Ugrás a tartalomra

Jelige: Kormányos – A földönkívüliek

A hajnali órákban újabb ormányosra bukkantak az egyik Kalocsa környéki paprikafeldolgozó közelében. Ez már a huszadik eset az utóbbi két hét alatt. A félig öntudatlan állapotban talált földönkívüli valószínűleg csak az azonnali beavatkozásnak köszönheti az életét.

   Késő délelőtt a Központi Honvéd Kórház idegsebészetén berendezett különleges kórteremben a sötétben zöldesen fluoreszkáló lény a többiek közül egyedüliként visszanyerte az eszméletét, amit lebernyegeinek élénk mozgatásával jelzett.

   Szerencsés fejlemény, hogy az elmúlt hetekben egy nyelvészekből és kódfejtő matematikusokból sebtében összeállított nemzetközi csoport megfeszített munkával, egy az idegenek a paprikafeldolgozónál készített felvétele alapján megfejtette az ormányosok fütyülésre és morgásra emlékeztető nyelvét, így a magához tért földönkívülit kihallgathatták.

   A jelenlevők legnagyobb megrökönyödésére a tudósok erőfeszítései hiábavalónak bizonyultak, mivel az űrlény szabatos magyarsággal szólalt meg. Elmondta, hogy huszonhét társával az Androméda ködből jött őröltpaprikáért a Földre, miután jó hetven éve a kalocsai paprika az Univerzum legkeresettebb kábítószerévé vált. A Világegyetemben eddig ismert harmincnégy intelligens faj közül harminc máshoz hasonlíthatatlan eufóriát él át fogyasztásakor.

   Csempészése rendkívül jövedelmező üzlet, az ormányosok szinte kizárólag erre rendezkedtek be, Földünk univerzumbeli koordinátáit hétpecsétes titokként őrizve. Az őröltpaprika grammja csillagászati összegekre rúg, birtoklásáért és elosztásáért már egy galaktikus háborút is kitört. A földönkívüli azt is hozzátette, az eddigi földi ufóleírásokban szereplő azonosítatlan repülő tárgyak mindannyian paprikacsempész űrjárművek voltak. A Kx névre hallgató ormányos érdekességként még elmondta, hogy a kalocsa és a paprika szavak a boldogság szinonimájaként terjedtek el univerzumszerte.

   Habár a világ több oszágában, így például Mexikóban termő csilivel és halapenyóval is kísérleteztek, a legjobbnak mégis a Kalocsa környékén előállított paprikaőrlemény bizonyult, részben annak is köszönhetően, hogy a helybeli gazdák egy titkos recept szerinti arányban ólmot és más adalékokat is kevernek hozzá.

   A Nemzetbiztonsági Hivatal szóvivője nyilatkozatában kijelentette, Kalocsát és környékét már jó ideje figyelik, mivel időnként gyanús tárgyak tűntek fel a vidéken, így például több, terelőnek elnevezett eszköz, melyekkel akár többezres tömeg is tetszés szerint irányítható, vagy legutóbb egy antigravitációs moped, mellyel a helybeli hétéves Figler Józsika repkedett a katolikus templom tornya körül.

   Kalocsa, valamint a vonzáskörzetébe tartozó falvak lakói több évtizede mélyen hallgatnak a paprikabizniszről, maguknak lefölözve a teljes hasznot. Az elmúlt két hét rendkívüli eseményei is egy balulsikerült szabotázsakció követkézmenyei, a várost irányító üzleti érdekcsoporttal szembenállók, ellenfeleik lejáratására a szokásosnál kétszer csípősebb paprikaőrleményt kevertek a csempészáruhoz, és ez okozta a szer túladagolását a földönkívülieknél.

   A szenzációs hírekről értesülve az Egyesült Államok elnöke a televízióadásokat megszakítva bejelentette, a kalocsai paprikát az egyetemes emberi kultúra részének tekinti, és ezért haladéktalanul követeli a paprikaőrlemény titkos receptjének kiadását.

   Magyarország miniszterelnöke válaszközleményében leszögezte, hazánk a békés, diplomáciai megoldások híve, egyúttal figyelmeztett, hogy a földönkívüliektől a paprikatermesztőkhöz került pozitronkorbácsok, mágnespajzsok és terelők hatékony védelmet nyújtanak bármilyen agresszió mgfékezésére.

   Az esti híradóban megszólaló Kx határozottan kijelentette, népe egyértelműen kiáll a magyar tulajdonú paprika mellett, majd szavai nyomatékosítására jókorát szipákolt az őrleményből.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.