Ugrás a tartalomra

 

A hétköznapok teológiája – Simon Adri és Zsille Gábor négykezese Vasadi Péterről

Simon Adri, Zsille Gábor

 
A hétköznapok teológiája 
Simon Adri és Zsille Gábor négykezese Vasadi Péterről
 
 
Búcsú Vasadi Pétertől
 
 
Az álom (Zs. G.)
 
Van itt valami, Péter, amiről
nem lehet levelet írni,
valami mérhetetlen erő, lágyság
a záporozó fényben, a földben,
rettentő szelídség a tárgyak,
a tolongó testek fölött, között.
 
Van itt valami, Péter, amiről
már nem lehet beszélni. Talán
csak versben vallhatunk róla,
de sután, még neked sem
sikerült gyakran, pedig több
polccal fölöttem voltál, vagy.
 
Van itt valami, talán egy pont,
egy vonás, egy mozdulat,
talán egyetlen könnyű lélegzet
álom és ébrenlét határán,
mikor Joszif Brodszkij aludni
tért, s fejét a párnára hajtotta.
 
Ha John Donne hunyt szemmel
feküdt, ha Pilinszky János
villanyt oltott éjjel, ha Pessoa
elfújta a gyertyát, vagy mikor
te elszenderedtél, Péter: kinyílt
egy ajtó egy szent folyosóra,
 
jobb híján hadd mondjam így,
egy misztikus térre, ahol
veletek együtt álmodik
a szőnyeg, a lakat, a padló,
és színről színre elénk tárul
a hétköznapok teológiája.
 
Az egyszerű dolgok teológiája
kimondhatatlan költészet, fény,
mérhetetlen szelídség, erő,
s ti ezt már mind látjátok,
tudjátok, aludni tért költők.
Imádkozz értem, Péter.
 
 
A temetőkertben (S. A.)
 
A férfi a sírkertben, aki a felettébb
ellenszenves költő jobbján jött szembe,
jóságos bohémnak tűnt. Kissé megdőlt az egész
alak, válla előreesett, kabátja
úgy lógott rajta, mint kopott madárijesztő
fakeresztjén, arcát ősz szakáll nőtte be.
Aztán elmesélted, hogy különböző
álneveken, ám azonos kézírással címzett
leveleket küldözgetett – s emlékeztem is,
hogy annak idején mutattál egyet –, melyekben
magát ajánlja mint kitűnő költőt
szívélyesen,  értő szemmel tanulmányozni.
Még nem olvastam tőle verseket, ezután
talán néhányat mégis, lássam, mi száj mozog e szavak formálásakor.
De a történet akkor is kiábrándító. Az ellenszenves
költő és a madárcsősz már messze járt,
én meg azon töprengtem, mivé leszek majd öregkoromban,
ha kevésbé becsülnek, mint önmagamat
érdemíteném. Mindenki fél, hogy öregkorára
elfeledik, s ha meghülyül, még kortársain is túltesz.
Aztán kerestük tovább a sírt, Vasadi Péterét,
aki temetése addigra véget ért.
 
 
A sírnál (S. A.)
 
Biciklivel mentünk a lekésett temetésre,
sokáig bolyongtunk, míg megleltük a sírt,
s a surrogó gurulás a párás decemberben
egyszerre volt meghitt és nehéz, mint
a sírt megtalálni. Egyszerű, szép fakereszt volt, amiről
eszembe jutott a madárcsősz költő, néhány koszorú,
melyet félre kellett húzgálni, hogy láthatóvá váljék
Péter neve. És akkor, ott a sírnál, ahol senki sem volt már,
az idő összevegyült a temetői köddel,
és spirálban illant el. Nem emlékszem, nem tudom,
a nap sütött-e, vagy egyszerűen hatalmas volt a fény,
de kinyílt minden részlet, fraktálok bomlottak ki.
Vasadi kötetét vetted elő, kinyitottad bárhol,
én meg átadtam magam a műélvezetnek. Mondtad
korábban, bősz csinnadratta lesz és sokáig tart majd,
nem maradunk le semmiről – valójában nem nagyon volt miről
lemaradnunk. Péternek biztos jobban tetszett így,
vigasztaltál. Mécsest gyújtottunk, előbb bénáztam, majd sikerült,
tíz vers vagy tizenöt, állt az idő,
s mintha üvegből lennék, keresztüljárt a fény.
 
 
A találatok (Zs. G.)
 
A mécses kissé körülményes
meggyújtása után
eljött a perc, hogy sírodnál
a verseid olvassuk,
 
Péter. Szeretem ezt a játékot,
az évek során már
többször próbára tettem a sorsot,
találomra felütve
 
egy-egy költő kötetét a hantjánál
állva, s mindannyiszor
elképesztő találatok jöttek. Most
elővettem táskámból
 
Fényromok című könyved, és
vaktában kinyitottam.
Tízsoros versedre leltem, címe
Elgondolom halálodat,
 
s már olvastam is félhangosan
Adrinak, Neked,
majd folytattam egy másik verssel
az előző oldalról,
 
s mikor odáig értem a szövegben:
„a fáról turbékolás
hallatszik, a magasból repülőmoraj”,
fejünk fölött tonnás
 
zajjal éppen elszállt egy gépmadár.
Aztán persze Adri is
felolvasott néhány verset, szintén
csak úgy, találomra
 
nyitva a könyvet, mindegyik
szöveg szorosan
kapcsolódott a halálhoz. Az utolsó
azzal végződött:
 
„itt halsz meg, vagy visszajössz ide
meghalni – nem ugyanaz.”
Kicsit még álltunk a sírodnál, Péter,
egy fáról lehullt egy darab
 
kéreg, öregnek képzeltem magam,
Adri úgy érezte,
átjárja a fény. Öt nappal karácsony,
a Születés előtt.
 
Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.