„Őszi hanton / méla sanzon / panaszol, / dallama bús, / vágyak borús / dala szól.” – Szilágyi Ferenc Hubart Verlaine-fordításai mellé egy saját, Verlaine nyomában született költeményét is olvashatják.

Liberato Vinotti szállodájának teraszán ültem Felső-Bolzanóban, és arra gondoltam, hogy Liberato Vinotti úrnak idén alighanem rosszul megy a boltja, hiszen rögvest itt termett egy üveg borral, és excellenciának szólított. Odaállította az asztalom mellé az állványos távcsövet, és nagyon barátságosan azt mondta, ha belenézek, Auingerék malmát láthatom. Semmi különös nincs ezen a malmon, az viszont nagyon érdekes, ahogy eltakarja a grünbachi völgyre nyíló kilátást, így aztán semmi sem látszik belőle.

„Egyszer lerakja terhét majd a lelkem, / De csak mikor már lenn, a sírban fekszem. / Akkor majd ott fenn, egy láthatatlan madár / E fáradt szívnek dalolja a béke s szabadság dalát.” – Hélène Swarth verse Gera Judit fordításában.

„az álomban a folyó felől érkező / fehér férfiak // az álomban elvették / földjeink lovaink / neveink…” – Lucille Clifton afroamerikai költőnő versei Farkas Kornél fordításában olvashatók.

Haiku, amely azalatt íródott, míg kikapcsolt a számítógép

Terveket szövünk,
hogy egyszer találkozunk –
s nem jön el soha!

Хокку, написанное, пока выключается компьютер

Строим планы встреч,
зная: им не суждено
сбыться никогда.

*

Szerelem, szabadságvágy, magány és a közelmúlt történelemi eseményei elválaszthatatlanul fonódnak össze egy soknemzetiségű „jugoszláv” család különböző generációinak történetében Goran Vojnović regényében. A megszűnő, majd újonnan keletkező államok és határok az emberek sorsát is végzetesen átírják, de a szeretet mégiscsak állandónak látszik… – Részlet a megjelenés előtt álló regényből.

Frissen borotválva, könyökvédős és vállgombos pulóverben, nem ócska bakanccsal a lábán, hanem valódi német katonacsizmában és terepszínű csizmanadrágban. Korának divatos embereként.
Bárcsak mindenkinek ilyen félelmetes bőrcsizmája és ilyen mutatós terepszínű nadrágja volna!
Apa arcáról egyszerre sugárzik ravaszság és szomorúság. – Viivi Luik novellája Jávorszky Béla fordításában.

újból a fényképeinkről álmodtam.
ott voltál az idővonal között.
te engem néztél,
és én titokban elvettem arcodat...

„Ahol a megkülönböztethetetlen megcsillan a fényben, / ott a fény cérnavékony szélei az ellenálló térben.” – Michael Foldes verse Böszörményi Zoltán fordításában.

„Nincs értelme azt kérdezni, hogy a rossz létezik-e. Nincs értelme azt kérdezni, hogy a rossz nem létezik-e. Nem az a lényeges, hogy miként létezik a rossz, hanem az, hogy mit akar.” – Józef Tischner megszívlelendő és elgondolkodtató aforizmái az új esztendőre, Zsille Gábor fordításában.

A történetben két gyermek elindul egy alpesi falucskából karácsonykor, hogy meglátogassa nagyszüleit. Az út a Schneeberg hágóin keresztül vezet, amelynek csúcsa az „örök hó birodalma”, de az ottani emberek jól ismerik az utat, a hosszú gyaloglás az életük része. A sikeres látogatásból visszafelé a testvérpár a megeredt havazásban szem elől téveszti a megszokott utat, és a jeges sziklák közt megtapasztalja a máskor békés hegy veszélyes arcát.

Lehet, hogy a nagy emlékek elnyelik a kicsiket,
és csupán puszta villogás marad körülöttük.

Késő már,
hogy bármit is mondjak az erkölcsi árról,
arról, hogy mit akarok,
vagy mit nem akarok.

Hogy az első éve volt-e tanárként, azt nem tudnám megmondani. Az biztos, hogy igen fiatal volt. Termetre sem volt valami magas (nem haladta meg az egy méter hetvenet). Szabályos vonalú arca volt, szőke, egyenes haja, égszínkék szeme, kicsi, az amerikai színészekére emlékeztető orra. Cerani volt a neve. Hogy Olaszország melyik részéről származott, nem tudom, már csak azért sem, mert tájszólás halvány jelét sem lehetett kihallani a beszédéből.

1.

MI Inkubusz   
(AI Incubus)

Az öregember kiáll a hegytetőre,
s onnan lenéz, hogy felidézze
völgybéli napjait. Látja a csillámló patakot,