AZ UTÓBBI IDŐBEN EGYRE TÖBBSZÖR ÉRI MASSZÍV HACKER TÁMADÁS
AZ IRODALMI JELEN HONLAPJÁT,

AMELY ILYENKOR PERCEKRE ELÉRHETETLENNÉ VÁLIK.

OLVASÓINK MEGÉRTÉSÉT ÉS SZÍVES TÜRELMÉT KÉRJÜK.

DOLGOZUNK RAJTA, HOGY EZ NE FORDULHASSON ELŐ.
 


Tarján Tamás

Pilátus, Picasso, Churchill és a többiek

 

KÖNYVHÉT


A könyvheti pódiumon Tarján Tamás Sárközi Mátyással, Csokonai Attilával és Györe Balázzsal beszélgetett új könyveikről.

Háromfelől más szemmel: cigánysorsok

Korniss Péter–Závada Pál, Vathy Zsuzsa és V. Detre Zsuzsa művei, illetve műfordítása egyaránt sajátos roma sorsokat ábrázolnak. De mit keresnek „sikertörténetek” a cigányság soraiban? Egy est a Petőfi Irodalmi Múzeumban, ahol messze nem volt egyetértés.

 

 

 

 

Ki is valójában Su La Ce?

Su La Ce harmadik könyvét vehettük kezünkbe a héten. Címlapján Sári László mint a Feljegyzések Lin-csiről közreadója szerepel, de a bemutatón – többek között – kiderült valami, amit eddig sokan nem tudtak, néhányan pedig csak sejtettek.  

 

"Váratlanul is megugorhat egy-egy mű”

Minden nappal közelebb az év legjelentősebb könyves ünnepe, a Könyvhét. Mire várnak, mivel számolnak, mit kívánnak, ezt kérdezte az Irodalmi Jelen tizenöt irodalmártól (név szerint: Ádám Tamás, Andrassew Iván, Antall István, Darabos Enikő, Faludi Ádám, Géczi János, Hargitai Ildikó, Jász Attila, Kiss Judit Ágnes, Láng EszterPécsi Györgyi, Podmaniczky Szilárd, Szabó Tibor Benjámin, Tarján Tamás ).

 

Tartalom átvétel

Feliratkozás hírlevélre

Név:
E-mail cím*: