Ugrás a tartalomra

 

Az éjszaka csodái

Weöres Sándornak

Itt ebben a végtelen térben és időben,
csupa halványtalan ház, s a kéményekben
kialusznak az utolsó füstfelhők is, zuzognak
az éjjeli bogarak, mögöttünk meg égszínkék
villanás fénylik fel a messzi messzi sötétségben.

Ringató dallamod elszáll, ahogy ideérne.
Kastélyod zárt falai elvesznek mindent,
csupán egy fekete macska haldokló
nyávogása hallatszik le a dombok mögül,
s onnan lessük egymást buslakodova,
szánkon meg már remeg a megvetés.

Kihalt most minden, még a bomló varjúk
sem károgják azt, hogy nézd, amá'
nézd, amá', hogy süketül a világ!

Néma szeretők suttogják egymás álmait,
s dobban a katonainduló őrjöngő hada!
Ó, jaj, ó jaj! A Kastélyt ellepi a sok
kis kobold, dobpergőre felszáll
az egész földöntúli övezet.

Ez csak álom, csak álom, mondod kedvesen
valahol valami helyen, miközben álmodom.

Távolról hallani, valamiféle messzi országban,
ahogy felcsendül az éjjeli nóta, s megkeseredett
költők kérik fel a báli lányokat egy utolsó
táncra még.

Úgy szerettem nevetésed, mint kint ezt a nyári éjszakát,
sötét éjben botorkáltunk, csak te meg én, miközben
rókák hada takart minket a bűnös valóság elől.

A környéken minden alszik, hallatszik az erdőtűz
ropogás, düllenek az éji ibolyák, s befodrozzák
az egész éjszakát.

A költő, a költő! Ott szalad a messziségben,
fekete macska üldözi a házak tetején,
nyávogása semmire sem elég!
Nem kell ő már senkinek!
Tág a lég, tág az út!
Hozd az örömöt, rajta, rajta!
Huss, huss!

Szomorú már minden, macska sincsen,
elveszett az erdő mélyén, egy róka karjaiban,
s utoljára felnyávog még egy elmúlt pillanatért.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.