Ugrás a tartalomra

Bemutatták a Várdai István csellistának vásárolt Stradivari-csellót a Müpában

Bemutatták hétfőn a Müpában azt a Stradivari-csellót, amelyet egy német mecénás vásárolt Várdai István csellista számára tartós, meghatározatlan idejű használatra.

 

 

    Minden idők leghíresebb hangszerkészítője, Antonio Stradivari életében körülbelül 1100 hangszert készített, közülük 750 maradt fenn, ebből mindössze 65 cselló. Egy-egy Stradivari-cselló ára dollármilliókban, forintmilliárdokban mérhető. Az 1673-ban készült hangszer volt az első cselló, amelyet Stradivari a tanulóévek után saját műhelyében, önállóan készített. 
    Nagy öröm, hogy a fantasztikus hangszer sok évtized után visszatért Európába. Az pedig az egész magyar zenei élet számára nagy megtiszteltetés, hogy ezentúl magyar művész játszhat rajta, hiszen Starker János óta nem volt magyar csellistának Stradivari-hangszere – idézi a közlemény Várdai István hétfői sajtótájékoztatón elmondott szavait.
    Körner Tamás, a művész impresszáriója szerint a mesterhangszereket vásárló mecénásoknak komoly érdekük fűződik ahhoz, hogy hangszerükön a legkiválóbb muzsikusok játsszanak. Az, hogy a német mecénás erre Várdait tartotta a legérdemesebbnek, újabb bizonyítéka a magyar csellista klasszisának.
    A hangszert az adományozó mecénás pár hete vásárolta meg amerikai tulajdonosától Várdai István számára, aki eddig egy 1720-ban készült Montagnana-mestercsellón játszott, amelyet a jövőben is megtarthat. (MTI) 

 

Várdai István csellóművész az 1673-ban készült Stradivari-csellójával a Művészetek Palotájában rendezett sajtóbemutatón 2016. december 12-én. A hangszert, amelyen korábban Jacqueline du Pré és Lynn Harrell világhírű, csellóművészek játszottak egy német mecénás adta a magyar művésznek tartós használatra

MTI-fotó: Kovács Tamás