Ugrás a tartalomra

Farnese-palota: a római francia nagykövetség bemutatja rezidenciája kincseit


A Palazzo Farnese, Róma egyik legpompásabb reneszánsz épülete, amelyben Franciaország nagykövetsége működik, a hét végén rendkívüli módon nyitotta ki kapuit: a nagyközönség négy hónapon át csodálhatja a történelmi olasz nemesi család hajdani palotáját és annak ez alkalommal bemutatott különböző műremekeit, szám szerint mintegy kétszázat.

Kocsis Zoltán karácsonyi meglepetése


A Nemzeti Filharmonikusok csütörtöki hangversenyére a főzeneigazgató meglepetéssel készül a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben: Kocsis Zoltán Egy egészen icipici karácsony címmel a közismert Kiskarácsony, nagykarácsony kezdetű dalocskára építi új kompozícióját.

Tarr Béla filmrendező nemzetközi filmakadémiát szeretne Splitben

Nemzetközi filmakadémiát akar alapítani Tarr Béla Kossuth-díjas filmrendező a horvát kulturális minisztérium, Split-Dalmát megye és Split város önkormányzatával közösen.

Norvég fődíj a Les Arcs Európai Filmfesztiválon

Norvég filmnek, Hans Petter Moland En ganske Snill mann (Egy úriember) című alkotásának ítélte a nemzetközi zsűri péntek este a Kristály Nyíl elnevezésű fődíjat a második alkalommal megrendezett franciaországi Les Arcs Európai Filmfesztiválon.

Apokrif-felolvasóest


Az Apokrif folyóirat idei utolsó felolvasására december 21-én, kedden kerül sor a Szabad az Á-ban. Felolvasnak a lap régi és legújabb szerzői,
név szerint: Berényi Csaba, Evellei Kata, Hajba Gergő, Kántás Balázs, Nyerges Gábor Ádám, Tarcsay Zoltán és Török Sándor Mátyás, a házigazda Fráter Zoltán, zenél a pécsi Intuíció duó.

Online olvashatóak Goethe Charlotte von Steinhez írt levelei

Online olvasható Johann Wolfgang von Goethe 1770 levele, amelyeket egykori szerelméhez és bizalmasához, Charlotte von Steinhez írt.

"Kultúrfolyam" kíséri a magyar uniós elnökséget Bécsben

A Cities On The River (Folyóparti városok) című vándorkiállítás megnyitójával megkezdődött a magyar európai uniós elnökséghez kapcsolódó rendezvénysorozat, a Kultúrfolyam Bécsben.

Jelentősen bővült idén az országos levéltár digitális anyaga


A Magyar Országos Levéltár (MOL) 2010-ben mintegy 1,1 millió digitális felvételt készített iratairól, ezzel folytatódott az a bő egy évtizede elkezdődött program, amelynek célja az iratanyag hozzáférhetőségének megkönnyítése – közölte az intézmény pénteken.

Elmarad a Magyar Filmszemle?

Vezér Éva, a Magyar Filmunió vezetője e-mailben tájékoztatta a nemzetközi filmszakmát arról, hogy 2011-ben nem rendezik meg a hagyományosan februárban sorra kerülő Magyar Filmszemlét; erről a Variety című amerikai filmes szaklap online kiadása számolt be.

Film lesz Fellini félbemaradt terveiből

Merész vállalkozásba fogott az olasz Fellini alapítvány, amely az 1993-ban elhunyt rendező hat meg nem született filmjét akarja megvalósítani. Fellini félbemaradt munkáit mai fiatal rendezők fejeznék be.

Arany és tűz – Felvidéki gótikus alkotások egy francia múzeumban

A Felvidék legszebb gótikus alkotásaiból rendezett átfogó kiállítást a középkori kultúra egyik legjelentősebb európai kiállítóhelye, a párizsi Cluny Múzeum.

Nagy érdeklődés mellett mutatták be a Pál Adrienn című filmet a Les Arcs Európai Filmfesztiválon

Nagy érdeklődés kísérte Kocsis Ágnes legújabb filmjének, a Pál Adriennek a bemutatóját csütörtök este a franciaországi Les Arcs Európai Filmfesztiválon.

Költők karácsonya


A Költői Szakosztály idén is megrendezi hagyományos és közkedvelt ünnepét, az óév-búcsúztatóját, a Költők karácsonyát.

Stenczer Béla irányítja a jövőben a POSZT-ot

Stenczer Béla tölti be a Pécsi Országos Színházi Fesztivál Nonprofit Kft. ügyvezetői posztját 2014-ig - erről döntött a pécsi közgyűlés csütörtökön.

Interjúkötet Balázs Péter szolnoki színházigazgatóval

Balázs Péter, a szolnoki Szigligeti Színház igazgató-rendezője életét és művészi pályafutását mutatja be a Kairosz Könyvkiadó Magyarnak lenni című sorozatának legújabb interjúkötete.

Átadták a pécsi Kodály Központot

Hivatalosan is átadták a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program egyik nagyberuházásaként épült Kodály Központot csütörtökön.

Aláírták a szekszárdi Agóra-program kivitelezői szerződését

Az Agóra-program keretében januárban megkezdődik a szekszárdi Babits Mihály Művelődési Ház és a Művészetek Háza nagyszabású átalakítása.

December 16-án a Werk Film Akadémia filmje a Duna TV-ben!


A Zárt ajtók című film 2009-ben készült a Werk Film Akadémián.

A Három nővér Marosvásárhelyen


Szombaton, december 18-án este 7 órától a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban vendégszerepel a Tompa Gábor rendezte Három nővér.

Új SPN-kötet: Berka Attila kisregényének bemutatója

SPN CsomóPont Budapesten: a Spanyolnátha Könyvek 8. darabja debütál Budapesten a Cafe Factory-ban (6. ker. Jókai u. 28.), december 17-én, pénteken este fél héttől.

Szöszmösz kardigán és barátai


Idén karácsonyra jelent meg a Partvonal Kiadó első magyar szerzős mesekönyve, a neves tudós, dr. Schubert András: Szöszmösz kardigán és barátai c. meseregénye. Ennek örömére dec. 20-án, azaz hétfőn 17 órai kezdettel tartják meg a könyvbemutatót.

Márta István visszalépett a Budapesti Fesztiválközpont vezetésétől

Visszalépett a Budapesti Fesztiválközpont élére történt jelölésétől Márta István, az Új Színház igazgatója, így Zimányi Zsófia utódjának kinevezése egyelőre lekerült a Fővárosi Közgyűlés napirendjéről.

Presser Gábor és a Túl a Maszat-hegyen: játék a stílusokkal

A Pesti színházbeli bemutató után néhány nappal a CD-változata is megjelent Varró Dániel és Presser Gábor Túl a Maszat-hegyen című zenés darabjának; a zeneszerző az MTI-nek arról is beszélt, hogy a komponálás lehetőséget adott számára a stílusokkal való játékra.

Jövőtánc – Kortárs táncszólók hangszeres kísérettel

Jövőtánc címmel a kortárs táncot és élőzenét ötvöző "kvázi klub" nyílik csütörtökön Budapesten: a Jederman kávéház kirakatba állított pódiumán havonta a kortárs tánc neves hazai, majd később külföldi szólistái egy-egy új vagy a hazai közönség számára még ismeretlen szóló produkcióval mutatkoznak be.

Mengyán András hanginstallációi, lézerplasztikái Budapesten


A fény hangjai címmel állítja ki péntektől legújabb 20 munkáját – grafikáit, festményeit, hanginstallációit, lézerplasztikáit – Mengyán András Munkácsy-díjas festő, grafikus, dizájner a budapesti A22 Galériában.

Olvassunk együtt! Aranyszombaton is.

Fotókiállítás és meseolvasás az Aréna Plázában. AZ OLVASSUNK EGYÜTT! mozgalom újabb programja december 18-án, szombaton délelőtt.

Könyv jelent meg Ruttkai Éváról és Latinovits Zoltánról


Személyes történetek mellett eddig még nem publikált dokumentumok és mintegy másfél száz fotó idézi fel a két színészóriást, Ruttkai Évát és Latinovits Zoltánt Szigethy Gábor színháztörténész és felesége, Gábor Júlia könyvében.

Közös portált indít nyolc múzeumi könyvtár

Közös digitalizációs és múzeumpedagógiai programot, valamint internetes portált indít 72 millió forintos európai uniós támogatásból nyolc fővárosi múzeum könyvtára – jelentették be az érintett intézmények vezetői közös sajtótájékoztatójukon szerdán Budapesten.

Csaknem százmilliós uniós könyvtárfejlesztés Szabolcsban


Csaknem 100 millió forint összegű európai uniós támogatásból fejleszthette informatikai rendszerét hét Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei könyvtár.

Budapesten is bemutatták a Pécs Lexikont


A baranyai megyeszékhely után Budapesten is bemutatták szerdán a múlt héten megjelent Pécs Lexikont.

Zenés, táncos családi színház a Bárkában

Pénteken mutatja be a Bárka Színház Dinyés Dániel és Szabó Bori Párkák című meseoperáját, Göttinger Pál rendezésében.

Megmenekülhet a műemléki értékű Radetzky-laktanya


Az egyedi műemléki védettség bejegyzésével megmenekülhet a lebontástól a II. kerületi Bem téren álló Radetzky-laktanya – hangzott el az 1879-ben emelt épület védelmére lakossági mozgalmat indító Váralja Szövetség szerdai sajtótájékoztatóján a helyszínen.

Átadták az idei Népművészet Mestere díjakat

Tizenegy népi művész vehette át idén a Népművészet Mestere díjakat Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás minisztertől és Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkártól Budapesten, a Hagyományok Házában – tájékoztatta az MTI-t szerdán a tárca.

Átadták a 2010-es Aase-díjakat

Átadták a 2010-es Aase-díjakat: a Gobbi Hilda által alapított elismerést Borbás Gabi, Csonka Ibolya, Fülöp Zsigmond és Venczel Valentin vehette át Szőcs Gézától, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kulturális államtitkárától szerdán Budapesten, a Bajor Gizi Színészmúzeumban.

Ludwig van Beethoven 240 éve született


240 éve, 1770. december 17-én született Bonnban Ludwig van Beethoven, minden idők egyik legnagyobb zeneszerzője.

A Szíriai–Magyar Régészeti Misszió kiállítása Margatról Budapesten

Akkor és most – Magyarok Margatban címmel Pécs után Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban mutatják be péntektől a Szíriai–Magyar Régészeti Misszió kiállítását a margati keresztes vár kutatásáról, föltárásáról.