspár Ferenccel a Magyar Prózaíró Műhely elnökével, az Ördögvér és más regények szerzőjével a 38. Tokaji Írótábor kapcsán. A beszélgetést vitaindítónak szánjuk, nem csak Tokaj kapcsán, hanem a magyar próza helyzetét illetően is.

Két fiatal költőt, Málik Rolandot és Nyilas Atillát a Jázmin Intercity kantinjában arról faggattam Budapest és Tokaj között, hogy miért fontos nekik Miskolc, mit gondolnak a Vidék és a Főváros kapcsolatáról, hol és mikor van súlya a dolgoknak, meg lehet-e élni az irodalomból? - beszélgetés Málik Rolanddal és Nyilas Atillával.

„Mi pótolhatná a diófa árnyékában simogatott könyvgerincet?” – kérdezik, mert kizárólagosságban gondolkodnak. Néha egy laptop az ölben a stégen, szörfölés versek és kisprózák között, majd egy diófa alatt a nagyregény. Szépen megférnek egymás mellett, mint ahogy a kétkezi munka és a prózaírás, szervezetek és tagságok nélkül. – Boldog Zoltán benyomásai a 38. Tokaji Írótáborról

Ahelyett, hogy a délvidéki magyar irodalom felfedezné a maga regionalitásának határtalanságát, és erre építkezve vizsgálni kezdené önnön területi jellegét mint a kultúrák transzgressziójának produktumát, karámot állít önnön szerzői köré, akik netán számottevő művüket nem Szerbiában jelentetik meg, vagy nem ott élnek. – Fekete J. Józsefnek a 38. Tokaji Írótáborra készült előadását olvashatják, amely technikai okok miatt a rendezvényen nem hangozhatott el

Egy ember ül szemben az üres lappal. Mindig ez a kiinduló helyzet, amióta az írói mesterség létezik, az írás magányos szakma. Miért is találkozna egy író a többivel? Miért is hagynák hátra az üres papiros tisztaságát a visszabeszélő, véleménnyel teli többiekért? Erre válaszolni kell. Minden évben válaszolni kell, s a Tokaji Írótábor három napja válaszkísérletként is értelmezhető lenne. Ha nincs elég érv, ha nem teremtődik ezekből a találkozásokból elég érték, ha nem indokolja semmi eléggé, hogy a magányos szakma művelői egy helyre gyűljenek, akkor az egész rendezvény értelmetlen. Ha van, akkor viszont óriási lehetőség, amit elpazarolni nagyon nagy hiba. – Weiner Sennyey Tibor írása a Tokaji Írótábor kapcsán.

Tüntető tömeg vagyok. Megállás nélkül, teljes testsúllyal és erőbedobással. Szüntelen háborgó tömeg vagyok, itt, kint, a zöldellő és sárgálló és barnálló erdő talaján, itt tiltakozom a zöldülés, sárgulás, barnulás ellen, egész lényemmel, minden eszközömmel, akarva és akaratlan, folyton csak tüntetek a színek kavargó rendje ellen, és fel vagyok rajta háborodva. - Terdik Roland 38. Tokaji Írótáborban felolvasott két kisprózája.

A vonatot sikeresen elértük, ami nem kis teljesítmény hétköznap kora reggel, átverekedve magunkat a fővárosi csúcson. A „fedélzeten” itt is, ott is ismerősökbe botlunk, sokakat érdekel a sokágú magyar síp koncertje, több mint kétszáz költő és író érkezett idén Tokajba, a magyar irodalom különböző égtájairól. Elsősorban a szomszédos országokból jöttek, a nyugaton élő alkotókról kevés szó esik, mintha a síp ezen ágacskája erőtlenebbül szólna, vagy egyszerűen csak kevesebb figyelmet kapna - Csepcsányi Éva írása.

Tüntető tömeg vagyok. Megállás nélkül, teljes testsúllyal és erőbedobással. Szüntelen háborgó tömeg vagyok, itt, kint, a zöldellő és sárgálló és barnálló erdő talaján, itt tiltakozom a zöldülés, sárgulás, barnulás ellen, egész lényemmel, minden eszközömmel, akarva és akaratlan, folyton csak tüntetek a színek kavargó rendje ellen, és fel vagyok rajta háborodva. - Terdik Roland 38. Tokaji Írótáborban felolvasott két kisprózája.

Egy ember ül szemben az üres lappal. Mindig ez a kiinduló helyzet, amióta az írói mesterség létezik, az írás magányos szakma. Miért is találkozna egy író a többivel? Miért is hagynák hátra az üres papiros tisztaságát a visszabeszélő, véleménnyel teli többiekért? Erre válaszolni kell. Minden évben válaszolni kell, s a Tokaji Írótábor három napja válaszkísérletként is értelmezhető lenne. Ha nincs elég érv, ha nem teremtődik ezekből a találkozásokból elég érték, ha nem indokolja semmi eléggé, hogy a magányos szakma művelői egy helyre gyűljenek, akkor az egész rendezvény értelmetlen. Ha van, akkor viszont óriási lehetőség, amit elpazarolni nagyon nagy hiba. – Weiner Sennyey Tibor írása a Tokaji Írótábor kapcsán.