A múlt héten már Veresegyházi első művésztelepemen vettem részt Veress Enéh szakmai vezetésével, ennek lehet az előzménye, hogy az egyik utolsó napon az óvodába elvittem Szunyoghy András bácsi francia kiadású állat-anatómiáját. Már annyira kevés gyerek volt, hogy mind az óvó néni köré sereglettünk és megnéztük a macska, a kutya, a ló és a majom csontvázát, izomzatát, szóval a testüket szőr nélkül.

Kedves hullámzó kedélyű Barátaim!

Nagyon régen írtam Nektek, de erről csak és kizárólag Édesapa tehet. Én szállítom a legjobb történeteket, ő viszont nehezen állt, illetve ült neki az írásnak. Most pótoljuk azt is, ami pótolhatatlan.

Ma  ismét tollasoztunk lufival, de a piros már kezdett engedni és rosszul repült, így a kékkel. Ezt annyira jól tudom csinálni, hogy én is élvezem. Ahogy a rajzolást is, mert jó macskát tud apa rajzolni és elég jó mackót is, de engem a pónilovon, ahogy királykisasszony vagyok, kétszer is elrontott. A ló jól sikerült, de én nem annyira. Aztán meg azt nem értette apa, hogy miért szeretném, ha a fehér kutyámat fehér ceruzával rajzolja a papírra. Hiába erőltettem, azt mondta nem látod, hogy nem látszik? Tényleg nem látszott, de ez nem baj, hát hagytam neki hogy rózsaszínnel, meg arannyal rajzoljon, az a kettő a kedvencem. 

Olyankor fürdünk, és olyankor turbánt köt anya a hajamra hogy ne fázzak  meg, amíg meg nem szárítjuk a frizurámat. Apa most csinált ilyen képeket, s az egyikre azt mondta, hogy olyan vagyok rajta mint Johannes Vermeer festménye a Leány gyöngy fülbevalóval. Hogy ez igaz-e, azt meg nem mondhatom, de nekem csak ragasztós fülbevalóm van még és az is csak színes papírból, és az sem ezen a képen, mert fürdésnél leázik…      

Nem könnyű nekem sakkozni, mert nem elég, hogy édesapa nem szeret és nem is tud sakkozni, de úgy kell játszania önmagával, hogy én győzzek. Azt mondja mattot adok. Ezt még nem nagyon értem, de ilyenkor vége. (Azt mondja apa, hogy ő figyelmetlen és mindenki, mindig megverte sakkban.) Igaz lehet, mert a saját mattját, amit magának ad helyettem, azt is alig veszi észre. Nekem viszont minden társasjáték értelme a győzelem. A „ki nevet a végén-t” már megbeszéltük, de ilyen a szemcseppentés, a gyógyszer bevevése és hogy ki alszik el hamarabb.

Pedig egy hatalmas nagy csonttal birkóztam egész este. Azóta számomra nem létezik olyan recept, amire gyógyszert lehet kapni,  csak olyan recept érdekel, amit meg lehet főzni. Könyves recept az ilyen ha nem tudnátok. De ha már itt tartunk édesanya tegnap este elszaladt valamiért itthonról és édesapa akart megvacsoráztatni. Én azonban kételkedtem és mondtam is neki „apa, nem is tudsz virslit főzni”. Azt csak édesanya tud.

Először láttam embereket szüretelni, de nem volt vidám dolog, mert „a kadarka mind a földön van”. Ezt Ági néni mondta, miközben válogatta a szemeket. Aztán mentünk Ladományba, ami egy kicsi falu. Ott Kazinczy János és a felesége Ildikó lakik, no és Foxi kutya, akivel lehetett játszani. nemcsak itt laknak ebben a kis faluban, hanem Franciaországban is.

Mert azt tudnotok kell, hogy már volt olyan is a nyáron, hogy én nem aludtam itthon. A Csillagszeműt kijártam és a Napraforgó még nem kezdődött. A szüleim erre azt mondják nincs óvoda, szünet van. Így először elvitt engem édesanya és édesapa nagymamához és nagypapához Császárszállás-Butykatelepre. Ez apa szerint tanyabokor. Van is sok bokor, málna, eper, paradicsom, uborka, krumpli.

Mikes Kelemen kúriájának párkányán ölelem anyát, az utolsó képen, persze azóta csak álmomban, mert nagymamával alszom itt a távolban. "Megköszönöm tőle", ha hoz nekem körtét, meg szilvát, friss paradicsomot, csinál nekem szilvás gombócot is, ha kérem, mert ilyen a nagymamám. Nagyapa pedig elsétál velem a kert legtávolabbi részébe is, előveszi nekem a lányainak a legrégebbi játékait, legporosabb könyveit és én azt csinálok vele, amit akarok.