Ugrás a tartalomra

Matematika és tánc

A Tünet Együttes 2002 óta sikerrel futó előadása 2010 őszén generációt váltott, megújult szereposztással, fiatal táncosok tolmácsolásában került bemutatásra. A produkció érdekessége, hogy két igazi tudós, Mérő László és Vancsó Ödön is szerepel benne.

BETLEHEM – Angyaljáték

A szövegkönyvet összeállította Nagy Lázár Kincső és Nagy Kopeczky Kálmán

Világveleje fesztivál Méhes Mariettával januárban a Gödör klubban

Januárban ismét megrendezi a fővárosi Gödör klub a Világveleje fesztivált, az idei rendezvény "fő dobása" a 26 év után hazatérő Méhes Marietta fellépése lesz.

Haikuval kíván boldog új évet az uniós kormányfői tanács elnöke

Háromsoros japánvers-formájú költeménnyel, haikuval kívánt kellemes ünnepeket és boldog új évet az Európai Unió kormányfői tanácsának állandó elnöke, Herman Van Rompuy az unió lakóinak.

Mikszáth-írásokból készült tévéjáték


Mikszáth Kálmán tárcanovelláiból készített tévéjátékot Miklauzic Bence, az Éji séták és éji alakok című kosztümös filmet hétfőn este mutatja be a Magyar Televízió.

Az interneten közvetíti karácsonyi koncertjét a Művészetek Palotája


Élőben közvetíti honlapján csütörtök este a Művészetek Palotája a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar karácsonyi hangversenyét, amelyre Kocsis Zoltán főzeneigazgató meglepetéssel készül.

Hárommillió forintos támogatás a Békés Megyei Jókai Színháznak


Hárommillió forinttal támogatja a Békés Megyei Jókai Színházat az OTP Bank Nyrt. békéscsabai fiókja – mondta el a teátrumot fenntartó Békés Megyei Önkormányzat elnöke sajtótájékoztatón szerdán, Békéscsabán.

Kárpátalja: húsz éves a Révész Imre Társaság

Az ungvári Boksay József Kárpátalja Megyei Szépművészeti Múzeumban megnyílt jubileumi tárlattal ünnepli fennállásának 20. évfordulóját a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága (RIT).

Októberre már Liszt nevét viselheti a ferihegyi repülőtér

A kormány célja, hogy legkésőbb 2011. októberre, de lehetőség szerint már az év első felében felvegye Liszt Ferenc nevét a ferihegyi repülőtér – mondta el az MTI-nek szerdán Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár.

Élje át a'Zene erejét!' a Bécsi Műszaki Múzeumban

A Bécsi Technisches Múzeum a hangok "vörös szőnyegével" várja látogatóit az új évben! 'A zene ereje!' elnevezésű kiállítás a zene különböző aspektusait mutatja meg, ideértve a hangszerek, színpadok, számítógépek, szintetizátorok, keverőpultok és stúdióberendezések teljes palettáját – vagyis mindent, amit fel lehet használni ahhoz, hogy zenét hallgassunk és alkossunk, és megtapasztaljuk a zenét, mint jelenséget!

Mondadori-könyvek a Google-könyvtárban

Szerződést írt alá az Olaszország egyik legnagyobb kiadójaként ismert Mondadori valamint a Google internetes óriás, amely nemrég indította el elektronikuskönyv-szolgáltatását.

Gyurkovics Tibor Kossuth-díjas költő, író emlékéve 2011-ben

Gyurkovics Tibor Kossuth-díjas költő, író, pszichológus 2011-ben lenne 80 éves, s ebből az alkalomból özvegye emlékévet szervez a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) egyetértésével és anyagi támogatásával.

EU-elnökség – Több száz kulturális program itthon és Európában

Mintegy 300 kulturális programot tartanak Magyarország európai uniós elnökségének fél éve alatt itthon és külföldön. A kulturális rendezvények – elsősorban koncertek, kiállítások és konferenciák – többségét Budapesten rendezik.

A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház a Bárkában


A szarvassá változott fiú – kiáltás a titkok kapujából című előadással szerepel január 13-án a Bárka Színházban a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház, Törőcsik Marival a főszerepben – közölte az MTI-vel kedden a budapesti teátrum.

Több mint 500 szovjet és orosz film a Moszfilm honlapján

A Moszfilm stúdió több mint 500 szovjet és orosz filmet, köztük számos remekművet tett elérhetővé honlapján: az alkotások ingyenesen megtekinthetők vagy csekély díj fejében letölthetők.

Csajkovszkij-opera és Egressy-vígjáték a Szegedi Nemzeti Színház januári műsorán


Csajkovszkij Anyegin című operáját és Egressy Zoltán Sóska, sültkrumpli című vígjátékát mutatja be januárban a Szegedi Nemzeti Színház, amely január 16-án jótékonysági koncertre is várja a közönséget.

Irodalmi meglepetés: regény jelent meg Pasolini édesanyjától


Irodalmi meglepetésnek számít Olaszországban, hogy családregény jelent meg Pier Paolo Pasolini filmrendező édesanyjának tollából. Susanna Colussi műve harminc évig feküdt egy fiókban.

KIM Szalon: képzőművészeti kiállítás a minisztériumban

Fiatal képzőművészek alkotásaiból nyílt kiállítás a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) épületében KIM Szalon néven kedden; a tárlat Magyarország európai uniós elnökségének kulturális programjához kapcsolódik.

Minisztériumi elismerést kapott egy könyvrajongó vak diáklány

Az olvasás és a könyvek iránti szeretete miatt kapott díjat a tajvani oktatási minisztériumtól egy látássérült diáklány, aki első helyen végzett egy nemzetközi olvasási versenyen.

TOMPA MIKLÓS CENTENÁRIUM


A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház alapítója, a száz éve született TOMPA MIKLÓS tiszteletére szervezett CENTENÁRIUMI ÜNNEPSÉG zárónapján, 2010. december 19-én délelőtt a kisteremben újra archív felvételek lejátszása volt műsoron.

SZILVESZTERI PREMIER A NEMZETIBEN!

Georges Feydeau BOLHA A FÜLBE című bohózatát mutatja be a 2010-es esztendő utolsó estéjén a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. A félrelépések és félreértések sorára épülő, csattanós humorú, pezsgő vígjáték önfeledt szórakozást kínál a kikapcsolódni vágyóknak.

Adományért cserébe elengedik a büntetést a canberrai közkönyvtárak

Eddig több mint 3000 felajánlás érkezett a canberrai közkönyvtárakba, miután amnesztiát hirdettek azoknak az olvasóknak, akik a lejárt könyvekkel együtt karácsonyi élelmiszeradományokkal jelentkeznek.

Az első filmpremier a világűrben

A világtörténelemben első ízben a világűrben, a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) lesz egy film premierje: Timur Bekmambetov rendező Fenyőfák című filmjét elsőként az űrhajósok láthatják kedden.

Török díjat nyert a Bibliothéque Pascal

A török filmkritikusok díját nyerte el Hajdu Szabolcs filmje, a Bibliothéque Pascal az ankarai filmfesztiválon.

Karácsony előtti megbocsátás a zalai könyvtárakban


Díjmentesen, késedelmi pótlék kifizetése nélkül vihetik vissza a lejárt határidejű kikölcsönzött köteteket az olvasók a hétfőtől a zalaegerszegi Deák Ferenc Megyei Könyvtárba – mondta el Kiss Gábor könyvtárigazgató az MTI-nek.

Gryllus Dorka és Stork Csaba az első Osztrák Filmdíj jelöltjei között

Gryllus Dorkát a legjobb színésznő, Stork Csabát pedig a legjobb látványtervező kategóriájában jelölte az Osztrák Filmakadémia az újonnan alapított Osztrák Filmdíjra.

EKF – Háromnapos fesztivállal búcsúzik a kulturális évadtól Pécs


Háromnapos fesztivállal búcsúzik az évadtól Pécs: Európa egyik idei kulturális fővárosa december 29. és 31. között könnyűzenei koncertekkel, néptánc előadásokkal, étellel és itallal várja a közönséget.

Makk Károly filmrendező 85 éves


December 22-én ünnepli 85. születésnapját Makk Károly Kossuth-díjas filmrendező, kiváló művész, a Magyar Mozgókép Mestere, az 1945 utáni rendezőnemzedék legegyénibb hangú képviselője.

Elismerték a színházi háttérszakmák művelőit Békéscsabán

Első alkalommal adták át a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) által a színházi háttér- és kiszolgáló szakmák művelői számára alapított Magyar Teátrumi Díjat vasárnap Békéscsabán, a Jókai színházban.

A Los Angeles-i Operaház bemutatja a Bánk bánt

Plácido Domingo vezényletével, a magyar kulturális kormányzat anyagi támogatásával bemutatják Erkel Ferenc operáját, a Bánk bánt a következő évadban a Los Angeles-i Operaházban – jelentette be Szőcs Géza kulturális államtitkár és Plácido Domingo vasárnap délután Budapesten.

A Közéleti Kör karácsonyi estje!


Az est házigazdája: Bobory Zoltán író, költő, a Vörösmarty Társaság elnöke.

EU-elnökség – Átadták Gödöllőn a felújított Művészetek Házát

Befejeződött Gödöllőn a Művészetek Háza korszerűsítése; a magyar EU-s elnökség idején a szomszédos Királyi kastélyban zajló diplomáciai eseményeknek ez a vasárnap átadott intézmény lesz a sajtóközpontja.

Negyvenkétmillió forintnyi adomány a bécsi Szent István-székesegyháznak

Százötvenötezer euró – mintegy 42 millió forintnak megfelelő – adomány gyűlt össze egy vasárnapi jótékonysági eseményen a bécsi Szent István-székesegyház (Stephansdom) felújítására.

Marczibányi István, a magyar kultúra mecénása 200 éve halt meg

Kétszáz éve, 1810. december 21-én halt meg Marczibányi István, a magyarországi irodalom és a tudomány pártfogója, mecénása.

Tizenkét világhírű műalkotással ünnepel a kétszáz éves londoni múzeum

A londoni Dulwich Picture Gallery januárban ünnepli fennállásának kétszázadik évfordulóját, ebből az alkalomból egy éven át minden hónapban valamelyik külföldi múzeumtól kölcsön kapott mesterművel lepi meg magát és a látogatókat.

Judi Dench lett minden idők legjobb színpadi színésze

Judi Dench színésznőt választotta meg minden idők legnagyszerűbb színpadi színészének a brit közönség.