Ugrás a tartalomra

Turi és Uri

HELYSZÍNI


Kettős könyvbemutatót rendezett a Kalligram Kiadó az Írók Boltjában: Turi Tímea és Uri Asaf verseskötetei kapcsán természetesen előkerült az örök kérdés is: létezik-e „női” és „férfi” költészet.

 

 

  

Turi és Uri

 

Igazán nem mondható, hogy a kortárs líra hidegen hagyná a közönséget: az Írók Boltja rendezvényén akkora volt az érdeklődés, hogy még a galéria lépcsőjén is álltak-ültek a hallgatóságból. És bár Turi Tímea és Uri Asaf alapvetően eltérő költői hangot pendítenek meg verseikben, a Mészáros Sándor vezette beszélgetésen mégis létrejött egy „közös halmaz” a változatos költői attitűdökből, amelyhez még hozzászámlálhatjuk Géczi Jánosét is, aki, ha ezúttal értékelő-beszélgetőtársként volt is jelen, maga is költő.

Rengetegen eljöttek

„Engem is meglepett, hogy verseket kezdtem írni” – reflektált Tímea Mészáros kérdésére, aki a kezdetben prózista szerző irányváltását tudakolta. „Történeteket akartam elmesélni, de egy idő után azt vettem észre, nem állnak össze, nem működnek. Rájöttem, hogy azért nem, mert nem próza” – mesélte a kötet születéséhez vezető utat Tímea. A Jönnek az összes férfiak gyorsan a kritikai figyelem középpontjába került, már csak a címe felkavarta „nőíró-kérdés” okán is – ahogy Mészáros Sándor szóba is hozta a beszélgetés legelején. Timi nem bánja a „nőköltőzést”, mondta a szinte védjegyének tekinthető, szelíd mosollyal, és amikor ír, nem érdeklik az elméleti kérdések. Egy-két „programosabb” verse van csak a kötetben, mondta, illetve amikor már megtapasztalta a nagyobb visszhangot, provokatívabb hangot is megütött itt-ott.

Turi Tímea a Magvető szerkesztője is

Maga a vita egyébként Csehy Zoltán kritikája nyomán robbant ki, aki „durván sértegette a kötetet” – fogalmazott Mészáros, de Timi mosolyát elnézve valahogy ez sem tűnt „megtorlásért” kiáltónak. Szerinte a magyar kritikai közbeszédben inkább az a durva sértés, ha azt mondják egy versre, hogy „okos”. A „női irodalom” létezése, megkülönböztetése, fejtegette Timi, nem egy eldönthető probléma, amelyre lehetne igennel vagy nemmel felelni. A férfiak, a test témája, mely köré a kötet felépül, óhatatlanul megteremtik ezt a kritikai kontextust.

Egy-egy darabot meghallgatva ízelítőt is kaphattunk az egészből, például a Hazudós múzsa című vers melankolikus iróniáján keresztül: „Unok a szerelmük tárgya lenni. / Olyan kevés elég a férfiaknak. / Csak annyi kell, hogy azt higgyék, figyelik őket, / és vér tolul a rejtett szegletekbe. / Nem én kellek nekik, nekem nem ők. / Mégis általuk vagyok, és rajtam kívül / nincsen senkijük. Szép férfiak, / múzsák, ti mind, röhögjetek ki, / ámuldozzatok, és fogjátok be / a hazug szátokat.” A kötetet szerzője ahhoz hasonlította, mint amikor az ember visszanéz egy tíz évvel korábbi kamasznaplójára: a történetek egyszerre vannak már tőle elég távol a megformálhatósághoz, de még elég közel a szubjektivitáshoz.

Paradox módon Géczi János épp a Csehy Zoltán által művelt neolatin költészetet látja a leginkább rokon iránynak Turi Tímea lírájával, és egy egészen más korból a középkori zsidó szövegek világát. Ezek éppúgy állandó külső támogatást igényelnek a befogadásukhoz, mint Timi versei, melyek vers és próza határán lebegnek, fogalmazott Géczi. A történetektől már elszakadunk, de még nagyon erős a szövegek retorikai zártsága.

Költők pillanata

Uri Asaf A jeruzsálemi erdő című verseskötete címe óhatatlanul felveti a kérdést, amelyet Mészáros Sándor meg is fogalmazott: mi köze a költőnek akár személyesen, akár kulturálisan a verseiben feltámadó bibliai hagyományhoz, Jeruzsálemhez? Ez a város húz bele abba a hagyományba, amelyben például megtalálhatjuk a költőelődöket – felelte Uri Asaf, s ha már nők és férfiak kettéválasztásáról esett szó az alkotásban: a nők Debórában, a férfiak Asafban lelhetik meg az ősi mintát. Asaf a százötven zsoltárból tizennyolcat szerzett, és Uri ennek az ismert zsoltárosnak a nevét vette fel első verseskötete (1999) megjelenésekor. „Apám Asztalos László volt” – mesélte a polgári nevét költőire cserélő alkotó, aki azt is hangsúlyozta: a megverselt bibliai kultúrának számára a magyar nyelv a szócsöve.

Ennek két szép példáját is adta az esten. Megragadt bennünk például egy versének címe, az Engedi, amely egy Holt-tenger melletti város neve, de azt is engedi, hogy magyarul értelmezzük – tette hozzá a költő. Elismerésre méltó vállalkozás továbbá, hogy Uri Asaf lefordította a Zohár könyvét magyar nyelvre, mely még megjelenés előtt áll. Mint elmondta, a 13. század második felében keletkezett mű, melynek központi eleme az életfa-mítosz, hatalmas irodalmat vont maga után, a Kabbala fő forrása lett.

"Izraelben születtem, de a közeli felmenőim anyanyelve legalább kétszáz éve magyar." - Uri Asaf

Uri Asaf képzőművész is, a kötetét maga illusztrálta. A festői és költői szerep nem válik el nála, mint alkotó ember egységesül – mondta el Mészáros Sándor kérdésére. Ha hajnalonként elképzel valamit, azt többnyire meg is festi és meg is írja, aztán lehet, hogy másnap valamelyiket megsemmisíti.

A „nagy kérdésre”, hogy kiknek írnak, más-más szempontból, végkicsengését tekintve mégis hasonlóan válaszolt a két költő. Turi Tímea azt a pozitív tapasztalatát osztotta meg, hogy az írás, a versben megformált magány egyszer csak összekötötte másokkal. Meglepően sok olyan visszajelzés érkezett olvasóitól, hogy mondataiban ráismertek saját helyzetükre. „Pedig azt hittem, hogy amiket megírok, különc tapasztalatok” – fogalmazott Timi.

„Magamnak írok, magamnak rajzolok – mondta Uri Asaf. – Nem érdekel, hogy valaki azt mondja, hogy ez vagy az a stílus már passzé. Van, aki azt hiszi magáról, olyan fontos, hogy az ő életében véget is ér valami. Tévedés, csak ő ér véget, semmi más” – összegezte a költő meglátását műveink helyéről a nap alatt.

 

Szöveg és fotók: Laik Eszter

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.