Stefánia Irma
Szerk, 2011, július 5 - 08:45 A múlt héten már Veresegyházi első művésztelepemen vettem részt Veress Enéh szakmai vezetésével, ennek lehet az előzménye, hogy az egyik utolsó napon az óvodába elvittem Szunyoghy András bácsi francia kiadású állat-anatómiáját. Már annyira kevés gyerek volt, hogy mind az óvó néni köré sereglettünk és megnéztük a macska, a kutya, a ló és a majom csontvázát, izomzatát, szóval a testüket szőr nélkül.
Szerk, 2011, június 21 - 08:28 
Kedves hullámzó kedélyű Barátaim!
Nagyon régen írtam Nektek, de erről csak és kizárólag Édesapa tehet. Én szállítom a legjobb történeteket, ő viszont nehezen állt, illetve ült neki az írásnak. Most pótoljuk azt is, ami pótolhatatlan.
Onagy Zoltán, 2011, február 14 - 05:30 Ma ismét tollasoztunk lufival, de a piros már kezdett engedni és rosszul repült, így a kékkel. Ezt annyira jól tudom csinálni, hogy én is élvezem. Ahogy a rajzolást is, mert jó macskát tud apa rajzolni és elég jó mackót is, de engem a pónilovon, ahogy királykisasszony vagyok, kétszer is elrontott. A ló jól sikerült, de én nem annyira. Aztán meg azt nem értette apa, hogy miért szeretném, ha a fehér kutyámat fehér ceruzával rajzolja a papírra. Hiába erőltettem, azt mondta nem látod, hogy nem látszik? Tényleg nem látszott, de ez nem baj, hát hagytam neki hogy rózsaszínnel, meg arannyal rajzoljon, az a kettő a kedvencem.
Onagy Zoltán, 2011, február 8 - 05:07 Olyankor fürdünk, és olyankor turbánt köt anya a hajamra hogy ne fázzak meg, amíg meg nem szárítjuk a frizurámat. Apa most csinált ilyen képeket, s az egyikre azt mondta, hogy olyan vagyok rajta mint Johannes Vermeer festménye a Leány gyöngy fülbevalóval. Hogy ez igaz-e, azt meg nem mondhatom, de nekem csak ragasztós fülbevalóm van még és az is csak színes papírból, és az sem ezen a képen, mert fürdésnél leázik…
Onagy Zoltán, 2011, január 31 - 04:40 Nem könnyű nekem sakkozni, mert nem elég, hogy édesapa nem szeret és nem is tud sakkozni, de úgy kell játszania önmagával, hogy én győzzek. Azt mondja mattot adok. Ezt még nem nagyon értem, de ilyenkor vége. (Azt mondja apa, hogy ő figyelmetlen és mindenki, mindig megverte sakkban.) Igaz lehet, mert a saját mattját, amit magának ad helyettem, azt is alig veszi észre. Nekem viszont minden társasjáték értelme a győzelem. A „ki nevet a végén-t” már megbeszéltük, de ilyen a szemcseppentés, a gyógyszer bevevése és hogy ki alszik el hamarabb.
Onagy Zoltán, 2011, január 11 - 05:07 Pedig egy hatalmas nagy csonttal birkóztam egész este. Azóta számomra nem létezik olyan recept, amire gyógyszert lehet kapni, csak olyan recept érdekel, amit meg lehet főzni. Könyves recept az ilyen ha nem tudnátok. De ha már itt tartunk édesanya tegnap este elszaladt valamiért itthonról és édesapa akart megvacsoráztatni. Én azonban kételkedtem és mondtam is neki „apa, nem is tudsz virslit főzni”. Azt csak édesanya tud.
Onagy Zoltán, 2011, január 10 - 22:43
Onagy Zoltán, 2010, november 15 - 07:33 Először láttam embereket szüretelni, de nem volt vidám dolog, mert „a kadarka mind a földön van”. Ezt Ági néni mondta, miközben válogatta a szemeket. Aztán mentünk Ladományba, ami egy kicsi falu. Ott Kazinczy János és a felesége Ildikó lakik, no és Foxi kutya, akivel lehetett játszani. nemcsak itt laknak ebben a kis faluban, hanem Franciaországban is.
Onagy Zoltán, 2010, szeptember 13 - 22:30 Mert azt tudnotok kell, hogy már volt olyan is a nyáron, hogy én nem aludtam itthon. A Csillagszeműt kijártam és a Napraforgó még nem kezdődött. A szüleim erre azt mondják nincs óvoda, szünet van. Így először elvitt engem édesanya és édesapa nagymamához és nagypapához Császárszállás-Butykatelepre. Ez apa szerint tanyabokor. Van is sok bokor, málna, eper, paradicsom, uborka, krumpli.
Onagy Zoltán, 2010, augusztus 11 - 06:22 Mikes Kelemen kúriájának párkányán ölelem anyát, az utolsó képen, persze azóta csak álmomban, mert nagymamával alszom itt a távolban. "Megköszönöm tőle", ha hoz nekem körtét, meg szilvát, friss paradicsomot, csinál nekem szilvás gombócot is, ha kérem, mert ilyen a nagymamám. Nagyapa pedig elsétál velem a kert legtávolabbi részébe is, előveszi nekem a lányainak a legrégebbi játékait, legporosabb könyveit és én azt csinálok vele, amit akarok.
|
Friss hozzászólások
4 óra 21 perc
10 óra 38 perc
11 óra 13 perc
11 óra 16 perc
11 óra 35 perc
11 óra 54 perc
12 óra 8 perc
14 óra 41 perc
14 óra 54 perc
15 óra 21 perc