Onagy Zoltán

Ratkó József

Számomra mindig kényelmetlen, ha alkohollal kierősített művészember egyik pillanatról a másikra forradalmárba vált, bömbölve forradalmár, még akkor is, ha éppen forradalmi a helyzet. Szükség volt némi telő időre, hogy felismerjem, a dolgok így soha nem függenek össze. Ahhoz is idő kellett, hogy az emlékek és Ratkó József költő leváljanak egymásról, megmaradjon a költő, akitől sorok, strófák, kész versek dörrennek be alkalomadtán, pedig soha nem tanultam verset, a Ratkók megtapadtak.

ONAGY ZOLTÁN - Páros játék A-val - regény, 6. rész

Az ajak édes és sós, hűvös és forró, selymes és érdes, állítás és az ellenkezője.
Ajak hóviharban.

Árulásnak érezte volna – Tóth Erzsébettel Szervác Józsefről

 

Hogy ma elfogadná-e a szakma, az a szakmát minősíti. Szerintem észre sem venné. Puha, párducléptekkel közlekedő írókat udvarolnak körül, ő meg egy bivaly volt. Azt mondanák rá, elavult az a költői szerepfelfogás, amivel ő rendelkezett, sötétség uralkodik nála, és hagyja a társadalmat saját mocsarában fuldokolni. 

„Szétsodort bennünket a sorsunk” – Zalán Tiborral Szervác Józsefről

Máskor az ingét odaadta, ha valakinek szüksége volt rá; tudott tombolni, rombolni, de alapjában véve elviselhetően agresszív, alapvetően kedves és sérülékeny ember volt. Tapintatlanul egyenes és őszinte. Bele a másik homlokába, a szeme közé, és nem érdekelte, hogy ezzel milyen érzékenységet sért.

Tovább magamnál nem jutottam – Mányoki Endrével Szervác Józsefről

Mi az, hogy „sikerül lelassulnia”? Az ilyen alkotói létnek (s magának az alkotói létnek eleve) a pulzálás a természete. Olyan belső ritmus szerint, amiben nem a veszélyérzet aktuális mértéke diktál, hanem az éppen megélt állapot formai-nyelvi-képi alakulása. Iszonyatos kegyelmi állapotok ezek, átélésük nem a lét fenntarthatósága „céljából” értelmes; a születendő mű megformálása, életre segítése kényszerít ki minden cselekvést. Isten a maga képére formálta az embert, de nem magából. Az ember csak magából adhat, ha a létezésbe új létezőt helyez.

Kinek volt fontos? – Pécsi Györgyivel Szervác Józsefről

 

Hogyan nem jut(ott) soha eszembe Szervácot olvasva, hogy J. A. leszármazottja volna? Ha már előd, akkor inkább Ladányi, és némely Baranyi Ferenc a hetvenes évekből. Miközben Szervác keserű hangszerelése forradalmi. A hetvenes-nyolcvanas években kifejezetten ellenjavallt a forradalmi hang, ha ma élne, amikor szinte a hajnalok is forradalmiak, ha ma jönne ezen a sávon, elfogadná a szakma?

 

Lesz változás – Kaiser Lászlóval Szervác Józsefről

 

Szervác teljesen őszinte volt a verseiben, a hétköznapi életben is. Nem számolt a következményekkel. A tehetségéért azért elfogadták, kitüntették. De tudták, hogy nem fog beállni a sorba, nem is legitimált semmit a rendszerből. Közben pusztította magát.

Onagy Zoltán: Magyarnak lenni

De az is mindegy, ha a tanév végére mindent felszámolnak. Bár hirtelen felindulásból rákérdeztem volna, olvasta-e a héten Ferdinandy György szomorú nagyregény-részletét a boldogtalan disszidensekről és visszidensekről az irodalmi hetilapban. És hogy miféle tétel Rejtővel a hónom alatt a „hallgass a hazádra!”. – Onagy Zoltán tárcája

Százéves – Onagy Zoltán tárcája

 

Menetből válik újra világossá, aki egyszer útra kelt, nincs otthon többé. Az elágazástól nem látja a kilométernyire álló házat, a két nagy, iránymutató fenyőt. A kutya ráront, nem ismeri fel. Alvás előtt megszámolja a szoba sarkait, mint idegen ágyban. – Onagy Zoltán tárcája

 

Onagy Zoltán: Infulenzia és dögrovás

Mi, akik úgy tudjuk, futó elefántot a hátunkra kapjuk, földobjuk a kocsira, egyszer csak azt érezzük, emberfeletti kínokat kell kiállnunk, ha a karunkat emeljük. Szétnézünk, látta-e valaki. Azután megpróbáljuk még egyszer. De többször nem, mert beleizzadunk a fájdalomba. – Onagy Zoltán tárcája

Tartalom átvétel

Feliratkozás hírlevélre

Név:
E-mail cím*: