HELYSZÍNI

A XX. Nemzetközi Könyvesztivál második napján már javában zajlott az élet a Millenáris Parkban: elkezdődtek a beszélgetések, a dedikálások, és felbukkantak a tömegben az ilyenkor szokásos tarkabarka szerzetek: szórólapokat osztogató óriásegerek és indiánok. Képes összefoglaló a pénteki eseményekről.



HELYSZÍNI

Idén is nekivágtunk a városnak a Kulturális Örökség Napjain, egy izgalmas könyvtári élmény után az Ernst Utcafesztiválon is körülnéztünk.

Kötényt kötni, tollat ragadni, az olvasót pedig jóllakatni. Hisz talán a magyar konyha is éppen úgy született, ahogy Cserna-Szabó András és Fehér Béla Ede a levesben című könyve elegyíti egymással az esszét és a gasztronómiát.

A kompon még adom a széplelkű irodalmárt. Érzékeny pillantásokat vetek a habokra. A Szépírók Társasága kortárs irodalmi táborába, az Ir(T)ásra tartok éppen, valahol Nagymaros és Visegrád közt lebegek a Dunán. – Kozma Leila beszámolója.

Aki nem tudta volna a jeles estéig, mikoron bográcsokban rotyogó étel illata szállt fel a Millenáris Parkból, hogy mi az a slambuc, az Cserna-Szabó András, Garaczi László, Péter Anna és Valuska László jóvoltából megtanulhatta. – Irodalmi Piknik.

Mindig szomorúság költözik az ember szívébe, ha véget ér egy fesztivál, ami néhány napig kitöltötte az életét. Így hát az Ünnepi Könyvhét utolsó napján mi is leszegett fejjel hagytuk el a Vörösmarty teret, amely öt napig otthonunk és munkahelyünk volt. In Memoriam 82. Ünnepi Könyvhét... - Sári Júlia összefoglalója.

Grecsó Krisztián Mellettem elférsz című regénye egy családi fotó ihletésére született meg. Valóságról, fikcióról, faluról és városról Király Levente beszélgetett a szerzővel a Rózsakert bevásárlóközpont Líra és lant könyvesboltjában.

Ami rövid, az kevésbé fontos a prózában? Többre értékelik a regényt, mint a kisprózai műfajokat? Kik: a kiadók, a kritika, az olvasók? Miért van az, hogy a kis- és nagypróza műfajában egyaránt alkotó szerzők életművét hajlamosak vagyunk inkább a regényeik felől megközelíteni, még akkor is, ha novellatermésük egyértelműen jelentősebb, erősebb (lásd Hemingway)? Miért érzik úgy maguk az írók is, hogy a kitöréshez, a befutáshoz regényt kell letenniük az asztalra?

Mielőtt félreértés történne, rögzítsük: esszék. Ezek, kérem tisztelettel: élet-esszék. Az életet szépen visszaszivárogtatják az irodalomba. Amint a kötetben eljutunk addig, "Óvakodj a normális íróktól! A rendes író – mintegy hivatali kötelességből – mindig őrült egy kicsit, még a decensebb fajta is. A komplett idiótákat jól ismerjük: Ibsen skorpiókat kínzott írás közben, és gumiördögöket tartott az íróasztalfiókban; Dosztojevszkij olykor hörgött egyet, hátast dobott, és habzani kezdett a szája, sőt, a korabeli pletykák szerint kislányokkal fajtalankodott a fürdőben!", nem is értjük, hogyan bírtuk eddig a könyvbe zárt steril irodalmat.

A magyar olvasó elvadult a kortárs irodalomtól, mert egy időben nem értette a kortárs szerzőket, és a kritikusok meg elhitették vele, ha ő a buta, mert nem érti. Velem még előfordult az egyetemen, hogy egy nagy tekintélyű irodalom professzor lecseszett vizsgán, mert Szerb Antalt idéztem. Az ún. irodalomtudomány nagyon nehezen viseli, ha írók írnak irodalomról, mert az az ő joguk. Pedig hát, valljuk be, nemzedékek készültek (készülnek) például az érettségire Szerbből, mert azt értették, a tankönyvet meg nem. A Mérgezett hajtűk egy szubjektív olvasónapló, nem a kánon felől olvas, nem tudományos, nem használja az irodalomtudomány szakzsargonját, nem akar okoskodni.