Ugrás a tartalomra

Dorottyával és a futóversennyel búcsúztatják a telet Kaposváron

 Az egykori kaposvári farsangot megidéző Csokonai-vígeposz főszereplője, Dorottya kisasszony és a Karnevál herceg által vezetett maskarások felvonulásával, valamint futóversennyel búcsúztatják a telet február 5. és 7. között a somogyi megyeszékhelyen.

    Horváth Gáborné, az Együd Árpád Művelődési Központ igazgatója hétfőn, a mintegy húsz programot magába foglaló, több mint három évtizedes múltra visszatekintő Kaposvári Dorottya és Félmaraton Farsangi Napok beharangozó sajtótájékoztatóján elmondta: a hagyományokat és a modernitást ötvöző fesztivál fő eseményére, a szombati belvárosi karneválra négyszáz jelmezest várnak.
    Kitért rá, hogy a farsangi napok pénteken délután Csokonai Vitéz Mihály szobrának megkoszorúzásával, a kaposvári ifjak részvételével zajló Deák farsanggal veszi kezdetét, majd középiskolai osztályok filmekkel kapcsolatos vetélkedőjével, bohócfestményekből, bohócbábokból álló kiállítás megnyitójával és a Gál Tamás rendezte Dorottya című előadással folytatódik.
    Az igazgató közölte, hogy szombaton lesz farsangi játszóház, interaktív gyermekműsor, bolondesküvő, télűző rendezvény, s ekkor tartják a Farsangi Krampampuli Jelmezbált és a táncházat is, a farsangolók között pedig fánkot osztanak.
    Péter Attila, a futóverseny szervezője arról szólt, hogy a Kaposvár központjába szombatra tervezett Salomon Citytrail két futamán, a rönkhúzó versenyen és a vasárnapi Kométa Farsangi Félmaratonon az előnevezések alapján minden eddiginél többen, nyolcszázan vesznek részt, a mezőnyben horvát, szerb, török, spanyol, észt, olasz versenyzők is lesznek.
    Hozzátette: idén először rendezik meg Kaposvár munkahelyeinek váltó bajnokságát, amelyre húsz nevezés érkezett.
    Jágerné Katona Zsuzsanna, Kaposvár kulturális referense utalt rá, hogy a Dorottya-napok a város egyik legrégebbi, évről évre megrendezett kulturális eseménye, amelyen felidézik Csokonai Vitéz Mihály Dorottya, avagy a dámák diadala a Fársángon című vígeposzát.
    A mű alapjául egy 1798-ban Kaposváron megrendezett bál szolgált, amelyen a költő is részt vett, és az ott szerzett élményei ihlették a mű megírására. (MTI)