Ugrás a tartalomra

Egyensúlyozás a nyelv drótkötelén – Kántás Balázs írása Hegyi Botos Attila rögnyi Ég – áldozati énekek című kötetéről

Esztétista költő, szövegeiben a művészi szépet hajszolja, illetve próbálja megszállottan megteremteni. A rögnyi Ég kétségtelenül a megkapó fordulatok, képek, szókapcsolatok széles körű arzenálját vonultatja fel.

 

 

 

 

 

 

Egyensúlyozás a nyelv drótkötelén

 

– Kántás Balázs írása Hegyi Botos Attila rögnyi Ég

– áldozati énekek című kötetéről

 

Hegyi Botos Attila első kötete korántsem könnyű olvasmány. Versei megértésének előfeltétele a filozófiai és vallási műveltség. Az érzékeny befogadót ez, persze, nem riasztja el. A rögnyi Ég – áldozati énekek című kötet már azért is figyelmet érdemel, mert posztmodern korunkban, amelyben a profanitás és a deszakralizáció poétikája uralkodik, szakrális szövegekkel lép az olvasó elé, vállalva a kockázatot, hogy értetlenkedve vagy elutasítóan fogadják.

A kötet három versciklusra tagolódó szerkezete egy ógörög vallási ünnepre, az anthesteriára, vagyis a bor és a mámor istenének, Dionüszosznak szentelt háromnapos rituáléra épül. A ciklusok ennek az ünnepnek a három napját, a pithoigiá-t (a hordónyitás napját), a khoes-t (a kelyhek napját), illetve a khytroi-t (a halotti csuprok napját) követik. Az egyes versekben azonban korántsem csak az antik görög borünnepről és annak különböző szertartásairól esik szó.

Hegyi Botos poeta doctus, nem átallja megcsillogtatni verseiben műveltségét. Az anthesteria csupán a kötet kerete, váza, de találkozhatunk keresztény ünnepekre (például a Sarlós Boldogasszony és a Quis ut Deus című versekben), vagy keleti, többek között buddhista filozófiára történő utalásokkal is (Nawashiro világa). Ugyanakkor megjelennek Rilke immár nem, vagy nem pusztán a keresztény vallás alapján elképzelt angyalai is (Solitudo). A többszörösen rétegzett, bonyolult, szemantikailag telített versszövegek nem könnyen adják meg magukat az értelmezésnek, némely esetben még akkor sem, ha a szerző jegyzetben közli a többnyire ógörög, ritkábban latin nyelvű mottók magyar fordítását, vagy az idegen nyelvű vallási-filozófiai kifejezések jelentését. Hiszen végeredményben nem vallásról vagy filozófiáról, hanem költészetről van szó, jóval többről tehát, mint bizonyos eszmerendszerek összekapcsolt elemeiről.

 

A szerző a kötet bemutatóján. Fotó: Szőcs Tekla

A szakrális mellett a hermetikus lehet a másik jelző Hegyi Botos szövegeire. Az olvasónak olykor az az érzése, hogy műveltsége sem segít, a szövegek értelme nem tárul fel, s végső soron hoppon marad. De ez csupán néhány vers esetében róható fel. Az antik utalásoktól függetlenül is megállapítható azonban, hogy a szerző modern orfikus költő, aki homályba burkolózva, a szavak és képek hálójában keresi a lét értelmét.

Hegyi Botos sokszor nyúl természeti képekhez – meghatározó motívumai a tó, a víz, a kövek, a növények, a tűz, a hegyek, a vulkánok, a borostyán, a pálma. Mintha verseiben magával a természettel igyekezne beszélgetni, miként tette azt a mitológia szerint Orpheusz is. Versbeszéde magányos, sokszor szenvedélyes, nemritkán szenvedéssel telített. Bár e szakrális, áldozati énekek első olvasatra úgy tűnhetnek, mintha írójuk párbeszédet kívánna kezdeni valakivel, akár az olvasóval, akár valamiféle felsőbb hatalommal, a szövegek végkicsengése a végtelen magány és fájdalom. A költő énekel, áldoz, szent szertartásokat végez, a szavak által próbálja birtokba venni a természetet, a világot, de mintha maga sem volna biztos a transzcendens hatalom, pogány vagy keresztény isten létezésében. Szenvedésének forrása az isten keresése, illetve meg nem találása. Az áldozati szertartás végén azonban nem marad más, csak a vers csupasz teste, vagyis metonimikusan magáé a költőé. 

A gondosan összeillesztett szavak, egymásra komponált rétegek mögött ott áll végső elhagyatottságában az ember, abban a létállapotban, amelyben a költőnek lényegénél fogva lennie kell. Ott, ahol nincs más, csupán a nyelv, és a költő egyetlen vigasza, hogy talán mondhat valamit erről a helyzetről, vagy külön világot teremthet magának.

Hegyi Botos Attila alapvetően esztétista költő, szövegeiben a művészi szépet hajszolja, illetve próbálja megszállottan megteremteni. A rögnyi Ég kétségtelenül a megkapó fordulatok, képek, szókapcsolatok széles körű arzenálját vonultatja fel. Az olyan sorok, mint „A csönd, amely lecsordul a fák között a hegyen…”, „Míg befelé figyelünk – / Kifelé vagyunk.”, „Szem a tűzbe, / Lélegzet a szélbe / Visszatér.”, erősen hozzájárulnak ahhoz, hogy az olvasónak, akár megértési nehézségei ellenére, költészeti élményben legyen része.

Az esztétizmus ugyanakkor veszélyeket is rejt magában. A költő drótkötélen egyensúlyoz az archaizáló hangnem és a modern lírai nyelvhasználat, illetve a valódi szépség és a túlzások között. Az áradó érzelmek, erős képek néha kibillentik, hol a hiperbola, hol az antikizáló szépségkultusz tűnik időnként soknak. 

(Arad-Budapest, Irodalmi Jelen Könyvek, 2011, 72 oldal)

Kántás Balázs
 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.