Ugrás a tartalomra

Rom – Sajó László versei

 
SAJÓ LÁSZLÓ
ROM
versek
 
 
 
(rom)
 
Íme, a ház. Ez a konyha. Itt főztétek a kávét,
főtt teavíz, feketült pirítós, hallgattátok a
híreket, hátha bemondják. Mit is? Már nem tudjátok,
mire vártatok akkor. Tán eszetekbe jut, hogyha
bemondják, de nem, soha. Most meg már minek. Hol van a
kávé illata? Megvan a konyha köve. Kopások,
csusszanások, hol huzigáltunk hokedlit, csikorgott,
hiába ordibált apánk, emeld meg! Itt állt az ágy,
a szülőké. Nem, kicsit arrébb. Ablakra, tévére
nézett. Az ágy alatt a fű magasabb, figyeled? Ki
tudja, miért. Menjünk a szabadba. Alig van fal, de
itt bent nem kapok levegőt. Beroskadt az ég, a föld,
a pince, a padlás. A kút betemetve. A csövek
rozsdafoltokat cseperegnek. Volt itt annyiféle
fűtés! Kályha, radiátor, gáz. Most csak a szél fú. Hol
van a kamra? A kinti budi? Emészti a föld a
lakókat. Pozdorjává préselve a gardrób, szerte-
másztak a spájzból a hernyók. Nem lesznek már molylepkék
sem. Járólap, mint emléktábla a földben, jó mélyen
besüppedve, félek is rálépni, nehogy én is
elsüllyedjek. Innen nincs kiút, húz magához a föld,
mennék én, de hová? És honnan? Nem látok ki a
gazból, kietlen a kert, televény enyészet, fekszem.
A futás elfut mellettem, nem is zihál, visszajön,
vigyorog. Mi van, papa, épp feldobjuk a patkót? Na
nehogy már! Felsegít, fut tovább, a nyomában ösvény
nyílik a gazban. Arra az út. Indulni is erre
kellett volna, akkor, időben. Most már tudom ezt is.
Vissza se nézek, tudom, nem állnak már a romok sem.
 
 
 
A királdi erdőben
(kollázs Fürjes Péter verseiből)
 
Fürjes Péter (19532004) életében egy kötete (arc hátraarc), halála után egy posztumusz könyve (kvarckép) jelent meg, Juhász Ferenc ajánlásával. A méltatlanul elfeledett kitűnő költő és barátom emlékének adózom e soraiból összeállított verssel.
 
 
reggel fáradtan ébredtem mint most már örökké utazó
aki elfogadja a meghívást minden zöldséglevesre
pontosan délben eljöttem mert nem volt még szék a terített mérgezéshez
utána végre megérkeztem barna sört ittam ki a kedvére mulat időt
és gombás tojást ettem mint egy vidéki állomáson
 
elbandukolok lassan
megkezdhetem a csomagolást
fogkefe fogkrém fogselyem
írhatnám de minden utazásnál
ezek maradnak a végére
mert az ember még használja őket
(reggel?) (este?) most meg már fölöslegesen
írtam írhattam volna mert a fogak
maradnak legtovább épen
 
készülődik bennem az utolsó
halott cihelődik tesz-vesz turkál
a torkomban ruháit csontra akasztja
záródjon minden szöglet búcsuzásul
tüdőmbe piszkál gyanakodva fülel minden
nyirokcsöppenést mielőtt leoltana
 
menni kell meghalni
 
bűzlik a nyár a kés éle rothad
mint a napra kitett hús földbe merült halotthad
 
még éjszaka indulok hajnalra
eljussak egy ismeretlen városba
 
fölülni a gyogyi gyorsvonatra
kimenni az ördögi erdőbe
megvenni a májkómához kellő
meginni a piát gyógyszerekkel
 
haza haza bérlet
hazáig szállóhaza részegen
haza hazai zörej szív-
zörejhaza (szájüregünk
szaga haza) hazughaza
hazazizegés diósgyőrhaza
keményhaza elélvezés-
haza érelmeszesedés-
haza
 
gyorsvonat kertek alól
 
Magyarország messzire van
 
fakad a testünk érzed e édes
                  szegény embernek
híg a babája királykomának
püspöksüvegnek vécékefével
menni kell halni megyünk meghalni
 
harasztulj paraszt zöröghetsz sárgán
 
a gazdag vidék lábmosógödrében
koldusok közt a rákkórházig
nagymagyarország halálraítélten
gerilla bújkál gyerekkor ázik
 
szita-szita tüdő beázott szemű bányalovak
 
kire a mennydörgő szén rászakadt
kit gyomron vágott egy daganat ökle
kiből nem maradt csak halom hús
arcunk az országot benőtte
 
Nehézarcú bányászok hullnak,
elsötétített homlokúak.
Csomósodnak, rakódnak halomba,
mint a szén.
Izzadságuk a bőrön beázik,
erjed a gyomor, máj bugyborog,
tüdő piroslik.
 
hogy rászakad az ég nem jön senki
ki mentse az ég alól a szén alól az arc
alól a fulladás alól
miből vétettünk
 
Lassan érkezünk mint egy tehervagon
Súlyosan és nehezen
Belül rothadó bálákkal
 
Mért fognám be sörös pofámat
 
mint az összefogdosott katonavonatok
az összefogdosott állomáson
megérkeznek
valami sose összefogdosott fényképre
 
belémkap a halálom
mint fényképekbe az ég.
 
mink az utyának sem ellettünk
hát az első kocsmába betértünk
 
buszvezető úr
ideülhetek még mindjárt zárnak
mikor indul a járat
 
örültél
hogy leültél
pálinkásüveg bor ásványvízzel
ne meg persze az altatók
 
kidöntött pohárban kiöntött szeszben
az alkohol kitöltésében mi alszunk
 
kéz a gyufánál két ujj cigarettát fog.
cigaretta a hüvelyk- és mutatóujj között.
 
jóestét kívánok csak személyi igazolványt
kérünk
 
kettő korsóval mindig kettesével
 
hullnak a mozdulatok két cigaretta között
 
Évszak nélküli ősz! Pecsétek a síneken,
várótermekben, kocsmákban, az utcán,
a falon, asztalomon. Üvegeken legyek tenyere.
Hideg hernyó a radiátor. Körbejárt, váladék jelzi.
Gyulladt villanykörtén bogár-borogatás.
 
   ez az ország nem a mi országunk
toprongyos hajléktalan halottak
testmelegünk a vesztesek izzadt zubbonya
   halni haltunk születésünk óta
leprás tengerpart maradtunk
pusztuló csigaváz a fogam
ez a hungaro drillálom tillárom
eleven pipacsot nyúzni
kerül mindig vezér és kancellár
 
biz a buszon bűz volt
látod barát én így hülyülök
mintha az agytekervényekből
préselődne a szar
 
vagonok dörögnek át a hídon
no idd sörödet
őszi szívemet bár csípje ezüst dér
akkor is húsomban halok meg
 
átsüt rajtad a fény
meddig bírja a bordád
 
meglehet én már nem vagyok
esznek az égi angyalok
s ha már a csontomig fogyok
az égig elmegyek gyalog
 
Akárha giliszta vonulása
 
élhetsz halálban avarkabátban
   játszani micimackót
bundát nyaljatok megágyaljatok
   álmában tiszta ösvényt húzzatok
 
   fák állnak letolt ruhával
csak a szemfenékkék a zümmögizöld
a tüdőfehér meg a pusztapiros
csak a sohasemfekete.
 
csontos idő meg kell halni
falevelet meghallani
 
a meglevő nap aranymetszetben
éhes levelek torokmetszetten
 
úgy megállni
   arccal fakéreg
nyilak nevekkel televésve
őrizzenek mint forrongó
húst a földi férgek
 
zúgjál rengeteg
mint ereimben a végső vécé-
lehúzás
 
mint lábadhoz kötött kő
halálig húz a föld
 
Rejtőzz kövekbe, mint a tűz, hej, te fiú!
Halál vize onnét is kiűz, hej, te fiú!
 
Az erdő elszivárog,
bogár kalimpál, úszóhártyás vakondok;
hibbant levél, csöpp-csöpp eső hull.
Gyűrűznek a fatönkök.
 
Lassan megtelik a táj.
Ami az ég tetején átszüremlik,
a suhogó sötétség fölissza.
Billeg a hold: színarany szarka,
nem fészkelt ily rengeteggé
gyűlő éjszakát!
Lábadon mázsás mohacsizma.
 
Aki itt földbe ugrott,
nem kerül kézre élve.
 
Arcod a föld lemossa.
 
Úgy őriznek a habzó göröngyök,
mint kínlódó kagyló hasa a gyöngyöt:
e holt asztalon
a szél már maszatot
oszlat: konyharongyot,
míg a lágy burokból
kibomlik szépen a vizek arca,
itt-ott borostás
még, ahogy belenőtt a sás;
és borzasul barna, nagy fürtökben a gyékény.
 
VÁR RÁD A TENGER
MAGYARORSZÁG ÉSZAKKELETI PARTVIDÉKÉN

 
Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.