HELYSZÍNI TUDÓSÍTÁS

Idén is megrendezte meghívásos költőversenyét a Kortárs folyóirat, ahol mindenki első helyezett lett, sőt még a közönség is belekóstolhatott a díjba – szó szerint.

HELYSZÍNI

Tarthatatlanul unalmassá, érdektelenné váltak a Könyvhét nagyszínpadi eseményei, izgalmasabbak a fiatalok „alternatív” kezdeményezései: sok más mellett erről is szó esett az Új Könyvpiac szervezte Imprint(ing) című sorozat vitaestjén.

HELYSZÍNI

Hatvanéves lenne Szervác József költő. Emlékét idézték költőtársai, barátai a PIM dísztermében tartott ünnepségen beszélgetéssel, filmrészletekkel, szavalatokkal és megzenésítéssel.

A Hvar-sziget dalnoknője a rá jellemző vendégszeretettel jófajta borral kínálta közönségét könyvbemutatója kezdetén. A pincehideggel nem is volt gond, de a Ladik Katalin természetességén, hiteles személyiségén átszűrt versek szerencsére a belső átmelegedést is biztosították.

Hogyan nem jut(ott) soha eszembe Szervácot olvasva, hogy J. A. leszármazottja volna? Ha már előd, akkor inkább Ladányi, és némely Baranyi Ferenc a hetvenes évekből. Miközben Szervác keserű hangszerelése forradalmi. A hetvenes-nyolcvanas években kifejezetten ellenjavallt a forradalmi hang, ha ma élne, amikor szinte a hajnalok is forradalmiak, ha ma jönne ezen a sávon, elfogadná a szakma?

Minden nappal közelebb az év legjelentősebb könyves ünnepe, a Könyvhét. Mire várnak, mivel számolnak, mit kívánnak, ezt kérdezte az Irodalmi Jelen tizenöt irodalmártól (név szerint: Ádám Tamás, Andrassew Iván, Antall István, Darabos Enikő, Faludi Ádám, Géczi János, Hargitai Ildikó, Jász Attila, Kiss Judit Ágnes, Láng Eszter, Pécsi Györgyi, Podmaniczky Szilárd, Szabó Tibor Benjámin, Tarján Tamás).

Az olvasás és újraolvasás együtt járnak. Jó esetben. Vagyunk, akik egy könyvet minden nyáron, vagy hangulatban újraolvasunk, meg van olyan is, amit azért mert anyu/ nagyi/ jóbarát úgy szeretett, ezért olvassuk. Újra. A baj talán csak akkor kezdődik, ha szakítanak. (Mi szakítunk velük?) Mint ahogy tettük ezt a ’60-as, ’70 es évek nagy sikerkönyveivel. Eddig. - Tudósítás a Magyar Írószövetség kritikai konferenciájáról.

De ha bemegyek egy pláza-könyvesboltba, vagy a metrón figyelem, mit olvasnak, vagy a sikerkönyvek listáját nézem, akkor néha megfordul a fejemben, hogy ez az 1-2% is minek… Magyarország borzasztó rossz szellemi kondícióban van – átlagban hat órát ülnek az emberek a tévé előtt, akárcsak az írni-olvasni alig tudó latin-amerikai népek, és gyagyaságokat néznek, ugyanazokat a gyagyaságokat nézik, mint a funkcionális analfabéták a harmadik világban.  

Azt tudom, hogy egy fiatal kritikusnak, hiába több a lehetőség ma, mint a rendszerváltozás előtt volt, ma sem könnyű elindulni a pályán, írásrutint szerezni, nevet szerezni, a műfaj lehetőséget kitapogatni stb. Ha megtaláljuk egymás egy – akár teljesen pályakezdő – fiatallal, akkor rendszeresen, hónapról-hónapra lehetőséget kap. Nem minden írás sikerül tökéletesre, nem minden mű ’fekszik’, de tudja, hogy hosszú távon számol vele a lap, nem kell görcsölnie, hogy ’jajistenem, most kaptam egy lehetőséget, aztán majd legközelebb ugyan mikor?’

„Megvallom, fokozott elvárással álltam e könyvbemutató elé. Bár pár éve volt alkalmam olvasni Laura legkorábbi verseit, különösebb hatással nem bírtak reám; valami volt bennük, de még korántsem éreztem bennük érintve magam. Esett, mi esett, azóta eltelt pár év, s tegnapi nap folyamán valamiképp azt kezdtem érezni, e véleményem markánsan megváltozik. Megérzésem helyes volt.” – Iancu Laura könyvbemutatójáról és új könyvéről Hegyi Botos Attila írt, Szőcs Tekla pedig fotóriportot készített az Irodalmi Jelen olvasóközönségének.