Ugrás a tartalomra

Jelige: Fűszer – Little Hungary – Amerikás határ(lét)helyzetek

Oravecz Imre Kaliforniai fürj című műve a 2007-ben megjelent Ondrok gödre folytatásaként értelmezhető. Az első regény cselekményének időbeli linearitása nem bomlik meg, ám a folytatásában véghezvitt kivándorlás által új kérdésekkel bővülnek a potenciális értelmezések, a két szöveg koherens egészként való vizsgálata új olvasatnak ad lehetőséget. A 2012-ben megjelenő Kaliforniai fürj első oldalain a „HAPAG német–amerikai hajótársaság Fürst Bismarck nevű óceánjárója” jelenik meg, vándorló karaktereink kevéssel ezután egy menetrendszerűen közlekedő komphajóra szállnak, majd egy váróteremben foglalnak helyet, végezetül „találomra” beszállnak egy másodosztályú kocsiba.  Ekképpen veszi kezdetét az amerikás magyarokat elbeszélő Oravecz-mű, a megannyi tömegközlekedési eszköz tulajdonképpen a temporális idegenség tapasztalatát prezentálja. Fontos, hogy a szöveg kijelölt pontján – az Ondrok gödrét ennek előzményeként tekintve – már a családtörténeti regény harmadik nemzedékvonalát képviselő alakok is felbukkannak. Az Ondrokban a megotthonodás alakzatainak állandó roncsolódásáról olvashatunk, ettől fogva az elbeszélő a múltból való kilábalást és a szakadatlan önkeresés, önépítés fokozatait beszéli el, melyek a különböző téralakzatok által egyaránt deklarálódnak.

A regényben mindvégig érvényesülnek a különböző diszlokációs poétikai eljárások. A szereplők partraszállását követően Árvai István problémamentesen talál munkahelyet egy gyárban, így elkezdődhet az apjától való függetlenedésének folyamata, mellyel párhuzamosan identitásának átformálódása is kezdetét veszi: „parasztból kellett minden átmenet nélkül ipari munkássá átvedlenie.”. Az állandó otthon-érzet elnyerése azonban ennél jóval több időt igényel. A Toledóban kiépülő magyar negyed az elszigetelődés térbeli formáját testesíti meg, miként a hagyományos óhazai szokások is, melyekről az amerikai magyarok nem hajlandók lemondani.

A Kaliforniai fürjben – miként az Ondrokban is – egy jól meghatározott hierarchikus viszonyrendszer konkretizálódik, melyet az amerikai magyarok gúnynevei még inkább felerősítenek: greenhorn (zöldfülű), monkey (majom), de főként a hunky (magyar, kelet-európai bevándorló), mely nem véletlenszerűen említődik több alkalommal. Árvai István viszonylag hamar ráeszmél, hogy egy számára érthetetlen közhiedelem miatt gyűlölik népét az amerikaiak: „Az amerikaiak a többi furcsaságon is eléggé elszörnyülködtek, de ezt a nyíltszíni barbár vizeletürítést végképp nem tudták megemészteni”.

Az első fejezetekben olvasható bírósági jelenet összefüggésében az idegenség problémakörének egy eltérő, de sajátos olvasatát érhetjük tetten. A bírói testület Istvánt a lakhelyére, az állampolgárságára, a foglalkozására vonatkozó kérdésekkel ostromolja, de elsőként a nevét kérdezi: „– Mr. Steve Arvai? – kérdezte.”. Az Oravecz-szöveg alapján pontosan megállapíthatom, hogy István ekkor jelenik meg első alkalommal Steve-ként, miképpen az is, hogy a cselekmény ezen pontján már valamelyest érti és beszéli az angol nyelvet, az English for new Americans nyelvkönyvből igyekszik megismerni az ország nyelvét. Steve a jog alanyának minősül, ami értelemszerű, hiszen a bíróság közegét érinti, másodsorban pedig a befogadó ország szubjektumának, melynek esetében érvénytelenítődik magyar tulajdonneve. Mondhatni, egy önmagának látszólag ellentmondó tétel körvonalazódik. Az Oravecz-szöveg esetében nem kizárólag egy, később két név eltörlésével számolhatunk, hanem a névadás aktusával is. A jog nyelve „új amerikaivá” (new american), az ország számára „kevésbé idegenné” változtatja Istvánt.

A családtagok közösségi élete a kolónia területére korlátozódik, mígnem egy bevásárlás alkalmával elkövetett nyelvi baklövés miatt Imruskát be nem íratják a toledói amerikai iskolába. Ekkor egy újabb névadást ismerhetünk fel, az amerikai iskolavezető szerint „angol neve kell legyen a gyereknek”, ezért Imruska Jamessé válik, és csak később derül ki, hogy ez az angol keresztnév nem az Imre, hanem a Jakab magyar nyelvű megfelelője. A család asszimilálódásának kezdeti szakaszait a családtörténet harmadik nemzedékvonalához rögzíthetjük. Imruska amerikaivá való áthasonulása maga után vonja az apa akaratlan alkalmazkodását, az apa-fiú kapcsolat lépcsőzetes formálódása hosszú ideig nem az óhazai nyelven zajlik, és mert az anya a vendéghazában kezdetben csakis az otthonteremtésről gondoskodik, az anya-fiú viszony egy ponton törést szenved: „Annát zavarta, hogy nem mindig érti, amit azok ketten beszélnek, és időnként meg kellett kérnie Istvánt, hogy tolmácsoljon neki.” A fiú családi kapcsolatai közvetlen vagy közvetett módon, de az idegen ország nyelvén formálódnak, az óhazára vonatkozó emlékképek egyre inkább érvényüket vesztik, a gyermeknek mégis szembesülnie kell a korábban már említett hunky gúnynévvel, melynek hatására Imruska kizárólag angolul kíván beszélni, több alkalommal kineveti és megtagadja anyanyelvét és népének kultúráját, csak amerikai gyerekekkel hajlandó barátkozni, mindent összevetve önmagát amerikainak nyilvánítja.

A narratív identitás dinamikus képletei leginkább az idegenből otthonivá formálódó élettereken és élethelyzeteken keresztül nyilvánulnak meg, azoknak feltárulása egyidejűleg a (vissza)emlékező eljárás különböző variánsait és az emlékezés konnektív struktúráját is aktivizálja, így a regény cselekményében megmutatkozó emlékezési alakzatok túlnyomórészt az Ondrok gödrében középpontba helyezett térre való folyamatos reflektálást hozzák működésbe.

Árvai István gyermekeivel – de főként első fiával – való kapcsolatában mindig arra törekszik, hogy gyermekei tudatában ne szakadjon félbe Szajla „folytonossága”. Ám a gyermekek a cselekmény különböző pontjain visszautasítják az oly sokszor bemutatott, de számukra mégis járatlan (emlék)utakat. István monologikus, befelé tekintő vizsgálatainak jelentős része a régi Szajláról, az oly sokáig tervezett visszatérésről adnak tanújelet, identitása tartóoszlopává az évek múlásával azonban mégis az amerikai jövőkép válik, az állandó térváltások következtében Árvaiék szem előtt veszítik az óhazát.

A nemzedék vonalának kapcsolata tulajdonképpen arra a kohéziós erőre épül, melyet más néven emlékeztetésként, ezzel egyidejűleg pedig emlékezésként definiálhatnánk. A gyermekszoba ajtajára felfüggesztett „Little Hungary” kartonlap megfelelően illusztrálja azokat az István által működtetett visszaemlékező eljárásokat, melyek segítségével voltaképpen ő maga sem felejti el a régmúlt tájait. Az apa ugyan a régi határról, erdőről sem felejt el fiának mesélni, Imruska mégis a Paine Street irányában levő Kiserdő felé vágyik. Az Árvai család kollektív emlékezetének Imruska tulajdonképpen nem részese, az önmagához vezető út pedig nem épülhet csupán felmenői emlékezete alapján, így a Kaliforniai fürj további fejezeteiben egyre inkább csúcsosodik az, ahogyan Imruska az empirikus önmegismerés révén igyekszik egyéni- és kollektív emlékezetét megformálni.

Az Árvai család mindennapjait erőteljesen meghatározza első gyermekük, Bözsike vízbe fulladása, és a II. háború kitörése. Egyrészt annak okán, mert német polgárokként tekintenek rájuk az amerikaiak, ezért hátrányos megkülönböztetésben részesülnek, másrészt azért, mert ennek következtében úgy döntenek, hogy megtagadják eredeti hovatartozásukat, harmadrészt mert, mert két fiúgyermeküket is „elviszi” a háború. Árvai Imruska önkéntesként jelentkezik az Egyesült Államok hadseregébe, a második fiúgyermeknek a spanyolnátha okozza halálát. Árvaiék az „amerikai idő” múlásával hasonlóképpen emlékeznek vissza, mint Toledóban, de egy bizonyos eltérés mégis megfigyelhető a visszaemlékezési eljárások között. Míg Toledóban Árvai István múltra irányuló emlékképeit a szajlai táj festi meg, addig Santa Paulában már elhunyt gyermekeire emlékezik vissza.

A második regényzáró jelenetei teljes mértékben átformálják az Árvai család szociológiai típusú meghatározását: a befogadó országba való berendezkedésük következtében János már nem minősül vendégmunkásnak, de ami fontos, hogy az Oravecz-karakterek immár nem idegenként tekintenek az amerikai földre, Amerikára. A családtagok bikulturális szocializációjának jegyei egyre inkább kicsúcsosodnak; példaként említeném a nyelvezetükbe beékelődő angol szavak sokaságát, a korántsem önkéntelenül megváltoztatott tulajdonneveket (Rozika-Rose, Pisti-Steve, Ilon-Helen), ám ezek jórészt a családtörténeti regény harmadik nemzedékvonalára érvényesíthetők.

Ahogyan az első könyvben, úgy a Kaliforniai fürjben is az elsőszülött (fiú)gyermek válik a családtörténet hordozójává, valamint mintaszerű, hogy a később született gyermekek kizárólag mellékszereplőkként jelennek meg. Imruska reprezentatív szerepe több síkon is érvényesül. Fontos, hogy ő az Ondroknak is szereplője, szülőhazájának tekintheti Magyarországot, magyarnak anyanyelvét, de a szajlai tájat csupán apja elbeszéléseiből ismeri, így az „vak foltként”, idegen térként része emlékezetének, és az évek múlásával sem bővül egyéni jelentésekkel, ugyanakkor az önmagától és családjától való elidegenedés nem lép érvénybe. A család kollektív-, nemzedéki emlékezetében tulajdonképpen egy duális megalapozó emlékezet képződik, hiszen az apa közös eredetre vonatkozó emlékezetéhez fiáé is társul. Az egyéni tapasztalatokon alapuló önkeresés, a karakter biografikus emlékezetének formálódása már az „erdőjárás” példájával is alátámasztható, mindez az otthonosság feltárulkozásával tovább fokozódik. A földtan, az amerikai hegyek és sziklák iránti érdeklődése tulajdonképpen az „új kezdet”, az önépítés kezdeti fázisait is jelöli, ám az új szempontok nem a gyökerek elutasítását jelentik.

A regénycím (callipepla californica) számos alkalommal megmutatkozik az Oravecz-regény cselekményi horizontján, szimbolikus jelentéstartalma azonban csak annak végpontjain válik láthatóvá: „Alighogy elhaladtak előtte, egyikük, egy kistermetű tojó lemaradt (...). A többiek észrevették, megálltak és bevárták. Ez véletlen is lehetett, de Istvánnak tetszett. Nézett utánuk, és megint eszébe jutott az apja. Nem volt világos, mi összefüggés lehet a madárkák megjelenése és az apja között, de fájdalmat és haragot érzet.” A madarak több tekintetben az Ondrokból ismert családszerkezet ellenpólusaként értelmezhetőek, főként azon esetben, ha a következő magyarázó szövegrészt is bevonjuk a vizsgálatba: „Társas madár, csapatokban kóborolva a földön él, de ha megijed, felröppen, és vitorlázva ismét a földre ereszkedik. Fészkét a földbe rakja.” A madarak életmódbeli leírása a vizsgált háromnemzedékes családtörténet pontos metaforája: az Ondrokból ismert, hatalomra épülő vendégszeretet, a (kényszer)kivándorlás, az idegenség határ(lét)helyzete, de a fészek nyitó-záró alakzata is benne foglaltatik. 

 

 

 

 

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.