Ugrás a tartalomra

 

  • Körkörös idő

    Vajon mi a helyes állítás: minden egyes emberi élet szent − vagy a csoport megmaradása számít mindenek fölött? Még ha a faj előbbre való is az egyénnél, igaz ez…
  • Majd az égi Angelikában

    Mostanság terveztem, hogy a szokott helyen, megintcsak kérek valamit, meg kérdezek is, közben pedig ős-mongol arcodat nézem, rögzítem, mennyire különleges.
  • Frideczky Katalin könyvbemutatója az Írók Boltjában

    Frideczky Katalin frissen megjelent, Újratervezés című kötetéről beszélget a szerzővel Laik Eszter az Írók Boltjában március 4-én.
  • Az emberség ügynöke

    „Amikor Konrád György a fordulat előtt nagypolgári lakásában illegálisan és egyben megtűrten felolvasott valamelyik regényéből, több száz hallgató gyűlt össze. A…
  • Színház, alvilág és szerelem

    A versek szellemesek, hiszen a klasszikus irodalmi toposzokat, mitológiai hősöket és történeteket demisztifikálják, és jelenünk hétköznapi szituációiba helyezik…
  • Modern ausztrál költészet, 2.

    Thomas Shapcott valós személyről mintázta balladisztikus költeményét: Logan kapitány a Moreton Bay büntetőtelep rettegett parancsnoka volt 1826–1830 között. Turczi…
  • Az élet két fele

    Újra, csak újra megtérek, nem akarok más lenni, (félek) mint ami lenni szeretnék. Ahogy élek, az a hazám.
  • Frideczky Katalin könyvbemutatója az Írók Boltjában

    Frideczky Katalin frissen megjelent, Újratervezés című kötetéről beszélget a szerzővel Laik Eszter az Írók Boltjában március 4-én.
  • Modern ausztrál költészet, 2.

    Thomas Shapcott valós személyről mintázta balladisztikus költeményét: Logan kapitány a Moreton Bay büntetőtelep rettegett parancsnoka volt 1826–1830 között. Turczi…

 

Örökpéntek

Épp a hét napjait gyakoroltuk anyámmal, 
mikor a vonat lihegve megállt Szombathelyen.
Hétfő, kedd, szerda, csütörtök, péntek,
szombat, vasárnap... Ma péntek van,
és közben diadalmasan bömböl a hangosbemondó:
Szombathely állomás! Szombathely állomás!
Dühösen felpattantam: ha péntek van, akkor
hogy a csudába érkezhettünk meg Szombathelyre?

 

Miss Jupiter

Hol a neccem?, nézett aztán körül Elvira néni. Arra a kauflandosra gondol?, mutatott Julika a sarokba dobott nejlonzacskóra. Arra há’, kászálódott fel Elvira néni. Tudja,…

  • Prózaünnep Jókai szellemében

    A Petőfi Irodalmi Múzeumban Az év novellái című antológia bemutatójával, Misztrál-koncerttel és novellaíró-versennyel ünnepelték a Magyar Széppróza Napját. A kihirdetett győztes mellett valójában mindenki nyert: a közönség remek élményekkel lett…
  • Különvélemény, kritikák és magasztalások – Ady-viták az irodalomban

    Az impozáns Ybl-villában, a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetében került sor a Magyar Írószövetség rendezte Ady-konferenciára, amelynek előadásai a máig ható Ady-viták története mellett Ady költészetének zenei…
  • Örömverselés sok zenével: az Ady-év megkoronázása

    Méltó lezárása volt az Ady-évnek az az emlékest, amelyet Nagy Angéla szervezett a budapesti Király utcában, egy százhúsz éves pincében. Rengeteg fellépővel, versekkel, zenével, monodrámával idézték meg a művészek Ady szellemét.

Milyen országban élünk – avagy a nemzetimázsról: hogyan gyűlöltessük meg magunkat

Hogyan lehetne gyűlöltebbé, lenézettebbé, megvetettebbé tenni a magyarokat, a magyarságot, a magyar nemzetet, a magyar társadalmat, államot, közösséget?