A költészet mágia, a lét varázsbotja,
szavakkal mézet és avarkeserűt
hintünk naponta szerteszét.

Könyvjelző Varieté irodalmi estek – Arany balladák, Tallián Mariann és Lázár Balázs versszínháza.

Fölöttünk a mennysátor
Gyolcs felhőket szárogat.

Különleges mulatságra hívja meg az Irodalmi Jelen kedves olvasóit és nagyra becsült szerzőit. Az Arany János-emlékév záróakkordjaként hatalmas versbulit szervezünk január 30-án este hét órától a TAT Galériában (Budapest, V. Semmelweis u. 17.).

Önző mód tovább sétálunk
gyermeki hévvel, felhők
csalogatnak a folyóvíz felé.

Az idők erkölcse bűzlik,
Az emberen nincs már szűz lik;
Ledér klubokban tesped:
Mindene csupa testnedv.

A nagy regényíróról kevesen tudják, hogy olykor verselt is, mégpedig csillogó humorral. Arany Jánosnak címzett „feddése” egy kudarcos lapindítás tanulságait szűri le; a közélet megfricskázását mintha csak a mai állapotokról írta volna; politikai „nyelvbotlásaival” tűzdelt időjóslataival pedig boldog új évet kívánunk minden olvasónknak!

meg nem tört(ént). fák rajza. felhőhalak. napcsigák.

A gyerekkor az élet nyara mindig,
és a tavaszt a kamaszok jelentik,
aztán azonnal az őszt éred el,
az őszbe lép, ki a húszat megélte,
és várhat ötven évet még a télre.

fuldokolhatsz a nyárban a télen kiizzadt gyönyörűségtől.
minek tovább csökkenteni az évszakok megszámlálhatóságát?
valami meghökkentőt kellene tenni mindenáron,
hisz az éjjelek és nappalok úgyis egybeolvadnak fagylaltot markoló, hártyás ujjaid között.

Nem vágyom már másra:
a holnaputánra
spórol a lelkem.
Nyáridőn vagy ősszel,
s télen se köszönj el
tavaszi szellem.

Teljesen véletlen szereztem csak
e dátumegyezésről ismeretet:
halálversek, kihullott tincsek
a szavak, melyekre rákeresek –
Híd-avatás a Google-felelet.

Én meg beosonok Weisz kolléga osztálytermébe. Kihúzva a fiókot konstatálom, hogy elkéstem: a bűnjel eltűnt. Mint egy rossz diáktól, kérdezem magamtól: „Én miért nem merek a fiókomban kokárdát tartani? Weisz agglegény. Engem meg egész fecskecsapat, három éhes száj vár otthon.” S valami keserűt érzek. Azt, ami nap mint nap megkarcolja a szívem.

Nem lesz jégroppanás, levélzörgedelem.
Időtlen nyár hevül kérődző szíveden.
Felszakad a tested, víz csorog le róla
a tájra, s a talaj kibújik alóla.

Elmerültem alkoholban,
Partra úsztam, nem is holtan,
Cigarettám
Már letettem, az meg tett rám.

Pongyola járású lovadat fékezd meg erősen:
S lépni tanul büszkén, tánchoz emelve nyakát.

Rendhagyó módon, verses-zenés produkcióval emlékeztek Arany Jánosra Komáromban. Az előadás közelebb vitte klasszikusunkat azokhoz is, akik csak a kötelező irodalomóra tananyagaként lapozgatták eddig.

Nézd a napot: bár alkonyul,
Képén vidor az estbibor...
Ha! infámis rossz kerti bor!
Az ember még kijózanul!

Az időkben semmi nagyság,
Az ember mind csak pénzes zsák;
Szólni hozzá hasztalan:
Szive nincs, csak szijja van.

Este van, este van, felhők szeme rebben.
Ó, vándor cipók a tölgyek alatt!
Kómosz s a szende múzsák elmaradoztak.